2015. 1. szám » Fazekas Lajos: Levél Verának

Fazekas Lajos: Levél Verának

 

 

 

Drága kicsi barátom, Vera!

 

Kérlek, ne tarts tapintatlannak emiatt a levél miatt, lehet, hogy jobban szeretnéd, ha én nem emlékeznék az esetre, vagy legalábbis nem ejtenék róla szót, de úgy fáj a szívem érted, hogy mindenképpen el akarom mondani, mit gondolok felőle

Épp nálatok voltam valami komoly és fölnőtt dologban, mikor váratlanul nyílt a bejárati ajtó, és beléptél rajta, kézen fogva Édesanyáddal. Ő sem látszott boldognak, de a te gyémánt szemed könnyben úszott; látszott rajtad, hogy sírtál, és még mindig kétségbe vagy esve, éppen csak köszöntél, és gyorsan bebújtál a szobádba.

Nem értettem, hogy ez a magabiztos, és mindig vidám kislány, az én barátnőm, sőt, barátom, miféle bajba kerülhetett, hiszen sírni talán nem is láttalak sohasem.

Édesanyád aztán sóhajtott egy nagyot és elmondta.

Szóval úgy volt az, hogy hosszú ideje szervezkedett már az osztályotok, hogy az őszi iskolai kiránduláson az Aggteleki Cseppkőbarlangot látogassátok meg. Földrajz órán Rácz tanár úr részletesen elmondta a geológiáját, a cseppkövek kialakulásának rendjét, kémia órán a szénsavas vízben oldott mészkővel kísérleteztetek; te bevitted azt a képeslapot, amit még kislány korodban kaptál a nagymamádtól. Aggtelekről, az egyik fiúnak volt egy cseppköve (igaz, hogy nem onnan, hanem a Pálvölgyi barlangból), valakinek egy albuma a szlovákiai részről, szóval nagyon készültetek.

És végre el is indult veletek a busz, ki-ki megette az otthon csomagolt uzsonnáját, dél körül elfoglaltátok a turistaházban a szállást, és ebédelni mentetek. Hamis gulyáslevessel és gombás sertésszelettel várták a jókedvű szakács nénik az éhes kamaszokat, akik boldogan láttak neki a palócosan fűszeres ebédnek. Kivéve téged. Te tanácstalanul, kicsit ijedten ültél a sor közepén, aztán azt mondtad, hogy nem érzed jól magad, nem tudsz ebédelni. Mielőtt azonban fölmentél a szobádba, elolvastad a következő napokra előírt menüt: vacsorára töpörtyű, ebédre sertéspörkölt – a vendéglátók ki akartak tenni magukért, ám csupa olyan étel volt, amit te nem ehettél. Mert csak kósert ehetsz.

Feküdtél az ágyon, gyönyörű, gyémánt szemeid könnybe lábadtak. Sírtál, aztán, hogy az ebéd végén följövő lányoknak majd ne kelljen magyarázkodni se, hazudni se, lementél a kis tóhoz, leültél a kis padra és telefonáltál Anyádnak.

Jól tetted. Anya azonnal autóba ült, és elindult érted Aggtelekre. Már sötétedett, mire hazaértetek, akkor voltam éppen nálatok.

Szerettem volna beszélni veled, de Anya jobbnak látta, ha nem zavarunk. Így hát vártam néhány napot, és most írom ezt a levelet.

Drága Vera, ne légy szomorú! Ezek a szabályok, amelyek a te életedet meghatározzák, nagyon régi, nagyon szép dolgok: ilyesféle parancsolataik vannak más népeknek is, de egyiknek sincsenek ilyen szépen rendbe szedve, mint a zsidóknak.

Némelyik szabály már a Tórában, Mózes könyveiben is ott van (például, hogy melyik vízi és erdei madarak húsát szabad fogyasztani, és melyikét nem, hogy a vért a húsból az utolsó cseppig ki kell csurgatni, ennek a betartására külön mesterség is alakult!) ezek a szabályok, mint a Teremtő kiválasztott népének javát szolgálják; mert csak azok között a körülmények között, azon az éghajlaton, ahol a zsidók 5-6 000 évvel ezelőtt éltek, ezek nagyon fontos és ésszerű parancsolatok voltak. S hogy ez a szép minden rettenetes baj és vész ellenére ma is megvan és él és újra erős, az annak köszönhető, hogy megtartott parancsokkal nem fordított hátat a hagyományainak.

Ezeket az étkezési szabályokat például vagy félezer éve külön könyvbe gyűjtötték össze, az a címe, hogy Sulhan Aruch: biztos megvan nektek is: nézd meg, tetszeni fog neked, hogy mennyi minden részletre kiterjedően ápol egy kultúrát, hiszen az étkezés nagyon-nagyon fontos minden ember életében és arra is nagyon alkalmas például, hogy ünnepélyessé téve egy-egy napot megszervezzen egy közösséget…

 

Nem akarok a végtelenségig bölcselkedni, tudom, nem kedveled a tudálékoskodást, csak azt akartam mondani, hogy ne búsulj; ezzel a közösséggel te nem kevesebb vagy másoknál! Mondhatnám azt is, hogy több, de nem mondom, csak azt, hogy másmilyen – sok mindenkitől különböző és sok mindenkihez hasonló; ezáltal is tagja vagy egy nagyon is tiszteletreméltó közösségnek, amibe beleszülettél.

 

Drága kicsi barátom, Vera, a régi szeretettel ölellek és remélem, hamarosan újra látlak. És akkor már nem lesznek könnyek a gyémánt szemeidben!