Kezdőlap » Remény » 2015. 1. szám » Kállai-Kovács Erzsébet: A nyughatatlan

Kállai-Kovács Erzsébet: A nyughatatlan

Meghalt Kállai István jeles író. Felesége, Kovács Erzsébet írónő apósáról írta az alábbi novellát. A kitűnő színpadi szerző emlékére közöljük ezt az írást.

 

Betty apósa túl volt már a 86. évén. Nyugdíjas volt.

Tevékeny, szorgalmas ember lévén, a pihenő életformát unalmasnak tartotta. Elég erőt érzett magában ahhoz, hogy még valamit, valahol dolgozhasson.

Nézte az álláshirdetéseket, hátha valamelyik megfelelő lesz a számára. Megakadt a szeme az egyiken:

„Alkalmazottat keresünk, a nemzetközi vásár információs irodájában, több nyelven beszélő munkatársat.

Ugyancsak portás is kerestetik.”

– Nézd, Anyukám! Találtam két álláslehetőséget. Több nyelven beszélek: angolul, oroszul, németül és persze magyarul is. Mit szólsz? Menjek el jelentkezni? Ha az információsoknál nem felelek meg, a portási állást is elfogadom.

– Apukám! Már megint hajt téged az a nyughatatlan véred! Már megint legénykedsz! Van elég bajod az egészségeddel. Inkább magadra vigyázz! Tudod, hogy szükségünk van rád!

– Anyukám! Az egészségemre te vigyázol nagyon jól. Magamra meg tudok én magam is vigyázni. Még a csitai hadifogságból is hazakerültem! Elmegyek a felvételi irodába, megtudom, hogy mi volna a feladatom. Hátha van 4 órás, félnapos munka is. Akkor a nap többi részét együtt tudjuk eltölteni… Csitában megtanultam a három nyelvet, legalább a hadifogságban eltöltött időm sem veszett kárba!

– Apukám! Te csak mész a saját fejed után. Úgysem tudlak visszatartani. Rám nem gondolsz? Meg a fiadra és a menyedre? Miért akarsz ebben a korban dolgozni? Nyolcvanhat éves vagy! Azt hiszik majd, hogy megbolondultál!

– Anyukám! Nézd csak, azt írják a hirdetésben, hogy szerdán, csütörtökön 10-14 óra között lehet jelentkezni. Ma szerda van, 11 óra. Indulok is, el ne késsek. A gyerekeknek, kérlek szépen, ne szólj! Hátha megfelelek és felvesznek.

Betty könyvtárban dolgozott.

Anyósa felhívta telefonon, és kérte a segítségét.

A telefon kivételesen működött, és megszólalt Betty asztalán.

– Hogy mit csináljak? Jól értettem? Beszéljem le a Papát, hogy dolgozzon a vásáron? Biztos, hogy kiment jelentkezni? Hátha csak Téged ugratott?! – nyugtatta Betty az anyósát.

– Nem ugratás volt az, kislányom. Még azt is megtiltotta, hogy nektek szóljak. Rád talán hallgat.

– Jól van, Anyuka! Megpróbálom! A vásárba úgyis ki kell mennem, mert könyveket mi is árulunk – én is –, az egyik pavilonban. Talán találkozom a Papával is.

Később új telefon.

– Bettykém! Le kell tennem a telefont, mert csengettek. Várj egy kicsit, megnézem, hogy ki az! Képzeld, a Papa jött haza, vásári egyensapkával a fején. Még szalutált is nekem. Felvették! Nem is gondolhattuk volna, ugye?

Ezután a Papa boldog mosollyal az arcán elmesélte, hogyan is történt a felvétel.

– Képzeld, Anyukám! A felvételi bizottságban még egy ismerős is volt. A fiam egyetemi évfolyamtársa. Megismert. Oroszul szólt hozzám:

– Zdrasztvujtye! Kérdezte, miért jöttem ide. Elmondtam, hogy munkát keresek. Az oroszon kívül németül és angolul is beszélek.

– Megfelelő – fordult az ismerős a bizottsághoz.

– Felvesszük! Reggel nyolc órára jöjjön ide, akkor kezdi a munkát.

– Do szvidányija! – köszöntünk el egymástól.

 

– Látod, Anyukám! Az egész felvételi csak eddig tartott, persze csak nálam, mert három nyelven is tudok beszélni. Sok jelentkező volt. Oroszul egyik sem tudott, csak én. Gyere majd el a vásárba és látogass meg az információnál. Hozd magaddal a gyerekeket is. Hadd lássák, hogy még vén fejjel is jó vagyok valamire.

– Apukám! Régen láttalak ilyen boldognak, de vigyázz magadra, nehogy rossz vége legyen ennek a nagy örömödnek!

Másnap mind a hárman elmentek megnézni a nemzetközi vásárt, de leginkább a Papát.

Az információnál sok külföldi kért tájékoztatást, hogy mit merre talál. A Papa meg három nyelven adta a felvilágosítást. Fürgén, minden nehézség nélkül.

Betty mindennap beköszönt a Papának, amikor ment a könyves pavilonjához.

Pár nap múlva Betty úgy látta, hogy a Papa már nem olyan fürge és mosolygós.

– Mégiscsak le kellett volna beszélnem erről a munkáról. Még valami baja lesz! – aggályoskodott.

Betty szólt a férjének és az anyósának is.

– Figyeljetek jobban a Papára! Úgy látom, fárasztja ez a tolmácsolás az információnál.

Vége felé járt a vásári kiállítás. Bettyék is készülődtek, hogy összecsomagolják a megmaradt könyveket, és reggel, amikor kereste az apósát, nem találta az információnál.

– A Papa hol van? – kérdezte a kollégákat.

– Most volt itt a mentő, kórházba vitték! – válaszolták.

Betty az osztályos orvosnál érdeklődött.

– Hát, majd meglátjuk, hogy mit tehetünk. Elég gyenge állapotban van. De mindent elkövetünk, hogy meggyógyuljon – mondta az orvos.

Betty másnap egyedül szaladt a kórházba az apósához. Sietnie kellett, mert az ebédidő csak fél óráig tartott.

Aznap Piri kolléganője is csatlakozott hozzá, mert valamit vásárolnia kellett a családjának.

– Bettykém! Ha már itt vagyok veled, én is felugrom, és meglátogatom az apósodat – mondta.

Betty és Piri igyekeztek a Papához a második emeletre, mert ott volt az urológia.

– Pirikém! A Papa biztosan örülni fog neked is. Mindig szerette a csinos, fiatal nőket.

Lihegve érkeztek a betegszoba ajtajához. Sietve kinyitották, és keresték a Papát.

Az ágya ott volt, de üresen!

– A Papa hol van? Vizsgálatra vitték? – kérdezték a betegtársát.

– A Papát, kedves kisasszonyok, most vitték le a boncterembe. Még viccelődött a vizitelő orvos csoporttal, de mire azok az ajtóhoz értek, a Papa hirtelen meghalt. Az orvosok is értetlenül néztek egymásra és távoztak.

Bettyvel megfordult a betegszoba. Piri kapta el, hogy a földre ne essen.

– Betty! Sírjál! – kiabálta Piri. – Ne tartsd vissza! Gondolj arra, hogy neked kell elmondanod az anyósodnak és a férjednek is, hogy mi történt az apósoddal. Te jól ismerted az apósodat. Azért akart dolgozni, mert érezni akarta, hogy még szükség van rá. Kellett neki a munka, mert az örömet szerzett a számára. Bizonyítani akarta magának és nektek is, hogy tud még dolgozni. Hogy legyetek büszkék rá. Az apósod egy derék, nyughatatlan lélek volt. Gyere, támaszkodj rám! Menjünk vissza a könyvtárba, onnan telefonálhatsz.