Kezdőlap » Remény » 2014. 4. szám » Szemere Miklós

Szemere Miklós

Szemere Miklós

Nagyapám, Bródy Ernő (1873-1961); ügyvéd, politikus, országgyűlési képviselő, a magyarországi zsidóság egyik prominens alakja a két háború között. A neves író, Bródy Sándor unokaöccse. Iratai, dokumentumai között találtam az alábbi cikket. Ezt kézzel írta, a benne lévő utalás alapján 1953-ban. Mivel tőle tudom, hogy Eötvös Károllyal ő már korábban is foglalkozott, feltételezem, hogy egy már korábbi cikk átírása, újra írása kapcsán. Olvasása közben több régimódi szóra (pl.: patvarista, fiskus), szófordulatra leltem, ám az eredetiség miatt semmin sem változtattam. És úgy éreztem, hogy újra hallom nagyapámat beszélni.

Bródy Ernő: Eötvös Károly csoda-pere

A háttér

Eötvös Károlyról fogok megemlékezni. Eötvös politikus, író és védő volt. Mindhárom minőségében kivételes tehetséggel, tudással és bátorsággal töltötte be önként vállalt hivatását. Életrajzát röviden körvonalazom – bővebben ügyvédi munkásságáról.

A politikával kezdem, ő is azzal kezdte. A Veszprém megyei Balatonszentgyörgyön született 1842-ben, mint középbirtokos nemesi család sarja. 1863-ban huszonegy éves patvarista korában belesodródott az Almássy Pál féle összeesküvési bűnügybe. Ez jámbor terv volt az osztrák uralom megdöntésére. Élén az 1849-iki országgyűlés elnöke, Almássy Pál állott. Eötvösnek szerepe annyi volt, hogy a kezébe adott forradalmi nyomtatványt, egy decemberi éjjel Veszprém utcáin tíz példányban kiragasztotta. 1864 január elején megidézték a komáromi haditörvényszék elé, ahol a vizsgálat hat hétig tartott és Szabó Gábor komáromi ügyvéd jóvoltából Eötvösre szerencsésen végződött. Mindezt Eötvös maga meséli el az ő jóízű előadásában, derűs epizódjaival. Ez a forradalmi múlt nem gátolta előre haladásában. Először Veszprém megye aljegyzőjévé, majd 1869-ben Veszprém megye tiszti ügyészévé választották, akinek abban az időben közvádlói hivatása is volt. Később ezt sokszor emlegette, mikor kacagtató anekdotáit így kezdte: „Ez Veszprém megyei fiskus koromban történt.” 1872-ben országgyűlési képviselővé választotta Veszprém városa, némi ellentételül a forradalmi múltnak – Deák párti, kormánypárti programmal. Utólag próbálom ezt magyarázni. A Dunántúl Deák Ferenc külön birodalma volt – ott más párttal nemigen lehetett boldogulni. De Deák egyéniségének is két része volt. Az egyik az államjogi, amelyet őt megalkuvással kiegyezővé tette, aminek eredménye lett az 1867-iki kiegyezés. Én ezt nem bírálom, csak azt említem, hogy az abszolutizmusnak ebben a korszakában mind tömegesebben jelentkeztek az osztrák császár szolgálatára a magyar hazafiak. De Deák egyéniségének volt egy másik oldala – a demokrácia ügyében nem habozott, sem nem alkudott.

A politika varázsa

A zsidók jogegyenlőségének törvénybe iktatását ő sürgette 1867-ben, a nemzetiségek egyenjogúsításáról szóló törvényt ő kezdeményezte 1868-ban és híres hattyúdalában 1873-ban ö hirdette a Szabad egyház a szabad államban elvét és örökségül hagyta a kötelező polgári házasság meghonosítását. Eötvös Deák halála után szakított a kormánypárttal és később belépett az Irányi Dániel vezetése alatt álló Függetlenségi és 48-as pártba.

Az ő pályafutása éppen ellentéte a Tisza Kálmán magyar karrierjének. Tisza Kálmán szegre akasztotta elveit azért, hogy megszerezze és megtartsa a hatalmat. Eötvös Károly otthagyta a hatalom pártját azért, hogy a nemzeti önállóság és az emberi haladás eszméjét szolgálja. Ellenzéki működésében egyre emelkedett. Az 1881-iki képviselő választáson népszerűsége oly nagyra nőtt, hogy az országban húsz kerület jelölte képviselőjéül. Irányi Dániel halála után 1893-ban a Függetlenségi és 1848-as párt egyhangúlag választotta meg elnökévé. De ezt az ellenzéki hatalmat is hamar otthagyta, éppen az elv tisztaságának megőrzéséért. Akkor jött napirendre az egyházpolitikai reform és Eötvös nem akart egy gyékényen árulni a pártjában megbúvó mindenáron ellenzékiekkel és az álarcos, reakciós óriásokkal. Ö Kossuth nyomdokain haladt, aki Turinból azt írta, hogy a szabadelvű reformot el kell fogadni még akkor is, ha az ördögtől jön. Eötvös az a politikában ritka tüneményt mutatta be, hogy az elv kedvéért lemondott a pártelnökségről. Kilépett saját pártjából és szabadelvű párthíveivel együtt biztosította az egyházpolitikai reform diadalát. Ezentúl is csak a nemzeti önállóság és a haladó szabadelvűség eszméjét szolgálta.

Az élvezetes szónok

Eötvös egy időben a legjobb népgyűlési és a legélvezetesebb képviselőházi szónok volt Magyarországon. A kettő nem jelentet ugyanazt. A múlt parlamenti rendszer jelenségeiről, az akkori időkről szólok. A demagóg öblös frázisai, népbutító hazugságai gyorsan felborultak a parlament sima parkettjén, viszont kitűnő parlamenti szónokok a nép előtt nem tudtak hatást elérni. Eötvös mindkét területen egyforma biztonsággal mozgott. Egyformán érvényesült őserejű magyar zamatja és lényét átható magyar lelke. Ö szerette a magyar dalt, a magyar zenét, a magyar táncot, a magyar töltött káposztát. Előtte a badacsonyi bazaltkúp volt a világ legszebb tája, a magyar paraszt a világ első parasztja, de már a magyar nemest csak akkor fogadta el, ha Petőfi nemesével ellentétben írt, olvasott és haladott. Ez a magyar lélek áradt ki beszédeiből, amelyeknek stílusa különösen vonzó volt rövid mondataival és csattanó végeivel. Az ő ősmagyar eredetisége sokszor párosult a humornak színes rakketáival, melyek felderítették a hallgatóságot. A legszárazabb tárgyat is megelevenítette kibuggyanó humora és mesteri rögtönzése. Mikor Tisza István miniszterelnök előterjesztette a reá nézve végzetes és zsebkendő lobogtatással megszavazott házszabály reformot, amelybe bele is bukott, Eötvös azt mondta: „A miniszterelnök úr sohasem lát egyebet, csak az obstrukciót. Mint a részeg kappanról beszélik, csak a körülte húzott krétavonalat látja, és azt hiszi ez gátolja őt szabad mozgásában.” Fejérváry honvédelmi miniszternek azt mondta, hogy ne foglalkozzék a törvényekkel, nem áll jól neki, nem ért ő ahhoz. Bízza a törvények félremagyarázását az igazságügy miniszterre, aki ebben kiváló szakértő. Andrássy belügyminiszterrel kapcsolatban azt mondta, hogy ő a többség véleményére nem kíváncsi, de a belügyminiszter véleménye érdekli. A belügyminiszter tud is, szeret is gondolkozni, az igaz, hogy nem mindig helyesen. A nagyhatalom szóval ne nagyképűsködjenek, nagyhatalom az, amely a háborúban megveri az ellenséget, vagy legalábbis nem kap ki tőle. Eötvös kormány képessége is szóba került. Azt mondja Eötvös, hogy Dési Zoltán képviselőtársa szemére hányta, hogy ő, Eötvös pusztán eszményi alapon áll és nem akar kormányra kerülni. Polonyi Géza közbeszól: No, ez már csakugyan nem igaz, mire Eötvös Károly rögtönöz: Most már igaz!

A „nagy év” emlékezete

Irodalmi munkássága a szóbeli formának irodalmi változata. Ugyanaz a hang, ugyanaz a zamatos magyarság, ugyanaz a humor. Rövid mondatok, világos, érthető és egyszerű mondatszerkezet, amelyben lüktet az őserő és szikrázik a humor. Bár ifjúkorában is írt már, de tulajdonképpen csak előrehaladottabb korában szerette és gyakorolta írásművészetét. Viszont hátramaradt huszonnégy kötetében vannak olyan gyöngyszemek, amelyek őt az egyik legnagyobb magyar íróvá emelik. Legszebbek a visszaemlékezései a „nagy év”-ről, amely alatt ő a szabadságharc idejét érti, amikor a magyar honvéd Kossuth vezérlete alatt világraszóló hősiességgel kelt fel a Habsburg önkény és zsarnokság ellen. De ő nem válik egyoldalúvá, őt a magyar élet minden megnyilvánulása érdekli és foglalkoztatja.

Természetes, hogy vannak témái, melyek ma elavultak, de nála nem is az a fontos, hogy mit ír, hanem az, hogy hogyan írja? Tolla alatt minden tárgy elevenné és érdekessé válik és nem egyszer róla is el lehet mondani, amit ő ír Wlassics Gyuláról, aki jogtanár volt és kultuszminiszter lett, ami úgy fest, mint az olyan utas, aki Vácra akar menni és Kecskemétre érkezik. De nála mindegy hová indul, és hol köt ki – maga az útleírás vonzó, érdekes és sokszor remek. „Utazás a Balaton körül” című műve az egykori magyar társadalom hű képe – ebben sor kerül mindenkire, Kisfaludy Sándorra, Himfy szerelmére, Szegedy Rózára, Vörösmartyra, Jókaira, Ranolder püspökre, a tihanyi szerzetesekre, a mezőszentgyörgyi református papra, sőt ebben az „Utazás a Balaton körül”-ben még a Balatonról is szó esik.

Mi sem bizonyítja inkább Eötvös írásainak időálló voltát, mint az, hogy 1952-ben Lukácsy Sándor, a Szikra kiadásában, „Mire a vármegye megakad” címmel Eötvösnek általa legjobbnak talált írásműveit kiadta és a műhőz írt előszóban elragadtatással ír Eötvös írásmodoráról és kiemeli, hogy Eötvös könyveinek legszebb lapjai megérdemlik, hogy mint a szép magyar stílus mesterpéldáit tanítsák az iskolánkban.

Eötvös nem élt elefántcsonttoronyban, nem ült fel az olümposzi csúcsra, nem zárkózott el emberfeletti magányban. Ellenkezőleg demokratikus lendületéből folyó emberi közelségben jelent meg minden este társaságával az Abbázia kávéházban. Körülötte ültek képviselőtársai Károlyi Gábor, Horváth Ádám, Olay Lajos, az iroda vezető Perl Soma öcsém, a háziorvos dr. Reiner Ede. Nagy, kedves, kerek fején fekete sapkával elméjének sziporkáit szórta el anekdotáiban, melyeknek feltálalásában és előadásában éppen olyan utánozhatatlan mester volt, mint közéleti működésében. Budapest népe szeretettel kukkantott be a kávéház ablakán és örült mindig, ha láthatta őt és hallhatta a legtisztábban folyó, legszebb magyar beszédet, amely ajkáról hangzott el.

Igyekeztem visszaadni Eötvös Károly politikai, írói és emberi arcképét, ecsetvonásokban megrajzolni ezt a telivér magyar tehetséget, aki szóval és írásban dolgozott, küzdött, harcolt a nemzeti és az emberi eszmény megvalósításáért, a becsületes és igaz emberek rettenthetetlen bátorságával és elbűvölő lendületével. De bármely nagyra értékeljük az egyes területeken kifejtett működését, minden eltörpül a tiszaeszlári per kapcsán végzett páratlan ügyvédi munkája mellett.

A tiszaeszlári vérvád

Bár a tiszaeszlári eset csak hetven évvel ezelőtt történt és bár Tisza-Eszlár ismerősen kong a fülekben, mégis azt hiszem, hogy röviden ismertetnem kell a tényállást és a hozzáfűződő rettenetes következményeket. 1882. április elsején, a húsvétot megelőző szombaton a Szabolcs megyei Tisza-Eszláron eltűnt Solymosi Eszter, egy 14 éves paraszt cselédlány. Gazdaasszonya, Huri Andrásné a falu másik végén lévő Kohlmajer József boltjába küldte – szombat lévén, a zsidó boltok zárva voltak – kék és fekete festékért, amellyel a ház alsó részét be akarta festeni. Délelőtt ¾ 12-kor a kislány még nem tért vissza, ami a családja körében nagy nyugtalanságot keltett. Aznap szombaton a zsidó templomban a rendes szombati istentisztelet keretében nagyobb összejövetel volt, mert a lemondott kántor-metsző helyére három pályázó énekét hallgatták meg. A templomból 11 óra tájban távoztak, de délután újra összejöttek, sőt még este is, mert egy vitás ügyet tárgyaltak. Másnap estefelé Eszter anyja, özvegy Solymosiné, elhaladt a templom és a templom közvetlen közelében lakó Scharf József egyházfi lakása előtt, mikor is a síró Solymosinét megkérdezte Scharf, hogy miért sír? Solymosiné előadta lánya eltűnését mire Scharf vigasztalni próbálta: ne búsuljon komámasszony, lánya meg fog kerülni. Hajdúnánáson is ez történt, eltűnt egy kislány, ráfogták, hogy a zsidók emésztették el és azután később megtalálták a zsombékban, ahol elaludt.

Eötvösnek az a nézete, hogy ebből a párbeszédből sarjadzott ki a rituális gyilkosság szörnyű vádja. Elterjedt a hír, hogy Solymosi Esztert a templomban összegyűlt sakterek ölték meg azért, hogy a zsidó húsvéti étel, a macesz lisztjébe keresztény szárított vért keverjenek. A hírt csakhamar elterjesztették a klerikális sajtóban, sőt a tiszaeszlári antiszemita képviselő Ónody Géza szóba hozta a képviselőház ülésén. A fő antiszemita Istóczy Győző pedig interpellálta a bel és igazságügy minisztert, hogy gondoskodjék a rituális gyilkos zsidók megbüntetéséről. Ilyen felizgatott légkörben kezdődött meg a bűnügy vizsgálata. Vizsgálóbírónak a törvényszék egy huszonnégy éves törvényszéki aljegyzőt Bary Józsefet küldte ki. Már ez is törvényellenes volt, de nem ez volt a baj, mondja Eötvös, hogy a bíró fiatal és tapasztalatlan volt, hanem az, hogy ez a fiatalember égő becsvággyal be akarta bizonyítani a rituális gyilkosságot, a vérvádat.

Scharf Móric szerepe

Bary vizsgálóbíró kiszállott Tisza-Eszlárra; a zsidó saktereket és Scharf Józsefet és a 14 éves Móric fiát letartoztatta, majd Recsky András csendbiztossal Scharf Móricot Nyíregyházára küldte, hogy ott az ügyészségi fogházban helyezze el. Recsky, a vele együtt jött Péczely Kálmán törvényszéki írnokkal, Recsky otthonában, Nagyfalun, kiszállott. Ott a 14 éves fiút vallatóra fogták és aláíratták vele azt a jegyzőkönyvet, amelyben előadta, hogy Esztert a sakterek lemészárolták. Scharf Móric előadta, hogy a sakter megvágta Eszter nyakát, a kicsurgó vért cseréptányérba majd fazékba öntik, a halottat újra felöltöztetik, de hogy a hullával mi történt azt nem tudja. Recsky csendbiztos a fordulatról rögtön értesítette a Tisza-Eszláron tartózkodó vizsgálóbírót, aki lóhalálban sietett ki Nagyfalura és ott a felvett vallomást újra megismételtette. Ezután a vádlottból lett tanút beszállították a fogházba – mert hiszen vigyázni kellett, hogy a vallomását vissza ne vonja. Még akkor lehetne, hogy újra elmondaná első vallomását. A kölyök az apját is belekeverte, azt mondván, hogy Solymosi Esztert apja hívta be lakásukba, ahonnan egy koldus zsidó átcsalta a templomba. Ez az első fejezet.

A második fejezet a tiszadadai hulla felbukkanása. Hetvenhat nap múlva, június 18-án Tisza-Dada alatt, egy tutaj alól a partra vetődik Solymosi Eszter hullája. A hullán Solymosi Eszter ruhái voltak – de most a felismerés – eljárásnál a vizsgálóbíró az előhúzott vidéki orvos szakértők közreműködésével azt akarja bebizonyítani, hogy csak a ruha a Solymosi Eszteré, de maga a holttest idegen, amelyre ráadták az Eszter ruháját. Ennél az esetnél egy írni-olvasni nem tudó rutén tutajos Matej Ignác lett a hamis koronatanú, akivel egy bonyolult mesét tálaltattak fel a hullacsempészetről. Igaz, hogy Matej a többi tutajossal együtt, mikor hazakerültek szabadlábon a Máramaros megyei Szeklencére visszavonták vallomásukat és elmondták, hogy a tiszalöki csendbiztos, Vay György, milyen torturával faggatta őket, az egyiket másfél liter meleg vízzel itatta, a másiknak kezét gyűrűbe zárta, a harmadiknak talpát ütötte és verte. A vallomását visszavonó Matejt újból kikészítették és a főtárgyaláson ő volt. a hullacsempészetnek hamis koronatanúja.

Több vádlottnak ekkor dr. Heuman Ignác nyíregyházi jeles ügyvéd volt védője. De ő észlelte, hogy az ügy sokkal nagyobbra nőtt, semhogy ő azzal megbirkózhatnék. Itt volt a tiszadadai hullaszemlélet – ottan sokan voltak, akiknek semmi közük nem volt az ügyhöz, de a védőt, akit meg kellett volna hívni, elfelejtették értesíteni. Mikor emiatt panaszkodott, panaszát félretették.

Feljött tehát a fővárosba és az Izraeliták Kongresszusi Irodáját felkérte, hogy tekintélyes védőt kérjenek fel a sötét ügy felderítésére. Simon József, az országos Iroda lelkes és ügybuzgó titkára, ekkor felkérte Eötvös Károlyt, hogy nézze meg Nyíregyházán Scharf Móricot.

Tisztelgés Kozma Sándor előtt

Eötvös Kozma Sándornak, a nemes gondolkodású főügyésznek engedélyével utazott el Nyíregyházára. Véletlenül éppen akkor ott tartózkodott Székely Ferenc főügyész helyettes, később igazságügy miniszter és Eötvös az ő társaságában beszélt Móriccal. Székely arra kérte Eötvöst, hogy az ügyről ne beszéljen vele. Tehát minden másról beszélt. Szeret-e tanulni? Imádkozik-e? Nélkülözi-e a játszótársait? Hány éves? Mikor a félénknek mutatkozó fiú nem felelt, Székely is közbeszólt, hogy Móric mondja ezt meg. Móric ránézett a kíséretében lévő vezénylő foglár őrmesterre, aki intett, hogy beszélhet. Erre Móric kinyögte, hogy tizennégy éves.

Ez a negyvennyolcas lobogó szégyene”

Eötvösnek ez elég volt. Többre nem volt kíváncsi. És ha eddig csak feltevése volt, most meggyőződésévé vált, hogy ez a Móric egy kikészített hamis tanú, és hogy a gyilkossággal gyanúsított zsidók ártatlanok.

Hazajövet most már felkérték, hogy vállalja el három vádlott védelmét. Ő ezt habozás nélkül vállalta. Már ez maga is érdem akkor, mikor voltak olyanok, akik habozás után sem vállalkoztak. Mikor Eötvöst a politikai élet minden vonaláról, még a saját pártjából is le akarták beszélni, azt válaszolta: „Ez a 48-as lobogó beszennyezése volna.”

A nagy per, amely ezer éve folyik és ma sincs vége” című művében, mely ebben a nemben a legszebb, a legklasszikusabb munka, mely valaha napvilágot látott. Eötvös előadása alapján szemléltetjük azt a nagy feladatot, melyet ő magára vállat és bravúros munkával megoldott.

Hol fogja meg a dolgot? A Móric vonal nem alkalmas, mert azóta Móric az ügyészségtől a vármegyeház várnagyához került, hermetice elzárták a világtól és a zsidó gyereket betanították apa és zsidó gyűlöletre. Eötvös végre nagy ostrom után meg tudta kapni a tiszadadai hulláról szóló látleletet és felismerési jegyzőkönyvet, amelyet ő fel nem ismerési jegyzőkönyvnek nevezett. Ezekből az okiratokból meggyőződött, hogy irányzatos, félrevezető, ferdített tényállással hamis következtetésre jutottak a vidéki orvos szakértők. Mindent összehoztak arra, hogy ez a hulla nem Solymosi Eszteré. Életkorát 18-20 évre tették. A hulla a Tiszában csak napokig lehetett. Haj le van borotválva. Nem használt körmei nem paraszt, hanem úri lány körmei. Eötvös rájött, hogy az orvosok által állított adatok nem felelhetnek meg a valóságnak, állításai is helytelenek, de következtetései ennélfogva alaptalanok.

Most már látta, hogy mit kell tennie! Meg kell dönteni az orvosok állításait. De hogyan tegye ezt? Ő, aki az orvosi tudományokban nem jártas, mily módon hatoljon ebbe a diszciplinába? Az idő sürget, az ártatlan rabok szenvednek, arra ideje nincs, hogy könyvekből tanulja meg az anyag orvosi vonatkozásait. Ezt csak egy kitűnő szakemberrel való társalgás útján sajátíthatja el. Rendkívül nagyra becsülte Kovács József egyetemi orvostanár szaktudományát és nagy eszét. Kovács tanár abban az időben Debrecenben volt, az orvosok és természetvizsgálók vándorgyűlésén elnökölt. Sürgönyileg kérdezte, hogy fontos ügyben beszélni óhajt vele, Mikor érkezik? Kovács rögtön gondolhatta, hogy miről van szó, mert a következő választ küldte: Csütörtökön érkezem. Ezer forint. A tanár megérkezése után Eötvös, két héten keresztül, naponként 4 – 6 óra között Kovács tanárnál tanult. Ezután, Eötvös kívánságára Kovács tanár levélben közölte vele, hogy a hiányos vizsgálat folytán indokolt a hulla újabb kiásása és megvizsgálása.

Eötvös hatalmas előterjesztést szerkesztett, amelyben kérte a törvényszéket, hogy a hullát újra vizsgálják meg éspedig az orvostudomány legjelesebb képviselőivel, egyetemi tanárokkal. Munkálatát eötvösi stílusban szerkesztette, tehát az nem volt száraz beadvány, sem bürokratikus nyaktekert tákolmány, hanem a közönség által is érthető világos és felvilágosító alkotás. Eötvös kinyomtatta és nem csak a hazai, hanem a világsajtónak is közreadta. Eötvösnek a védelem részéről tett ez az első lépése óriási hatást keltett, mely alól a nyíregyházi törvényszék sem tudta kivonni magát. Kinevezték az új szakértőket. A budapesti egyetem három híres tanárát. Schanthauer Gusztáv a kórbonctan, Mihalkovich Géza az élettan és Belky János törvényszéki orvostan egyetemi tanárait.

Legyen sötétség vagy világosság?”

Ennél az új szakértői szemlénél kezdett az ügy megfordulni. Az egyetemi tanárok a legtöbb kérdésben homlokegyenest ellenkező tényállást állapítottak meg. A jól ápolt körmökről megállapították, hogy körmök egyáltalán nincsenek, azok a hosszas eljárás folytán lemállottak. A vidéki orvosok a körömágyakat valódi körmöknek nézték. Hamis volt a haj leborotválásáról szóló állítás. Az életkor megállapítása is téves. Az sem igaz, hogy a holt tetem olyan rövid ideig volt a vízben, mert az lehetett sokkal hosszabb idő óta. Amiről a vidéki orvosok azt állították, hogy az a hulla nem lehet Solymosi Eszteré, ezzel szemben az egyetemi tanárok kimondták, egyetlen jelenség a holttestben elő nem tűnt arra nézve, hogy az nem Solymosi Eszter, hanem valamely más idegen nő holtteste lehessen.

Közben a nagy ügy arányához méltó nagy események történtek. Bary vizsgálóbíró azt csinálta, hogy: Legyen sötétség! Eötvösnek pedig jelszava az volt: Legyen világosság! Eötvös azt írja könyvében, hogy az első reménysugár az volt, hogy a Móric kölyköt nem akarják kiereszteni a markukból. Drámai fordulatok következtek. Schwarcz Salamon, a metsző, aki a Móric meséje szerint elvágta Eszter nyakát, egyszer csak jelentkezett, hogy ő tényleg elkövette azt a bűnt, amelyet nem követett el. Nem tudta tovább nézni társai szenvedését, fel akarta áldozni magát. De a részleteknél zavarba jött. Sehogy se tudta igazolni azt a bűncselekményt, amelyet nem követett el. Végre bevallotta, hogy ő bár vádlott, de nem bűnös. Eötvösnél jelentkezett Jurányi Kálmán tiszalöki gyógyszerész, aki a hullavizsgálat alkalmával maga is észlelte azt a tehéntaposásból származó pirosságot amelyről Frakolcsai Julcsa felismerte Solymosi Eszter holttestét. Eötvös azt mondta, hogy „Legyen világosság!” és „Lőn világosság!”

A főtárgyaláson ez a világosság elemi erővel tört elő, a tanúkikészítő titkos tanács minden mesterkedése ellenére. A főtárgyalás 1883. június 19-én kezdődött és 1883. augusztus 3-án végződött, tehát 46 napig tartott. A főtárgyalás elnöke Korniss Ferenc, a nyíregyházi törvényszék elnöke volt. Ügyész volt Szeyffert Ede budapesti királyi főügyész helyettes. A védők padján ültek: Eötvös Károly országgyűlési képviselő, Funták Sándor (később a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke) dr. Friedmann Bernát jeles kriminalista, dr. Székely Miksa Szabolcs megyei születésű budapesti ügyvéd. dr. Heuman Ignác nyíregyházi jeles ügyvéd, aki sokáig egymagában küzdött a fellázított közvéleménnyel szemben, a vádlottak védelmében.

Az akkori bűnvádi eljárás szerint a vádhatározat folytán a közvádlónak kellett megtennie előterjesztését.

Szeyffert Ede a régi klasszikus irányzatnak volt híve és ebben a szellemben szólt: „A Közvádlói kötelességemből folyólag a bűnösség kimondását fogom indítványozni, a valóban bűnösök ellen, de ugyancsak Közvádlói kötelességemnél fogva egy pillanatig sem habozandók a vád alól felmentést indítványozni azokra nézve, akikre nézve a büntetlenség fog kiderülni.”

Amire Korniss elnök a következő megjegyzést tette: „Arra nézve, hogy az előterjesztett vádnál leginkább mentő okok használtattak, melyek főképp a védelemhez tartoznak, megjegyzésem nincs.”

Nekem halottam van!”

A főtárgyalás különlegességeihez tartozott, hogy ott először Scharf Móric tanút hallgatták ki. Túl akarnak esni rajta. Nehogy a kikészített tanút valami fuvallat elrabolja. A megfélemlített tanúból hetyke tanú lett. Vallomása közben azt mondja: „Nem akarok többé zsidó lenni!”

Kérdi az apja: – Imádkozol-e minden nap? Hadd látom van-e rajtad cicesz?

Móric így felel: – Nem vagyok én ló, hogy rajtam nyakló legyen.

Apja kérdi: – Mi az oka annak, hogy te a mi vallásunkat megutáltad? Mióta utálod?

Móric: – Mióta itt vagyok a vármegyénél.

Szól az öreg: – Tartsd magad a tízparancsolathoz!

A fiú hetykén válaszol: – Nem vagyok zsidó.

Erre az öreg fájdalmában leszakítja nyakáról a ruháját. És felzokog. – Nekem halottam van, azt gyászolom!

Ez a drámai jelenet még az antiszemitákra is nagy hatással volt.

Eötvös csak egyetlen kérdést tett fel Móricnak: – Móric azt kérdezem tőled, hogy amit vallottál el tudnád-e egészben mondani?

Az elnök természetesen Eötvöst rendre utasította, de miután Eötvös ezt már előlegesen bele kalkulálta, ebből semmi baj nem származott.

Ide nem bíróság kell, hanem falusi néptanító!”

A főtárgyalásnak lefolyását gyorsírók jegyezték és azt minden nap világszerte lesürgönyözték. Eötvös fáradhatatlan és kimeríthetetlen volt ötletekben és komoly jogászi munkában. Mikszáth Kálmán majdnem naponként írt tárcát a tárgyalásról és természetesen Eötvösről a „Pesti Hírlap”-ban. Azt írta: „Legszívesebben hallgatják Eötvöst. Szeretnék, ha mindig ő beszélne. Legjobban gyűlöli Eötvöst Zoltán János alispán. De ő mégis elismeri, ha igaza van. Igaz viszont, hogy sohsincs igaza. Hogy beszél a tanúkkal! Eötvös nyelvén: Jancsi fiam! Julcsa lelkem! Komám asszony! A legádázabb antiszemita is megingott, ha Eötvös kezdte kérdezni. Hatalovszky András a főtárgyaláson visszavonta a védelemre kedvező vallomását. Mikor a vallomás után elhalad Eötvös mellett, Eötvös odaszól neki: „Andris fiam, nem megmondtam neked előre, hogy téged még vissza fognak táncoltatni.” Andris visszafelel: „Pedig ami igaz, az igaz.”

Eötvös védőbeszéde két órát tartott. Káprázatos volt jogi részében, történelmi levezetésében – de legmeglepőbb volt az orvosi tudományban való jártassága. Mikor az ő egyszerű, zamatos nyelvén megmagyarázta a fogalmakat, vázolta a jelenségeket és odadörögte a vidéki orvosoknak tudatlanságukat, könnyelműségüket, felületességüket. A rituális vád a tanulatlan, tudatlan korban felmerült ostobaság, amelynek kiirtására nem bíróság és akasztófa kell, hanem falusi néptanító és felvilágosult lelkész.

Milyen ferde, természetellenes látványt nyújt ez az ügy és a tárgyalás. Láttunk gyermeket, aki megtagadja élő apját, láttunk anyát, aki nem ismerte meg holt gyermekét, láttunk gyermeket, ki gyilkossággal vádolta saját édesapját, láttunk apát, aki hamis esküvel vádolja saját gyermekét, hallottunk tanúkat egy községből, ahol agyonütéssel fenyegetik azokat, akik védeni merik az ártatlanokat és mindehhez jön a vérvád! – ah ez idegen szellem, ez idegen irány, jön a Néva felöl, jön Berlin felöl, de Magyarország fiai szívében nem támad és nem fog meggyökerezni, hanem el fog pusztulni. Magyarországon a középkor tűnjék el!

Midas király aranya

E tárgyalás után a törvényszék, majd utána a tábla, végül a kúria az összes vádlottakat felmentette! A tárgyalás befejezése után Eötvös táviratilag kérte a belügyminisztert, hogy Scharf Móricot engedje át neki. Tüntetések és ellentüntetések elkerülése végett, külföldre akarja küldeni. Így is történt. Móric Amszterdamban gyémántköszörűs lett. 1927 nyarán ott látogatta meg Szabolcsi Lajos az Egyenlőség szerkesztője, akinek kérésére Móric egy cikksorozatban leplezte le, hogy a Bary-Recsky-Péczely féle szövetkezet milyen testi és lelki tortúrával csikarta ki tőle a hamis vallomást.

Mikszáth Kálmán azt írta Eötvös védőbeszédéről, hogy az olyan beszéd volt, amely Magyarország ügyvédi karának örök büszkeségére és dicsőségére fog szolgálni és amelyhez fogható ügyvédi szónoklatot ebben a században sem Magyarországon sem a világon nem mondtak!

Eötvös Károly érdeme ott kezdődik, hogy a védelmet elvállalta. De az, amit tett sokkal több annál, mint amit vállalt. Az ő munkája egy tüneményes lángelme hősi küzdelme volt a felizgatott és félrevezetett közvéleménnyel szemben. Küzdelem az igazságszolgáltatás kisiklásival, botlásaival és tévedéseivel szemben. Küzdelem a középkorból feltámadt sötétség, gonoszság és hazugság ellen. Küzdelem szegény kis zsidók ártatlanságának bebizonyításáért – és az igazságért.

Ma is folyik a harc az emberiség boldogulásáért, az igazságért, a békéért. Ebben a harcban ki kell tartani a világ érdekében, a haza érdekében, önmagunk érdekében. Eötvös Károly példát mutatott arra, hogyan kell harcolni az igazságért minden vésszel, viharral és ármánnyal szemben. Emlékezzünk hálával, kegyelettel és szeretettel a tiszaeszlári per mesebeli Midás királyára, kinek keze érintésétől a sár is arannyá változott.