2014. 2. szám » Deutsch Gábor: A kor, avagy korszak

Deutsch Gábor: A kor, avagy korszak

A kor (korszak) befolyásolja az egyén életét. Életkor, évszakok, társadalmi berendezkedésnek kora – talán az utóbbi a leglényegesebben, illetve érzékenyebben érinti az embert. Az évszakok terhei nem tőlünk függnek. De felkészüléssel igazodni lehet a feladatokhoz. Az életkor az égben dől el, csak a fohászkodás lehet eredményes, hogy alkotásra alkalmas legyen és az egészség – amely nagy kincs – ne hiányozzon. Alkotás alatt értjük az otthonunk rendben tartását és természetesen a feladatok végzését is. Ha az utóbbi sikeres, az komoly nyereség. Egy pedagógus barátom, aki még aktív, mesélte: egy alkalommal tanítványai azt kérték, hogy akár az ismétléseket rövidítve, legalább néhányszor saját életútját mesélje el. Megkérdezte, miért érdekes az? Azt válaszolták, hogy a kor, avagy korszak megértése, pusztán a történelem tanulmányozásával, hiányosan követhető. A hét vagy nyolc évtizedet megélt ember számos társadalmi korszakot elhagyott, méghozzá gondokkal, örömmel, bánattal, sokszor a korszak kegyetlenségével is súlyozva. Lehet abban valami, amit mondott. Vegyük példának az ő sorsát.

A vészkorszakban nyolc éves. Pesten született, hárman voltak testvérek, két fiú egy lány. Szülei közül apját 1944 október 15-én, azon a napon, amikor Horthy felkészületlenül bejelentette, hogy kilépnek a háborúból, éppen szabadságon otthon tartózkodott a munkaszolgálatból. A családdal együtt jókedvűen költötték el az ebédet, a vacsorát már nem fogyasztottak, mert estére rossz híreket hallottak, Szálasi a nyilasaival átvette a hatalmat. Hajnalban jöttek érte, a szabadságot nem folytathatta, a keretlegény, aki kísérte, sem látszott jókedvűnek. Ő a családjánál időzött, de neki is be kellett rukkolni. Elmentek.

A fiú anyját novemberben vitték el a házból, együtt a többi negyvenöt évet még be nem töltött hölggyel. Utolsó kívánsága volt, hogy a nagymama és a vele lakó testvére, Eszti néni – akik az összeköltözés során egy lakásban éltek – vigyék a gyerekeket a Vöröskereszt valamelyik gyermekotthonába. Ugyanis három napig sorbanállt a svájci követség előtt, hogy a családnak „schutzpass”-ot, védlevelet szerezzen. Éjjel-nappal való sorban állás után ezt meg is kapta. Örömmel jött haza, de kopognia kellett a kapun, mert az zárva volt. A házmesterné erősen ránézett, mintha mondani akart volna valamit, de nem szólt semmit, csak bezárta a kaput és egy íven húzott egy strigulát. Mint később kiderült, parancsot kapott, hogy ne engedjen senkit távozni. Ha az anyát akkor figyelmezteti, a Vasvári Pál utcában, ahol a fiú nagymamája, tehát az anyának az anyja lakott, az egykori szomszédok elrejtették volna. Ezt fel is ajánlották. A Paulay Ede utca kispolgár lakói kevéssé merték ezt megtenni, vagy talán nem is akarták. Egyébként helyesebb, ha nem általánosítunk, de akkor ez volt a tapasztalatunk. A gyerekekre a nagymama és Eszti néni vigyázott. Nem ide tartozik, de azért érdemes megjegyezni már csak a történelem kedvéért is, a Vasváriban az első emeleten lakott két kommunista, akiket hol elvittek, hol kiengedtek. Jóval később egy életrajzból tudtuk meg, az egyikük Kádár János volt.

Nagypapa az összeköltözés napján halt meg, szerencsére három nappal meghosszabbították a határidőt, így nem kellett őt a Vasvári utcai lakásban hagyni. Temetéséről tudtak intézkedni. Ezek után rövidesen a nagymamának és az Eszti néninek a gettóba kellett vonulnia, de előbb teljesítették az anyja kívánságát. Az ostrom alatt a három testvér a Vöröskereszt Garay utcai házában kapott menedéket.

A háború után, a fiú testvér az iskolatársaival Szlovákián át, kalandos úton, Ausztiába érkezett. Onnan meglehetős izgalom és probléma után Olaszországba, majd igen mostoha körülmények között egy agyonzsúfolt hajóval Erecbe jutott. Az utat az agudista szervezet közreműködésével, amelynek ifjúsági részlegét – szerintünk történelmi személyiség – Groszberg Slomó vezette. A már említett fiú testvérnek szerencséje volt, mert egy nappal később Szlovákia lezárta határait és az ott rekedt több száz menekültet visszatelepítették Magyarországra.

A testvér kibucba került. Megismerkedett egy Sifra nevű lánnyal, akit feleségül is vett. Kiléptek a kibucból, és elindultak az élet útján, csak azt nem tudták, merre menjenek. De már az első útjukon találkoztak a már említett Groszberg Slomóval, aki megkérte, hogy segítsenek az Afrikából érkezők beilleszkedésében, a nyelv és szakmai tudás megszerzésében. A fiatal férfi vállalta, és váratlan haláláig ezzel foglalkozott. Tíz gyermeke született és száz unokája! Nem kis feladat lehetett nevelésükről gondoskodni.

A lánytestvér Amerikában él, fia és lánya ott találták meg a számításukat.

Írásunk hőse szakmát tanult, rövidesen egy festőműhelybe került, ahová ideiglenesen helyezték el. Elmondták, hogy csak két-három hónap, azután visszamehet eredeti szakmájába. Ebből több, mint negyven év lett. Az új munkakör betöltéséhez elvégezte a szükséges iskolákat, vegyipari technikumot stb. stb. Közben a gyermekotthonban szerzett vallási ismereteit hasznosíthatta a Vasvári Pál utcai zsinagógában, ahol előimádkozott; Tórát olvasott, ha kellett, még prédikált is. Mivel a város másik részébe költözött, a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában lényegében ugyanezt a tevékenységet folytatta. Közben Schőner Alfréd professzor meghívta az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetemre oktatónak. Ennek már több, mint másfél évtizede. Hálás az Örökkévalónak, hogy megtalálta azt a feladatot, amely betölti az életét. Megjelent néhány könyve, a fiatalok elfogadják, boldog, hogy idős kora ellenére hasznos munkát végezhet és hálásak vagyunk a kedves Olvasóknak, hogy figyelmükkel megtisztelték a 78 éves pedagógus életének ismertetését. Sok fontos epizód kimaradt, de talán egyszer alkalom adódik a részletesebb közlésre, ha az Olvasók és főleg a fiatalok igénylik, mert nem tartják hiábavalónak a tájékoztatás bővebb kifejtését.

*

U.i. Ha figyelmesen elolvassuk a fenti életutat, számos korszakkal találkozunk. Nem részleteztük, mert nem is lehet pontosan számon tartani, hogy mennyi változás kísérte az életét és ezt valamennyi kortársáról elmondhatjuk. Ha az Olvasó úgy gondolja, akkor maga kísérelje meg akár e szerény írás alapján eldönteni, hogy a megközelítőleg nyolcvan év, amely írásunkban szerepel, hány politikai változást, korszakot érintett?