Kezdőlap » Remény » 2015. 1. szám » Deutsch Gábor: Emlékezés egykori főrabbinkra, dr. Domán Istvánra

Deutsch Gábor: Emlékezés egykori főrabbinkra, dr. Domán Istvánra

Ez az írás életrajznak készült, sajnálatos, hogy nekrológ lett belőle.

 

A Vasvári Pál utcai sül (ima- és tanház), amelyet azért neveztek Sász Chevra-nak, mert jámbor emberek – fiatalok és idősek – a Talmudot ott tanulmányozhatták. Édesapja is rabbi és tanító volt. A fiúnak ugyan ez a nehéz, de megtisztelő feladat jutott. Egy más alkalommal megjegyeztük már, hogy az ötvenes években a rabbi-tisztség azért működhetett, mert a külföldnek mutatni kellet a „vallásszabadságot”. De ellenőriztek minden mondatot, mert számon tartották, hogy ki mit mond. Lakásunkhoz közel volt a fent említett imaház, valamint nagymamám a szemközti házban lakott és így férjével együtt rendszeresen jártak oda. Én Debrecenbe egy vallásos gyermekotthonba kerültem, mivel szüleim a háborúban elpusztultak. Nagymamám és testvére, akit nagynéninek lehetne nevezni, vagyis Eszti-néni, szerető gondoskodása révén, a már említetten Vasvári Pál utcai zsinagógába jártam.

Amely elismerten patinás, vallásos helynek számított. Kiváló rabbik tanítottak ott, neveket talán nem sorolnék, nehogy valakit kifelejtsek. Amikor odajártam, dr. Domán István, mint rabbi és tanító funkcionált. Édesapja megelőzően látta el ezt a feladatot. Épp ezért annak helyére lépni nagy tisztesség, de rendkívüli felelősség, annál is inkább, mert a hallgatók szellemi értelemben szólva, rendkívül igényesek voltak. Ennek a követelménynek dr. Domán főrabbi kiválóan megfelelt.

Családias hangulatot teremtett, szónoklatai, előadásai inkább beszélgetések voltak, éppen ezért a Vasvári sokat jelentett a hallgatók számára és természetesen rám is nagy hatással volt.

Amikor dr. Domán Istvánt áthelyezték körünkből, mert nagyobb és látogatott helyre, a Hunyadi téri templomba hívták és nem könnyen, de elfogadta a meghívást, annál is inkább, mert édesapja is – mint –írtuk – egy ideig ugyancsak ott funkcionált. Prédikációi színvonalasak voltak, de mindenki számára jól követhetőek, érthetőek, mondanivalójukból az aktualitás sem hiányzott.

 

Búcsúztatására engem bíztak meg. Meghatottan csak megköszönni tudtam, hogy közel hozta hozzánk történelemből a soros hetiszakaszt. Az Új Élet rendre közölte kiváló írásait, majd elvállalta a szerkesztés nem hálás, de fontos feladatát. Elismerésre méltó színvonalat valósított meg, mert felkészültsége a polgári és a vallási területre is kiterjedt. Ugyanis, ifjú éveiben jesivába járt, ami vallási ismereteinek kiváló alapot adott. A deportálást elszenvedte. A háború után a doktorátust is megszerezte, 1948-ban.

1956 után az akkori zavaros helyzetben jobbnak látta, ha külföldre távozik. Az Egyesült Államokban mint hittantanár működött. 1965-benScheiber professzor hívására aztán visszajött és letette a rabbi vizsgát. Szolgált Kaposvárott, Szegeden, Újpesten, s a már említett Vasvári Pál utcában volt egy teljes évtizedig – 1981 és 91 között. Ezen felvilágosítást hűséges egykori munkatársától, Kerekes Béla kántortól hallottam. 1990 és 91 között az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem előadójaként is működött. Igen sok nyelven beszélt. Anyanyelvi szinten héberül, angolul, jiddisül és ki tudja még hány nyelven.

 

Halála nagy veszteség. Sovány vigasz, de mégis fontos, hogy gazdag irodalmi munkásságot mutatott fel. A rendkívüli vallási ismeretek mellett ugyanis kiváló művészettörténész is volt. Azt is meg kell mondani, hogy az időszak, amelyben hivatását gyakorolta, eléggé változó volt.

A szabad szombatot sokáig egyáltalán, majd kéthetenként adták meg. A minden szombat bevezetése akkor történt, amikor már máshol – szinte mindenütt – már ebben a formában dolgoztak. E nehéz szituációban oázist jelentett a templom, a vallás hagyományainak megtartása, az ige hirdetése. Különösen, ha az élen olyan rabbi áll, mint dr. Domán István, aki a doktori disszertációját Jónás próféta magas szintű ismertetésével szerezte. Scheiber Sándor professzornak igen jó véleménye volt a rabbiról; Ő kezdeményezte a külföldről való visszahívását. Már említettük azon imahelyeket, ahol megfordult – én a Vasváriban ismertem meg őt, ahová szorgalmasan jártam. Még Kohlmann Nándor működése alatt kerültem oda, mikor a debreceni gyermekotthonból a fővárosba kerültem. Néhányszor ellátogattam a Hunyadi térre, mert figyelemmel és rokonszenvvel figyeltem Domán István működését. Többször szerepelt a rádióban, a televízióban, beszédei egyszerűségében volt nagyszerű és mindenki számára érthető. Temetésekre is gyakran hívta meg a gyászoló család, ismerve rendkívüli szónoki képességeit.

 

Az utókor olvashatja jelentős műveit. A teljesség igénye nélkül érdemes legalább néhányat felsorolni. Címeket írunk le:

  • Az első magyarországi zsidótörvény elleni tiltakozás az amerikai sajtóban
  • Az amerikai sajtó vélekedése a második magyar zsidótörvényről
  • A győri zsidóság története
  • Magyarországi jesivák, a hagyomány kötelékében
  • A zsidó anekdoták kincsestára
  • Jótékonyság a Bibliában
  • Bibliai képeskönyv
  • A talmud iskolák titka
  • Szembesülés
  • Menekülés – Egy zsidó fiatalember New Yorkban.

 

A címeket a sajtóból vettük át. Számos díjban részesült, mi a nagy példaképről, Scheiber Sándorról elnevezett díját emeljük ki. Legnagyobb elismerés, ha munkásságát a ránk hagyott tanítását tanulmányozzuk és magunkévá tesszük. A gyász mindnyájunké, de elsősorban is osztozunk benne feleségével és két fiával, valamint a hozzátartozókkal és a sok-sok tisztelő barátjával.

 

Írva vagyon, ne felejts! Igyekszünk teljesíteni ezen kötelességünket.