Kezdőlap » Remény » 2015. 1. szám » Fazekas Lajos: Pityu

Fazekas Lajos: Pityu

2015 júliusának idusán 86 éves korában meghalt Kállai István író, dramaturg, főszerkesztő, pipagyűjtő és varázsló, aki mindent (ami rajta múlott) megtett azért, hogy jobb legyen az általa is lakott Magyarországon élni, mint amilyen az általa már nem-lakottan lészen.

Egyike volt a pompás szakembereknek, akiktől módom volt olyasmit tanulni, ami sok-sok mágus-generáció kezén fényesre csiszolódott titok, aminek csak egy része tanulható, talán nem is a legfontosabb része, a lényege csak csodálható.

Valamikor a derűs 70-es évek derekán, és talán a Brazil vagy a Rozmary (szemben egymással) nevű espressóban mutatott be neki Benedek Pali, akkor már a Tel-Aviv-i Új-Kelet című magyar újság szerkesztője. Nem tudom, csakugyan így volt-e, de akkor azt hittem, ez volt Pityu törzshelye, mindenesetre ott ült Kertész Imrével, az akkor még Nobel-díjtalan, nála, náluk már jóval zárkózottabbnak tűnő író-műfordító-filozófussal; velem kezet fogtak, megengedték, hogy igyak egy szimplát. Az asztaluknál és folytatták azt az élénk és fontos beszélgetést, amit akkor már évtizedek óta folytattak. Pedig, akkor már több határ választotta el őket. Pityu és Pali pipázott, jó illatú sárga dohányt füstöltek – Pali pipája most itt van az én íróasztalomon, kb. 60 centire tőlem: testvéröccse, BIG elörökölte tőle és nekem adta; akkoriban én hordtam a filmszakma egyetlen szakállát és úgy gondoltuk, jól illenék hozzá egy pipa.

Kállai István, Kertész Imre és Benedek Pál – nevezetes barátság volt az övéké, szakma-szerte híres és irigyelt szövetség, amibe sem a Pali alijázása, de még a halála sem, később Imre Nobel-díja sem vert éket. Nekem akkor ők jelentették a folytonosságot a magyar polgári kultúrának azzal a tradíciójával, amelyet Krúdy Gyula, Bródy Sándor, Hunyady, Heltai, Szép Ernő, Molnár Ferenc képviselt és juttatott el Európába; Amerikában egyenes ági leszármazottaik voltak az óriásoknak.

Kállai Pityu híres színpadi szerző, filmíró, televíziós műsorok vezetője lett, akkoriban vált az MTV szórakoztató osztályának vezetőjévé. Mint már annyiszor, éppen egy új sorozatot talált ki: népszerű volt a science-fiction műfaja, az elektronikus technika is éppen feszegette az ilyesféle ábrázolás határait, úgy gondolta, csinál egy havonta jelentkező sorozatot, a címe már megvolt: Hogy képzeli 2014-ben? Kollégámmal és barátommal, Sándor Palival akart dolgozni, Pali már túl volt a Régi idők fociján, de tv-filmre készült Mátyás királyról, nem tudta elvállalni. Engem ajánlott maga helyett. Pityu elfogadta az ajánlatot, nekem pedig jól jött a lehetőség: Kállai barátsága, a tv-technika meghódítása, a folyamatos munka. Kállai 5-10 perces jeleneteket írt, a kor legnépszerűbb színészei játszották a II. stúdió díszleteiben; a blue-box technika még nem működött nálunk, fekete-fehérben forgattunk; a lukasztásos módszerrel elég küzdelmes volt elérni, hogy mondjuk, Bodrogi Gyula körberöpülje a díszletet, de a végén mindig mi győztünk!

A műsor alaphipotézise az volt, hogy Kállai ül az asztalánál erős ellenfényben, elborítja a pipafüst (valódi pipafüst volt, nem pirotechnikai: tűzoltók álltak készenlétben a díszlet mögött) és fölbontja a leveleket, amelyeket az előző adásban elhangzott fölszólításra a nézők írtak neki, és amelyekben ötleteket ajánlanak megvalósításra, ezek közül ő kiválasztja a megfelelőket, megírja a jeleneteket, azokat bemutatjuk, Pityu összekötő szövegeket mond, majd a végén meghirdeti a következő adás témáját és új javaslatokat kér a nézőktől.

Hamarosan áramlani kezdtek a levelek: ezekben az években a nézők lelkesen leveleztek, egyetlen tévécsatorna volt, mindenki azt nézte; estelente, ha pl.: Vitray-műsor ment vagy Ki-mit-tud, csakugyan kiürültek az utcák – nemsokára a mi műsorunk is fölzárkózott ezekhöz (párhuzamosan a Tízen Túliak Társasága című ifjúsági magazinműsort is én rendeztem éveken át: oda is sok száz levél jött minden adás után!). Igen ám, csakhogy a levelek ritkán tartalmaztak megvalósításra alkalmas ötleteket!

Egy alkalommal kitaláltam valamit, amit jól meg lehetne csinálni, elpanaszoltam Pityunak, hogy senki nem ír hasonló javaslatot. „Hát, majd ír!” – mondta, mert neki is tetszett az ötlet. „Pék Barnabás miskolci kereskedő jó lesz? … Tudod, Miskolcon lakik közel 200 000 ember, mondjuk, van 6-8 000 kereskedő, mindenki nem ismer mindenkit. Miért ne volna köztük egy Pék Barnabás? … Vagy inkább Horváth László, az kevésbé föltűnő név…”A következő adásban fölolvasta a levelet, megírta a jelenetet, fölvettük, leadtuk – úgy emlékszem, jól sikerült. Senki nem jelentkezett, dühösen sem.

Már egy éve ment a műsor, amikor beavatott, hogy lesz egy apró változás: ő megmarad az összekötő szövegeivel és a pipájával (akkorra már a műsor védjegye volt az a füstölgő pipa!), de a levelezéssel XY foglalkozik majd, kedves újságíró kollégája. Nem értettem, mi szükség van egy újabb emberre, akinek ráadásul legföljebb 3-4 percnyi szerepe lehet a műsor elején. „Akarod, hogy jövőre is menjen a műsor?” – kérdezte; persze, hogy akartam. „Nos, XY a szövetség párttitkára. Amúgy meg kedves pofa, nem lesz vele semmi baj.”

Nem is lett, igaza volt. A műsor addig ment, amíg Pityunak kedve volt hozzá. Aztán kitalált valami mást: elment fődramaturgnak az Operett Színházba.

Most meg ezt találta ki: elment.

Mindig nagyon értett a végekhöz: hogy kell szépen, hibátlanul befejezni. Csak ez most nagyon fáj. Persze, idelent fáj. De odaát, Benedek Pali biztos nagyon örül neki és örülnek a többi halhatatlanok is, akiknek a seregéhöz ő maga is tartozott, s akik közül már olyan nagyon kevesen maradtak itt nekünk.

Nyugodjék békében!