Kezdőlap » Remény » 2015. 2. szám » Dr. Köves Péter: Dr. Czeizel Endre-Bárdossy Péter – Kertész Imre és a sors

Dr. Köves Péter: Dr. Czeizel Endre-Bárdossy Péter – Kertész Imre és a sors

Mit adtak a magyar-zsidó géniuszok kultúránknak?

Könyvismertetés

Czeizel professzor korábbi könyve a magyar Nobel-díjasokról 2002-ben jelent meg, így Kertész Imre nem került a könyvébe. Az említett könyvben 14 Nobel-díjas szerepel. Ketten (Szent-Györgyi Albert és Hevesy György) magyar állampolgárként vehették át ezt a legtekintélyesebb nemzetközi elismerést. Hatan (Lénárd Fülöp, Békésy György, Wigner Jenő, Gábor Dénes, Oláh György, Harsányi János) Magyarországon születtek, itt jártak iskolába, de már más nemzet állampolgárai voltak. Hat Nobel-díjas (Robert Bárány, Richard Zsigmondy, Milton Friedman, Carleton Gajdusek, Elie Wiesel, John Polányi) magyar szülőkkel is rendelkeztek, de nem Magyarországon születtek. Wiesel kivételével nem is tudtak magyarul. 2004-ben a magyar születésű, de izraeli állampolgárságú Hersko Ferenc (Avram Hersko) kémiai Nobel-díjban részesült.

A 74. oldal 3. bekezdésében sajnálatosan egy értelemzavaró hiba került a szövegbe: egy nem szó kimaradt. A mondat helyesen így hangzik: Végül a harmadik csoportba a magyar származású Nobel-díjasokat sorolhatjuk, akik már nem Magyarországon születtek, nem is tudtak magyarul (ez alól E. Wiesel részben kivétel) és nem szülőhazájuk állampolgáraként nyerték el ezt a nagy nemzetközi elismerést, de egy vagy két szülőjük magyar volt.

A könyv első szerzője, és akiről ír, Kertész Imre betegséggel küzdenek. Példamutató, hogy vállalják a nyilvánosságot és az is elismerésre méltó, hogy Czeizel professzor, az orvostudományok doktora, ahogyan a tőle megszokott tűzzel, lelkesedéssel foglalkozik munkájával, hobbyjával. Ismerhetjük őt, mint tudós genetikust, és mint kiváló televíziós személyiséget, aki nehéz tudományos dolgokról közérthetően, lenyűgözően, a legmagasabb szinten tud előadni. Elég szomorú, hogy azok a tervek, amelyekre életét tette, nevezetesen az optimális családtervezési modell, a magzatvédő vitamin elterjesztése, a fiatalok családi életre való nevelése, a genetikai tanácsadások annak érdekében, hogy minél több egészséges gyermek jöjjön a világra, a fejlődési rendellenesség regisztere, az ő szavait használva, romokban hevernek. Sajnos, nem kapta meg azt a kellő hivatalos elismerést, hogy iskolát teremthessen, az Akadémiai tagságot, amit megérdemelne. Kertész Imrével együtt átvette azonban 2003-ban a Béke-Inter-Lyra díjat, amelyet egy civil szervezet alapított a kultúra területén elért kiemelkedő eredményért. Kertész Imrével való kapcsolatát jellemzi annak a levélnek a részlete, amelyet Czeizel professzor akkor kapott az írótól, amikor galád perbe fogták a „családi állapot megváltoztatása címén”. „Ami a meghurcoltatását illeti, engedje meg, hogy megszorítsam a kezét. Remélem, nem viselte meg annyira, mint amennyire irigyei szerették volna.”

Czeizel professzor egyéb kitüntetései:

SZOT-díj (1977)

Ifjúsági díj (1987)

Kiváló orvos (1988)

Fényes Elek emlékérem (1988)

Markusovszky-díj (kétszer)

A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1995)

Kennedy-díj (2000) (A Nobel-díj előszobája)

A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2005)

Hazám-díj (2011)

Radnóti Miklós antirasszista díj (2012)

Semmelweis-díj (2014)

A könyv előszavában Czeizel idézi Emersont (1803-1882): „A nemzetek nagyságát az határozza meg, hogy hány géniuszt adtak a világnak és milyen tiszteletben részesítették őket.”

Kertész Imre életrajza eltér a szokványos zsidó kiválóságok életmenetétől. Szerény lakáskörülmények között élt, szülei korán elváltak. Édesanyját epikureusként jellemzi. Kertész Imre iskolában nem szerepelt jól, rossz tanuló volt, intézetbe került. Az intézetet utálta. Majd következett életének legborzalmasabb alakulása: deportálták a 14 és fél éves gyereket Auschwitzba, majd onnan Buchenwaldba került.

Ott már olyan súlyos állapotban volt, hogy halottnak nyilvánították. Valaki kikaparta a hullák közül és csodával határos módon túlélte a haláltáborokat. Mikor már felnőtt fiatalember lett, kissé léha, bohém életet élt, viszont sportolt, sokat olvasott, nyelveket tanult. Majd Kállai Istvánnal könnyed zenés vígjátékokat, bohózatok szövegét írta. Írt kabaréjeleneteket is. Majd egyszer elérkezett a „megvilágosodás” pillanata. Rájött arra, hogy küldetése van: meg kell írnia tanúságtételként, hogy mi történt vele a haláltáborokban. Az ún. Auschwitz jelenséget kell papírra vetnie. 1960-ban, tehát 15 évvel a borzalmas lelki és testi trauma után fogott hozzá, hogy megírja a Sorstalanságot. Ezen a könyvön 13 éven át dolgozott. A Magvető kiadó visszautasította a kéziratot. 1975-ben a Szépirodalmi Könyvkiadó publikálta a könyvet, de nem volt jelentős visszhangja. Azt írta magáról a szerző, hogy „mindig másodvonalbeli, félreismert, félreértett magyar író leszek”. A Sorstalanságot később lefordították svédre, majd németre. Jelenleg a 30. kiadásnál tart.

Czeizel és munkatársának könyve foglalkozik Kertész Imre gyermektelenségével. A gyermekvállalást Kertész határozottan elutasította. Azt írja: „Sosem tudnék egy másik ember apja lenni”. A tudósok sokszor gondolják azt, hogy a gyermek csak nyűg, hivatásukat fontosabbnak tartják, mint a gyermeknevelést. Ezzel a felfogással Czeizel professzor nem ért egyet. Véleménye szerint a gyermekvállalás életünk legnagyobb ajándéka. A gyermek biztosítja a biológiai halhatatlanságunkat.

Kertész Imre családfájából látszik, hogy ő is, mint sok más zsidó, beltenyészetben élt. Egészen 1895-ig törvény nem is engedte, hogy zsidó nem zsidóval kössön házasságot. Ez a törvény a zsidó vallást egyenjogúvá tette a többi történelmi vallással és egyházzal és életbe léphetett a „szabad házasság”, azaz vegyes házasságok is köthetők voltak. Általában a zsidó családokban sok gyermek született egészen addig, míg a vészkorszak nem közeledett. Felelőtlenségnek gondolták a gyermekvállalást. Sok volt az egyke. Majd a zsidótörvények során arra is sor került az 1940-es évek elején, hogy ismét törvénnyel tiltották a vegyes házasságokat.

Kertész rokonságában és ősei között nem találunk írókat, tehát ő a gejzír-modell megtestesítője. Szégyenkezve kell megemlíteni, hogy a Nobel-díj átvétele után egyesek megkérdőjelezték magyarságát, sőt még hazaárulónak is bélyegezték. Ő szívesen tartózkodott Berlinben, ahol jobbnak, kedélyesebbnek tartotta a légkört. Adyt parafálva azt mondta, hogy „Berlin az én Bakonyom”.

A Nobel-díjat Kertész Imre 2002-ben vette át és egész munkásságát jutalmazták, nemcsak a most világhírű Sorstalanságot.

Kertész Imre géniuszságának kreatológiai elemzése során szóba került egy 2×4 faktoros tehetség/talentum modell. A kreatológia az emberi tevékenység szellemi teljesítményének értékelésére vállalkozik. A géniuszsághoz szükséges az átlagot meghaladó értelmi képesség, melyet mondhatunk okosságnak is. A 2000 milliárd agysejtnek köszönhetően tudunk tanulni, emlékezni és ezeket célszerűen felhasználni. A specifikus szellemi képességek, mint a matematikai, zenei, költői, vizuális képesség és a kreativitás, valamint a motiváció, amelyet mondhatunk szorgalomnak, akaraterőnek, kitartásnak szükségesek ahhoz, hogy a magzat DNS-ében foglalt genetikai program, melyben csak az adottságok, lehetőségek vannak, talentummá váljanak. Hogy mi valósul meg, az nagyrészt a külső körülményektől függ. A magyar matematikus géniuszokról szóló könyvben 15 matematikust vizsgált és közülük 14 zsidó származású volt. A jobb számolási készséget Czeizel azzal magyarázza, hogy sok egyéb foglalkozási ágból kitiltva, a zsidók évszázadok óta kényszerültek a számolással foglalkozni. Rendkívül fontos az otthoni kulturális miliő, a családi minta. Kiemelkedő az iskola, a társadalom szerepe, a kortársak hatásai.

A géniuszokra éppen az a jellemző, írja Czeizel, hogy sokszor még balsorsaikból is képesek értéket csiholni, élve az ember szabad akaratából következő szabadsággal.

A külső faktorokat még ki kell egészíteni a Sors-faktorral, különösen a sorstalan Kertész Imre esetében. Gyermekkorát szerencsétlennek tartotta, de a későbbiek során sem kényeztette el a sors.

A valóra váltott adottságokat képességnek nevezzük. Czeizel megfigyelése szerint a gyermeki kreativitást elsorvasztja az iskola. A géniuszok azért géniuszok, mert agyuk működése merőben eltér az átlagos emberek nagy tömegének gondolkodásától. Kertész úgy érzékelte, hogy a nagy művek nem a boldogság termékei, hanem a pokolra menésé.

Kertész zsidóságáról szólva azt írta, hogy „zsidóként üldöznek, de nem vagyok zsidó”. Életvitele nem volt zsidó. A zsidók nagy része elvesztett hitét és ateista lett. Foglalkoztatta az a probléma, hogy a zsidókat a holokauszt felkészületlenül érte. Azt állította, hogy a nyelv az, ami őt ide köti. Azt írta egy helyen: „Miért gyűlölik Auschwitz óta még jobban a zsidókat? Auschwitz miatt.” Azt, hogy túlélte a haláltáborokat úgy jellemezte, hogy az csupán a halálgépezetben bekövetkezett üzeni baleset volt. Kertész Imrét idős korában a Parkinson betegség sújtja, ezt az öregség fizikai megaláztatásának tartja. Korábban is volt időszakosan depressziós kedélyállapota, előfordult azonban mániás fázis is, amikor az íráskényszer intenzíven megmutatkozott nála.

A könyv második fejezete a magyar géniuszok vallási-kulturális származásával foglalkozik. Itt megemlíti Czeizel, hogy az ő felmenői sváb/cipszerek voltak, ő római katolikus vallású és filoszemitává a kutatásai tették, mert észrevette, hogy a magyar tudomány és művészet a zsidó származásúaktól rengeteget kapott és ők köszönet helyett a holokausztot kapták.

A magyar népességben a zsidók aránya sosem haladta meg az 5%-ot. Az első 100 évben 719-en nyerték el a Nobel-díjat. Közöttük 18,5%-uk volt zsidó. Ez jóval magasabb a zsidók számarányánál, amely az egész világot tekintve 0,2%. A zsidó származásúaknak 93-szor nagyobb az esélyük a Nobel-díjra, mint másoknak. Czeizel korábbi könyveiben is sorra veszi a géniuszokat (matematikusokat, tudósokat, költőket, festőművészeket, muzsikusokat). Összevetve megállapíthatjuk, hogy a zsidó származásúak kivételes tehetsége a tudományban és a művészetben sokkal jelentősebb, mint ahogy az a népességarányuknál fogva várható lenne. Ez a megállapítás igaz lehet a gazdaságban, a kereskedelemben vitt szerepükre is.

Megismerkedhetünk a génjelek fogalmával. A genetikai anyagot a DNS makromolekula képviseli. Ez a „kettős spirál” életünk genetikai tervrajza a benne foglalt négy betű (nukleotida) sorrendje révén. A DNS meghatározott szakaszai a gének. Bonyolult genetikai vizsgálatok során megállapítható volt, hogy az „ősapa”, Ádám születési ideje 144 000 évvel ezelőtt volt. Őtőle származik minden jelenleg élő férfi. Az „ősanya”, Éva 143 000 évvel ezelőtt élhetett. A két szám közötti eltérés belefér a matematikai hibahatárba. Az emberré válás színhelye Afrika volt, ahonnét Ázsiába, majd Európába, Észak-Amerikába, Óceániába vándoroltak.

A genetikai vizsgálatok a magyarság nagyfokú génkeveredését igazolták. Ez orvosi szempontból előnyös is lehet és akár Európa legegészségesebb nemzete is lehetnénk, de mi vagyunk az Európai Unió beteg népe, amit önártó életmódunknak lehet tulajdonítani. A magyarság génállománya nagy hasonlóságot mutat a környező németekével és a szlávságéval. Nincsenek kifejezett magyar gének. Az „ős” népek közül, a magyarsággal legközelebbi rokonságot az irániak (perzsák) mutatnak. Az urali-ugor népcsoportoktól a magyar népesség 13%-a származik. a finn-magyar rokonságot is igazolni lehetett nemcsak nyelvészeti módszerekkel. 5000 évvel ezelőtt különülhetett el a két népcsoport egymástól az Ural táján. A Kárpát-medencébe került magyarok folyamatosan keveredtek. Bizonyítani lehetett a cigányok indiai eredetét. Illyés Gyula szerint: „magyar az, aki vállalja magyarságát”.

A következő fejezet a zsidóság fogalmával és rövid történetével foglalkozik. Megállapítható, hogy beltenyészetben éltek, Kr. után 70-ben Titus császár elfoglalta Jeruzsálemet és leromboltatta a zsidók főtemplomát, ezáltal megszűnt államiságuk és megkezdődött a zsidó diaszpóra. Folyamatos asszimilációjuk során számuk megcsappant. Hitük és pótolhatatlan gazdasági tevékenységük révén biztosították fennmaradásukat. Főként kereskedők voltak. Sokan meggazdagodtak és hitelre készpénzkölcsönzéssel foglalkoztak. A meggazdagodásuk és uzsorára történő pénzkölcsönzés ürügyül szolgált az amúgy is meglévő zsidóellenességnek. Lassan kialakult a bankrendszer. Szembetalálkoztak a pogromokkal Európa-szerte. A XIV. században a pestisjárvány a zsidóság felének életét követelte, ráadásul a járványért őket okolták. A magyarországi zsidóknak az évszázadok folyamán sokszor a kiutasítást, pogromokat kellett megtapasztalni. Máskor viszont befogadták őket. A gazdasági életben fontos szerepet játszottak. Még a királyoknak is sokszor kellett a zsidók pénzéhez folyamodni. Erdélyben Bethlen Gábor lehetővé tette számukra a szabad vallásgyakorlást.

Magyarországon a városokból kitiltották őket. A falvakban házalós kereskedelemmel, pálinkafőzéssel és kamatra kölcsönzéssel foglalkoztak. Lélekszámuk a XVIII. és XIX. században gyorsan növekedett, főleg a Galíciából történő bevándorlásuknak tulajdoníthatóan. Az 1910-es népszámláláskor 910 000-ren voltak, a Trianon által megkurtított országban 471 000 volt a számuk. Magyarországra több hullámban érkeztek. Az első csoport az osztrák-német területről jött (15%). A második csoport cseh-morva területről (25%). Legtöbben a Galíciából menekült „polisi” askenázi zsidók voltak (50%). Ők nagyon szegények voltak. Ellenálltak a beolvadásnak, zsidó nemzettudatot alakítottak ki. A többiek hazafias érzelmű „izraeli felekezetű magyaroknak” vallották magukat. 10%-uk az 1700-as évek előtt került hazánkba. Az évszázadok folyamán folyamatos üldöztetést kellett elszenvedniük. A holokauszt során a magyarságnak a szellemi téren legsikeresebb népcsoportjának 60%-át kiirtották. A túlélőket segítette a gazdagságuk, okosságuk, informáltságuk is.

A tehetség és a pénz kombinációja előhívta gyermekeik jobb adottságait, illetve azok talentumra válását.

A vérrokonság nagyobb esélyt jelent a mindnyájunkban lappangó hibás gének összetalálkozására. Elsőfokú unokatestvéreknél az apai és anyai hibás gének összetalálkozásának esélyei nagyobbak. A várt kockázat 3% körül van. Mivel a zsidók nagy része beltenyészetben élt, az unokatestvér házasság gyakori volt. Léteznek ún. askenázi zsidó betegségek. Ezek között van a Tay-Sachs-Schaffer-kór, a Gaucher-kór bizonyos típusa, a pemphigus vulgaris, a polycataemia vera, stb. Nem csak a hibás gének szerencsétlen találkozásával kell számolni, hanem éppen a szerencsés géntalálkozások és a dúsabb idegsejtek közti kapcsolatok révén felelősek a magasabb értelmi adottságokért, majd képességekért. Ezt nevezzük „szelektív előnynek”. A jótékony gének találkozása növelheti a valószínűségét az átlagosnál jobb, sokszor kiemelkedően jó szellemi képességért.

A szülői akarat döntötte el a fiatalok házasságát. Ez azonban nem vezetett a válások szaporodásához. A tudatos párválasztása gazdagság koncentrációjával járt. A pályaválasztás is tudatos volt. Az asszimilálódott és vallásosságukat többnyire elvesztő zsidó családokban a tudás tisztelete megmaradt. Általában több gyereket vállaltak. A testvérek egymástól sokat tanulnak. A több gyermek születésének magyarázatául azt olvashatjuk, hogy 5 nap menstruáció, majd még 7 nap mialatt az asszony tisztátalannak tekinthető, tehát tiltott a közösülés. Ez 12 nap. Ennyi absztinencia után az első coitus éppen a tüszőrepedés idejére esik. Ez nagyobb esélyt ad a fogamzásra. Érdekes módon, több fiúgyermek született, mint a más vallású házasságban szokásos. Ennek is magyarázatát adja a könyv, de erre nem térek ki.

A veleszületett adottságok csak a lehetőségek birodalmát jelentik, hogy ezekből mi és hogyan valósul meg, az már a születésünktől kezdve a minket érő külső hatásoktól függ. A gének tehát nem a „végzetünk” okozói, csak a lehetőségeink határait jelölik ki. Nagyon fontosak a születés után ért spontán hatások, melyek bevésődnek az agyba (imprinting). A zsidó családokban kevesebb a csecsemőhalandóság. A nevelés-oktatás már a családban elkezdődik. Erre nagyon nagy súlyt helyeznek. A jómódú családokban a kisgyerek már nyelveket tanul, viszik őket színházba, múzeumokba, kiállításokra. Hatéves fiú már a zsinagógában a Tórából felolvas. Hat rájuk az otthoni pezsgő szellemi, társasági élet. A fiatal fiúkat bevonják a családi élet problémáinak a megvitatásába. Jellemző rájuk a győzni akarás és a sikeresség igénye. Ez a zsidó arroganciának nevezett jelenség hozzájárul egyesekben az antiszemitizmus erősödéséhez. Rendkívül fontosnak tartották, hogy a legjobb iskolába írassák gyerekeiket (Fasori Evangélikus Gimnázium). Jó értelemben vett versenyszellem alakult ki. A numerus clausus előtt az Orvosi Egyetemen 51,6%, a Műszaki Egyetemen 44,2% volt a zsidó hallgatók száma. 1920 után kénytelenek voltak külföldi egyetemet választani, akik megtehették.

Trianon után felerősödött és hivatalossá vált az antiszemitizmus. Megnőtt a kivándorlók és a kikeresztelkedők száma.

A zsidó vallás inkább az értelemre alapozódik, mint a vakhitre. A kételkedés, a meglévő ismeretek megkérdőjelezése is jellemző. Nyitottak voltak minden új eszmére, új eredményre a tudomány és a művészet világában. Az olvasást tartották a legjobb időtöltésnek. Ambíciójuk, szorgalmuk segítségével akartak érvényesülni. Volt közöttük szolidaritás. jellemzőnek mondható a társadalmi mobilizációra való hajlandóság. Az innovációban vezető szerepük volt. Nagy volt az alkalmazkodóképességük és éltek a szabad piac adta lehetőségekkel a kapitalista versenyben. A XX. század első felében voltak olyan értelmiségi foglalkozások, ahol túlreprezentáltak voltak, pl.: orvosok, ügyvédek.

A 80 000-re zsugorodott zsidóság „uralmától” tartani a többi 9,9 millió nem zsidó magyarság felett, erős kisebbrendűségi komplexusra utal, írja Czeizel professzor. A zsidó kultúra tradícióit kellene átvenni, megtartva a magyar kultúra értékeit is. A tanulást, a tudást, a tehetséget szükséges lenne mindenek fölé helyezni értékrendünkben. Szinte ez az egyetlen nagy természeti kincsünk.

A könyv végén kifejezi szégyenérzetét az irracionális büntetésekért, Tiszaeszlárért, a numerus claususért, a zsidótörvényekért és az azokat követő szörnyűséges holokausztért.

Egy bibliai példabeszéddel zárul a nagyszerű könyv. Ábel pásztor volt, Káin földművelő. Amikor az Istennek tűzáldozatot mutatnak be, Ábel füstje felszállt, Isten befogadta azt. Káin füstje a földközelben kóválygott. Erre Káin ahelyett, hogy eltanulta volna testvére mesterségét, agyonütötte őt. Czeizel professzor így értelmezi Auschwitz üzenetét.

A könyv nagyon olvasmányos és rengeteg információt hordoz. Megtaláljuk a végén Kertész Imre műveinek felsorolását és a felhasznált irodalomjegyzékben láthatjuk Czeizel Endre eddig megjelent műveit is.

A könyv terjedelme 144 oldal, ára 3450,- Ft (Galenus Kiadó, 2014)

Czeizel magyarul megjelent főbb művei:

A születendő gyermek védelmében (Magyar Pállal, 1974)

Az emberi öröklődés (1976)

Születésünk titkai (1977)

Genetikai tanácsadás. Elmélet és módszer (1981)

Egy orvosgenetikus etikai gondjai (1983)

Az érték bennünk van (1984)

Az egészséges utódokért (1986)

Az élet él és élni akar (1987)

A csókok átka (1989)

Ki viszi át a szerelmet (1989)

A magyarság genetikája (1990, majd 2003)

Családfa (1992)

Számadás a tálentomról (dr. erős Erikával, 1995)

Költők, gének, titkok (2000)

Aki költő akar lenni, pokolra kell annak menni? (2001)

Tudósok, gének, dilemmák (2002)

A magyarság genetikája (2003)

Sors és tehetség (2004)

A Czeizel-ügy (2004)

Tudósok, gének, tanulságok (2006)

Festők, gének, szégyenek (2007)

A magyar festőművész-géniuszok sorsa (2009)

Kertész Imre művei:

Sorstalanság (1975)

A nyomkereső (1977)

Detektívtörténet (1977)

A kudarc (1988)

Kaddis a meg nem született gyermekért (1990)

Az angol lobogó (elbeszélés, 1991)

Gályanapló (1992)

Jegyzőkönyv (1993)

A holocaust mint kultúra (esszé, 1993)

Valaki más: a változáskrónikája (1997)

A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt (1998)

A száműzött nyelv (2001)

Felszámolás (2003)

K. dosszié (2006)

Világpolgár és zarándok (Káin és Ábel, 2007)

Európa nyomasztó öröksége (2008)

A megfogalmazás kalandja (2009)

Haldimann-levelek (levelezése Eva Haldimann-nal, 2010)

Mentés másként (a szerző 2001 és 2003 között írt naplója, 2011)

A végső kocsma (2014)