Kezdőlap » Remény » 2014. 2. szám » Fazekas Lajos: Jancsó kora

Fazekas Lajos: Jancsó kora

2014. január 31-én, 93 éves korában meghalt Jancsó Miklós, minden idők legnagyobb magyar filmrendezője. Művészetének jelentősége kortársai közül csak a legnagyobbakéhoz mérhető: Felliniéhez, Bergmanéhoz, Andrej Wajdáéhoz… Emberi nagysága, tisztessége, példaadó volta messze kiemelkedik a korból, sőt a korokból, amelyekben élt. Jó volt ránézni, együtt lenni vele barátsága melegében. Jó volt a filmjeit nézni, tanulni tőle az eltanulhatatlant. A zsenialitása nem zavarbaejtő volt, nem feszélyező, hanem magától értetődő.

Az Úristen – akiben nemigen hitt –, megadta nekem, hogy három filmjében is jelen lehettem: 1969. telén a Sirokkó forgatásán Kecskemét mellett Tőserdőn, 1970-ben az Égi bárányban, és 1971-ben a Még kér a népben a Balaton-felvidéken. Mindebbe úgy kerültem bele, hogy első játékfilmem, a Lássátok feleim az 1968. januári bemutatója után megbukott: a hangadó kritika és a hivatalos ítészek elutasították. Néhány nagy tekintélyű kollégának azonban tetszett, és talán vígasztalásul szép gesztusokat kaptam: Fábry Zoltán fölhívott telefonon, és fölajánlotta, hogy kérjem a fölvételem a Filmművész Szövetségbe; Herskó János javaslatára megkaptam a rendezői kinevezésemet: Jancsó pedig éppen a következő szövetségi közgyűlésen meghívott, hogy legyek szereplője a Sirokkónak. Gyermekkoromtól fogva tudok lovagolni, így hát egy lovas-szerep lett az enyém: fekete gulyás betyárt kellett alakítanom néhány szavas, de számos forgatási napos szerepben. A Sirokkónak már régi barátom, Kende János volt az operatőre; vele együtt terveztük az első játékfilmemet, de végül a Filmgyár vezetői nem engedték, hogy egy négy-évszakos, akkoriban magas költségvetésűnek számító játékfilmnek a rendezője is és az operatőre is elsőfilmes legyen. Így a Lássátok feleimet Szécsényi Ferenccel forgattam. Azon a tőserdei forgatáson volt alkalmam nézni (és csodálni) azt a végtelenül szabad és magabiztos munkát, ahogyan Jancsó dolgozott; azt a páratlan összhangot, amelyben az író Hernádi Gyulával, a zeneszerző Vujicsics Tihamérral és Kendével együttműködött. Teljesen más volt a forgatás ritmusa is; egészen másmilyen, mint amit korábban Herskónál vagy Várkonyi Zoltán első asszisztenseként az Egy magyar nábobban, a Kárpáti Zoltánban vagy akár a saját játékfilmem forgatásánál követtem. Ebben az évben jött nálunk használatba az a kamera és kazetta, amelybe már nem 120, hanem 300 méternyi filmnegatívot lehetett befűzni, s ez 11 percnyi folyamatos filmfelvételt tett lehetővé. Nos, Jancsó erre építette föl a jelenetek szerkezetét: Kende fölrkata a fahrt-sínt – biztosítandó a kamera mozgását. Miklós elindította a színészeit, diktálta a mozgásokat, instruálta a dialógusokat, és egy adott ponton megkérdezte akkori elsőasszisztensét, Kézdi-Kovács Zsoltot: „Hány perc, Zsolt?” Ő pedig bemondta, hogy pl. 6 perc 22 másodperc… Akkor a jelenet folytatódott, a kamera átfordult esetleg a sín túloldalára, ahol újabb színész csatlakozott, s amikor a jelenet hossza meghaladta a tíz percet, akkor a varió ráközelített Marina Wlady arcára, és itt volt vége a snittnek.

Ezek a jelenetek nagyon bonyolultak voltak, rengeteg részletnek kellett abszolút pontosan illeszkednie egymáshoz, a felvételre pedig mindennek optimális összhangba kellett kerülnie. Így aztán a forgatás menete úgy zajlott, hogy egy-egy beállítást egy napig próbáltunk, másnap pedig fölvettük annyiszor, amennyiszer a tökéletességig szükséges volt.

Csodájára jártak a szakmabeliek, jöttek Jancsó barátai főleg Franciaországból, Olaaszországból de máshonnan is. Hát hogyne! Hisz a stáb minden alkotóművészének megvoltak a maga bravúrjai!

Az alapdíszlet egy régi vadászház volt a Holt-Tisza parti erdő tisztásán. Ehhöz az épülethöz Banovich Tamás díszlettervező hozzátoldott egy földszeintes színt, amelybe a fahrtsínen a külsőből tudott begurulni a kemera, s a másik végén újra kifutott az épület túloldalán. Majd elindult visszafelé, de addigra az eltelt 6 perc alatt a bűhnések a sín innenső végét átépítették egy kanyarral, így a kamera nem a kiindulópontra érkezett vissza, hanem egy egészen más tájrészletre: és mindezt egyetlen snittben! Ilyen beállítást eddig a világon soha, senki nem fotografált!

Két év múlva újra egy lóhátas szerep a Még kér a népben.

Balatonalmádiban lakik a stáb, Miklós 50. születésnapját ünnepeljük.

Szép meleg ősz a Balatonfelvidéken. A helyszín tágas, enyhén emelkedő domboldal, rajta egyetlen épület: talán használaton kívüli magtár. Ülünk a buszban, várakozunk, kint szitál az eső. Cseh Tamás pengeti a gitárját: a jelenetben majd Bereményi szövegét fogja énekelni: „…és nincsen más csak igazán, és nincsen más, csak csakugyan…

Kint épül a fahrt; az egyenetlen talajon nem egyszerű föladat a 60 méternyi sínt S-alakban fölrakni, vízszintezni, a két végére ütközőt erősíteni, hogy a fahrt-kocsi le ne fusson. A kocsira Elemack kerül: ez a kis daru kb. 3 métert tud emelkedni-süllyedni. A végére körforgó kerül, hogy a kamera képes legyen 360 fokban fordulni. Utóbbiba nagy variót helyeznek, mely a széles látószögű totáltól a nagy teleobjektíves szuperközeliig mindent tud. És persze 300 méter negatívot befogadó kazetta: mint már tudjuk, 11 perc folyamatos felvételére képes.

A fahrtmester, Kürtös Előd a gépmozgások kivitelezésénél egyenrangú társa Kendének; nagy ember, külön autó jár neki a forgatásokra szállítandó…

Az eső eláll; a próba, akárcsak a Sirokkóban, csak épp a stopper már nem Kézdi-Kovács, hanem Grunwalsky Feri kezében van. A stáb buszostul, büféstül, vendégestül a magtár takarásába takarodik; a kamera előtt Drahota Andrea, Cserhalmi Gyuri, Madaras Jóska, Sebő Feri tekerőlanttal; lovasok, Ragályi Elemér díszegyenruhában, sok, csilingelő kitüntetéssel Gödrös Frici kezében hegedű… Megy a körtánc, félmeztelen lányok is jönnek, Jancsó szimbólumvilágában ők jelentik a megalázottságot, a kiszolgáltatottságot, de a diadalmas, győzedelmes boldogságot is… Egy napig próbálunk, másnap sok-sok felvétel, estére boldog hazatérés: sikerült! Remek nap volt! Mindent láttam, mindent értek – rendezőként is, operatőrként is. Jancsó csodálatos! Rengeteget tanultam, amiből majd semmit sem tudok hasznosítani, mert amit ő csinál, az utánozhatatlan. Két nap múlva megjön a muszter: a fölvett anyagot előhívták, lekopírozták a laborban, este vetítés a helyi moziban. Néhányan hivatalosak vagyunk a megtekintésre…

…és elindul a jelenet: Drahota, Cserhalmi, Madaras, Cseh Tamás, félmeztelen lányok, Gödrös Frici, lovasok, Sebő Feri, Ragályi… és már nem tudom, hol áll az örökké mozgásban lévő kamera, mert nézőként nem szemben ülök a vászonnal, hanem ott röpködöm, mint valami tágranyitott szemű légy a jelenetben, és már nem előttem történik, ami történik, hanem körülöttem, velem… VELEM TÖRTÉNIK! VELEM TÖRTÉNIK!

Ez a Jancsó csodája.

Alapjaiban újította meg a mozgókép anyanyelvét.