Kezdőlap » Remény » 2014. 4. szám » Villányi András: Egykor fehérvári polgárok voltak

Villányi András: Egykor fehérvári polgárok voltak

„Mily szépek a te sátraid, Jákob és a te hajlékaid Izrael…” – mondja az Írás. Mostanra azonban Jákob sátrai és Izrael hajlékai itt, Fehérváron is némák, ritkán zavarják meg csendjüket az imák és a zsidó dallamok. Az egykor volt templomokat, tanházakat, jesivákat lerombolták. „Csak egy maradt”, a többi világa eltűnt, az idő homályába, és elveszett. A zsinagóga falai és emlékei felteszik a kérdést nekünk: hová tűntek a fehérvári zsidók? Sorolhatnám a neveiket egészen 1800 főig, akik énekétől hangosak voltak a fehérvári zsinagógák, az imahelyek és a zsidó lakások. Hol vannak a kereskedők, a kalaposmesterek, a zsidó iskola tanárai? Ők Auschwitzba, a megsemmisítő táborba kerültek. Ennek az utazásnak az eredményét ma mindenki ismeri.

Az önök nagyszülei még emlékezhetnek arra, hogy Fehérvárott, némán cipekedve vonulnak a magyar csendőrök előtt… Mentek, mentek szótlanul. Számok, semmi más, csak számok maradtak. Semmi sírás, jajkiáltás nem szörnyűbb, mint a számok. 51 nap, 147 vonatszerelvény az országban, több mint hatszázezer magyar zsidó elhurcolása vidékről, kétszáz SS-szel, ötezer magyar csendőrrel és a magyarság önkénteseinek segítségével, körülbelül kétszázezer magyar ember támogatásával. Hatvan-hetven zsidó egy vagonban. Életben maradt tíz százalék. Azaz tíz százalék.

Amikor a fehérvári temetőbe érek, megállok emlékezni. Eszembe jut, hogy erről a területről hiányzik több mint 1800 ember sírja, emléke, 1800 áldozaté, azaz 1800 ember, közülük sok a gyerek. Győrben van egy oszlop, melyen több mint 340 gyermeki név szerepel. Egy ilyen oszlop itt is állhatna. Lehetnek olyan családok, amelyekből hírmondó sem maradt. Az ilyen áldozatok után ki mond kaddist (halotti imát) ebben a városban?

A győri áldozatok közül néhány név:

Név

Év

Hónap

Nap

Drach Juditka

0

6

27

Adler László

7

2

2

Bányai Zsuzsika

0

5

5

Blechner Veronika

10

0

6

Frankl György

4

2

11

Grünzweig Magdus

8

4

2

Goldschmiedt Edit

7

11

0

A fehérvári nevekkel is lehetne folytatni. Mit vétettek ezek az emberek? Mit vétettek az akkori ország és város lakóinak?

Gondolatainkban velünk vannak, keressük őket, emléküket magunkba zárjuk, várjuk, hátha megjelennek előttünk. Hívjuk őket, de válaszokat nem kapunk, utánuk csak csend maradt.

A költő szavai jutnak eszembe:

Gettók imája… Bús sikátorokban,

Ahol a lépés félve, fájva lobban –

Kínzottak, bénák, rongyosak és szentek

Kik mindig, mindig csak temetni mentek,

Látjátok őket? Hosszú, hosszú sorba’

Ott lépnek ők büszkén és megtiporva,

Százezer koldus… arcuk egybefolyt,

Kezükben könyv és ajkukon mosoly…

Fejük felett gettók imája száll –

Halljátok-e?

Jiszgadal, jiszgadal…”

(Szabolcsi Lajos Jiszgadal)

A fehérvári áldozatokra próbálok emlékezni és emlékeztetni ezzel a kiáltással.

Mit mondtak az akkori politikusok és az újságok?

Vitéz Endre László 1944. május 12-én: ”Szigor és erély mellett gyűlölködés nélkül, keresztény lélekkel végezzük kötelességünket.”

Sztójay Döme miniszterelnök: 1944. május 30-a. Balatonfüred: „Meg akarjuk teremteni a keresztény erkölcs szikláira támaszkodó Magyarországot.”

Magyarság (1944. július 9.): „Alig akadt még intézkedése a törvényes kormánynak, amelyet a lakosság széles rétegei olyan örömmel üdvözöltek volna, mint a zsidók jogainak korlátozása.”

Vitéz Endre László beszéde (1944. május 14.): „A zsidókérdésben intézkedéseinket nem parancsra, hanem önkéntes meggyőződésből tesszük.”

Az egyik mai politikusunk kijelentette, hogy megvédik a magyar zsidóságot.” Miért kell a magyar zsidóságot megvédeni? Egyértelmű törvényeket kell hozni. Ha bárkit (zsidót, nem zsidót), emberi jogaiban, identitásában, szólásszabadságában vagy életének egyéb korlátozásában megsértenek, a törvény szigorával lehessen fellépni. Nem úgy, mint most.

Dr. Fisch Henrik, a fehérvári körzet nagy tudású, nemzetközi hírű főrabbija írja: „1944-ben a magyar csendőrök ronccsá verték a kápolnásnyéki asszonyokat, öregeket és a férfiakat, de „eltitkolt” vallomásra nem bírták őket. Egyik sem árulta el, hogy hova rejtették a ruhákat vagy az értéktárgyakat.” A fehérvári zsidókkal is ugyan ezt az eljárást folytatták, hogy az értékeiket megszerezzék.

Nagybátyám, Somogyi (Goldschmiedt) Imre szüleit, feleségét apósát és tíz év körüli kislányait 1944-ben Auschwitzban semmisítették meg. Erről az eseményről először tőle, csak 1979-ben hallottam, addig magába zárta fájdalmát. A felszabadulás után Budapesten a Pannónia és a Katona József utca sarkánál ment, amikor a málenkij robotra menő transzportba lökték. Ha jól emlékszem, 1948-ban érkezett haza. Hány ilyen ember volt és még jár közöttünk?!

Ezek a fotók és a fotókon szereplő tárgyak rájuk emlékeztetnek.

Gondolkozzunk el azon a koron! 1800 fehérvárit és 1200 környékbelit, összesen 3000 zsidót deportáltak ebből a városból. Őket több mint 600 lakásból távolították el. Hátrahagyták értékeiket és emlékeiket, amelyeket a város magába olvasztott. Összehasonlítható: ma hány lakás épül ebben a városban egy év alatt?

A Menóra-Egyenlőség (az észak-amerikai, magyar zsidóság lapja) 1992. április 3-ai számában olvastam egy cikket Homor Györgytől Öten voltak címmel. A cikkben szereplők közül többeket idősek elbeszéléseiből ismertem. Vannak, akik e kiállítás képein is felbukkannak. De van öt ember: Gerőfi László fehérvári órás, Braun László polgárdi vízvezeték-szerelő, Fenyvesi Imre fehérvári fogtechnikus és még két munkaszolgálatos zsidó ember, akit a Kömlődön, a Kisbéren működő VIII. hadtest hadbírósága kivégeztetett katonaszökevények címén. A hadbíró főhadnagy olvasta fel a halálos ítéletet és adta ki a parancsot a kivégzésre. Őket a keresztény temető melletti árokban ásták el. A hadbíró neve a levéltári adatokban megtalálható.

A gyűlölködők és gyilkosaink emlékére az állam szobrot állít; megmagyarázzák, hogy mit ábrázol, s hogyan kell azt értelmezni. Ezzel a művészet szabadságát is gúzsba, gettóba kívánják kötni, illetve zárni.

Az 1492. évi spanyolországi zsidóüldözések, az 1944-esesemények és a mostani antiszemita vizsgálatok között összefüggés van. A spanyol zsidó üldözötteknek lehetőségük volt az országot elhagyni. Amikor az első üldözöttek megérkeztek Törökországba, Bajazid török szultán így kiáltott fel: „Ez volna a bölcs spanyol király, aki elűzi saját országának értékes polgárait, hogy általuk engem, a régi ellenségét gazdagítson?!”Gondolkozzunk a mostani eseményeken: mikor és hogyan fogják megköszönni a nyugati országok vezetői, hogy a magyar zsidó értelmiség hozzájárult országaik fejlődéséhez?

Gergely Anna írásából kölcsönözve:

A maradék maradéka kegyelettel emlékezik és emlékeztet a zsidóság 70 évvel ezelőtti tragédiájára Pilinszky János soraival:

Lemosdanak a mészáros legények, de ami történt, valahogy még se tud véget érni.