Kezdőlap » Remény » 2014. 1. szám » Szécsi József: Schőner Alfréd új könyve: „Izrael kapuinak őrzője”

Szécsi József: Schőner Alfréd új könyve: „Izrael kapuinak őrzője”

 

Vájjimlóch Selómó vIrusaláim ál-kol-Jiszráél árbáim sáná.

 

Schőner Alfréd 60. születésnapján, a Pesti Rabbiképző Dísztermében azzal kezdtem a laudációt, hogy minduntalan kétségeim voltak, hogy rabbinak, vagy rektornak szólítsam. Végül mindig a rabbi mellett döntöttem. Most is bajban vagyok, de már könnyebb. Lassan gazdag, tevékeny, rangos életút áll mögöttünk és ketten együtt, éppen egy évtizededdel vagyunk túl a bis hundert zwanzig-on.

Schőner Alfréd 40 éves rabbi-útjának jeles és induló állomása volt szülővárosom Szeged rabbi-széke. Gyermekkoromban a régi zsinagóga mögötti utcán mentem hetente többször a Dáni János utcában lévő jezsuita templomba. Itt volt lelkész Majtényi Béla, a filozófus, aki nemcsak mentette zsidó testvéreit, hanem biciklin kísérve őket a deportálás hajnalán, majdnem bekerült a vagonokba. Itt volt lelkész a zsidó származású Nagy Tibor, akit 1944-es pappá szentelésekor Hamvas Endre püspök Pestre küldött és Wallenberg tevékeny munkatársa volt az embermentésben. Édesapám ének-zene-karnagyi pályájának egyik első állomása a háború után az egykori zsidó tanintézetben volt a Szegedi Zsinagóga kertjének szegletében.

Innét nem messze a Tábor utcai zeneiskolában a zene szeretetére, szolfézsra Schindler Józsefné, a neves rabbi felesége oktatott, kinek később karnagy fia Édesapámnak volt tanítványa a Ságvári gimnáziumban. Schönberger Andrással a szegedi Szent István tér két oldalán nőttünk fel, de csak a Rabbiképzőben találkoztunk össze. Raj Tamást is szegedi rabbiságának idejéből ismertem. Juhász Gyula szobra áll a Tisza partján, rajta verse: „A Tiszaparton halkan ballagok – És hallgatom, mit sírnak a habok?” – Nekem sokat, a kivégzett szegedieket, a vissza nem térteket.

Schőner Alfréd újra szép könyvvel ajándékozott meg bennünket, egy rabbi tanításaival. Egy rabbinak beszédeit, elmélkedéseit, tudós jegyzeteit olvashatjuk. Ennek a kötetnek fölleljük különlegességét: lángoló szeretetét népe és Izrael iránt. Minden sora és betűje a zsidóságot hordozza, a Földet, a népet, a rábízottakat, a családot. Elszakíthatatlan szál köti össze mindörökre szeretteivel, akiket aljas őrület pusztított el és azokkal, akik élhetnek, akikért élhet, akiknek telefonálhat, akiknek beszélhet, akiknek taníthat. 1989-ben a Parlamentben mondta: „Magyarországon, közterületen, a 600 ezer magyar zsidó mártírnak nincs emlékműve. Ez három, Szeged nagyságrendű városnak megfelelő polgárság. 600 ezer ember. Tudomásom szerint nincs sehol. Köztérről beszélek!” Igen, azóta sok minden történt. Innét nem messze már beléphetünk a Világ Jámborainak Emlékkertjébe, a magyar chászidé umot háolám-ba, melynek talmudi sorát Schőner Alfréd javasolta: Aki megment egy életet egy egész világot ment meg!

A hely, ahol állunk a zsidóság történetének legújabbkori szülőhelye, Herzl Tivadar szülőháza, kiről Schőner Alfréd ezt írta: „Herzl 40 esztendővel a soá előtt elmondta, hogy bekövetkezik a pusztulás. Látnok volt? Nem tudom. Izraellel kapcsolatban így fogalmazott: „Wenn ihr wollt, ist es kein Märchen!” Sajnos, ami egyszer megtörtént, az megtörténhet újra, vagy újabb formában, esetleg finomabb vagy más alakban. A XX. század második felében, vagyis 2.000 évvel az indulás után jelentették ki az egyházak, hogy leszámolnak a teológiai antijudaizmussal, de jöttek új héroszok, akik Jézusnak sumér-pártus-magyar származása mellett törnek lándzsát, elkeseredetten küzdve a zsidó volt ellen. Ehhez jön még a felerősödő szélsőségek politikai antiszemitizmusa a hagyományos vulgár-képzetekkel ötvözve.

Schőner Alfréd rabbi-nemzedékének nagy tanítói között is kiemelkedett Scheiber Sándor. Az ő választékos stílusa, aranyjánosi magyarsága nemcsak nyomot hagyott tanítványainak lelkében, de beszéd-stílusukban, a rabbi-beszédekben és írásaikban intenzíven továbbél. Ezt hordozza Schőner Alfréd jelen kötete, mely őrként áll őrhelyén, ahol tanít az Imádság házában és tanít a Tanítás házában, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemen. Nemcsak Scheiber Sándorról írt, hanem pl. Csulóról, vagyis Berger Istvánról. Csuló valahol mindig tanított, valahol mindig írt egy-egy kicsinyke jegyzetlapra. Több zsebrádió volt felszíjazva zakója alá. Egyszer a fodrásznál majdnem riasztották a rendőrséget, mert terroristának nézték. Összeszoruló szívvel láttam és tapasztaltam azt, – 1975-1985 között, amikor először tanulhattam és tevékenykedhettem a Rabbiképzőben -, hogy amint meghal egy tanár, úgy meghal egy disciplina is. A feltámadás igazából Schőner Alfréd vezetése alatt indult el, izraeli tanárok, különböző szakok beindítása, zsidó és nemzsidó hallgatók stúdiumai, konferenciák, hallgatói élet, publikációk, könyvek, folyóiratok révén. Küzdelmet folytat ma is, nemcsak a fennmaradásért és a továbblépésért, hanem azért mert nem tud más lenni, nem tud nem tenni a zsidóságért, a rábízottakért, legyen az a szűkebb vagy távolabbi család.

Izraeli működésének jelentős eredménye nemcsak ottani tanítói karrierje, hanem azok a művészettörténeti tanulmányok, inspirációk, melyekkel ott találkozhatott és jeles fórumokon, konferenciákon, folyóiratokban továbbadhatott. Az „Izrael kapuinak Őrzője” c. kötet jelentős dolgozataiként jelölhetjük meg az „Akédát Jichák – Izsák megkötözése”, az „És készíts színarany lámpatartót…”, a Bét Seárim”, a „Chámát T’verjá”, a „Ciporiban”, az „Adalékok a Kotel, a Siratófal ikonográfiájához”, vagy az „Exodus” tanulmányokat. A Kötet jelentős része olyan beszédeket tartalmaz, melyek a magyar zsidóság történetének fontos történeti kincseit rejtik magukban. Megannyi apró történet, történeti adat, név, pontosan datált, lábjegyzetben kifejtett textus található ezekben a beszédekben, melyek forrásai lesznek az azokat figyelemmel olvasóknak.

Schőner Alfrédnak van identitása. Van zsidósága, van kötődése saját vallási tradíciójához, a neológiához, melyről vallja, hogy azonos a teljes zsidó vallási történéssel, ugyanakkor nem zárkózik el adott környezetétől. Izrael és a gálut megtalálja helyét és funkcióját és köteles történeti szerepét egymás mellett és egymással. Könyvében idézi a Bává kámá mondatát (131a) a Talmudból: „Az ország törvénye legyen a te törvényed!” Életét végigkísérte a legkisebb közösségtől a legnagyobbig való állandó tevékeny szeretet. Él a családért, a zsinagógáért, az egyetemért, kiállt egy ország zsidó közösségéért és megélte Izraelben az izraeli sorsot, a Scud rakéták becsapódását, a félelmet.

Könyvének utolsó tanulmánya „A cionista Haggádá”. Talán Schőner Alfréd, főrabbi, rektor kötetének és életének amolyan szimbóluma is. A Hággádá régi könyv, és igen régi történet, mely egy több mint 3.000 éves teológiai hagyományt hordoz. A cionista Haggádá pedig 1948 hajnalát ragyogtatja fel, annak az évnek a dátumát, mely Schőner Alfréd születésének éve.

A 65. születésnapnál fontosabb a 40 éves rabbi-jubileum. Ez fémjelzi Életedet, elkötelezett munkádat Családodért, kisebb és nagyobb zsidó közösségedért! „Ben Gurion rejtélye” c. írásod végén idézed az izraeli szólást: Jihje b’széder!” Kívánjuk e helyen, Herzl Tivadar szülőházának helyén, hogy valóban legyen minden Rendben, Családodban, az Imádság és a Tanítás Házában, itt Magyarországon és Erec Jiszráélben „löhágdil Tórá ulöhádirá!” – A Tóra mind nagyobb dicsőségére!”

 

 

1Laudáció Schőner Alfréd főrabbinak, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem rektorának 65. születésnapján, és rabbivá avatásának 40. évfordulóján, melyen megjelent „Izrael kapuinak őrzője” című kötete (Budapest, 2013).