Kezdőlap » Remény » 2015. 2. szám » Dr. Szende István: Zoli bohóc sorsa

Dr. Szende István: Zoli bohóc sorsa

 

A Sárgacsillag mérete

 

  1. április 5-én kötelezték a magyarországi zsidókat a megkülönböztető jelzés, a sárgacsillag viselésére. Amikor kezembe került az írás Zoli bohóc életéről, tragédiájáról, elhatároztam, hogy a szomorú napra, az egykori liliputi artista tragikus életsorsával emlékezem, hisz „sárgacsillag” tett pontot szerencsétlen életére.

 

Kedves Olvasó, Te, hogyan is ismernéd Zoli bohócot, a törpét, kivéve, ha túl vagy a 80. életéveden, mint én, és ha kisgyerekkorodban 6-7 évesen elvittek a szüleid a városligeti nagycirkuszba, az akkor ismert nevén, a híres Fényes cirkuszba. Ott, ahol az egyes produkciók közti szünetben, Zoli a bohóckodásával, az artisták, a bohócok komikus kifigurázásával nevettette meg a publikumot. A világban is ismert volt ő, hiszen a világban olyan helyeken lépett fel, mint a londoni Olimpia, Hyppodrom, Párizsban a Moulin Rouge, a szentpétervári Villa Rodeo.

De népszerű ismertségére legyen a válasz a Zoli könyvéből kiemelt kis történet. „Gyakran jártam az EMKE kávéházban. Egyszer cseh Matyival, a Hungária focicsapat népszerű játékosával vitáztunk, hogy ki az ismertebb személyiség? Ha valaki úgy címzi a levelét „Cseh Matyinak Budapest”, biztos megkapom, mondta Matyi, Zoli pedig azt állította, ha valaki azt írja „a kis Zolinak, Magyarország”, akkor a lapot biztosan megkapom. A Zoli állítását Cseh Matyi bizonyította, amikor a csapat Svédországban járt és a lap címzése csak annyi volt „A kis Zolinak Magyarország” és a lapot megkaptam.”

Na, de ki is volt Zoli?

Hirsch Zoltán 1885-ben született, veleszületett csontfejlődési zavarral. A nagycsaládos zsidó szülők harmadik gyermeke volt. Próbáltak segíteni rajta kórházban, de hiába. Később Pécsre költöztek, ahol a híres Schmidt cirkusz játszott. A cirkusz világa vonzotta a kisembert. Bár szülei szívesen taníttatták volna, de ő inkább a cirkuszi artisták között sündörgött. Segített nekik, vizet hordott, takarította az öltözőket. Bádogos inas volt, azonban 1907-ben Budapestre ment, mivel a szíve a cirkusz világába húzta. A cirkuszban fagyoskodott, éhezett, sokszor együtt utazott az idomított kutyákkal, szalmakupacon.

Az első sikere, amikor Frigyes királyiherceg családját elbűvölte a magyar Zoli bohóc. A Pécsi Napló „a Zolika és a trónörökös gyermekei” című vezércikkel tisztelgett, „a mi jó humorú törpénknek”.

Ezután fellépett Bécs, Amszterdam, Olaszország, Franciaország, Moszkva, Anglia porondjain, sőt Dél-Amerikában is. 1914 és 1938 között a lapok szinte minden fellépéséről tudósították az olvasót.

Elmondta, hogy 44 kiló. A cipője 34-es. Megmondta, nem zavarja, hogy púpos, ennek ellenére érdeklik a nők, sőt a házasságot is tervezgeti.

A némafilmekben is szerepelt. A magyar arisztokraták néha az estélyükre meghívták. örömmel tett eleget a meghívásoknak. Gyerekek rajongtak érte. Gyakran látogatta meg Pécset, a szüleit, testvéreit támogatta, hálás volt, hogy felnevelték.

Önéletrajzát a következő történettel kezdi. Hirsch Zoli a késő esti fellépéséről sietett volna haza a cirkuszból, amikor a művészbejárónál egy rosszul öltözött sovány férfi állt elibe. A férfi alázattal azt kérte a művész úrtól, hogy jöjjön el vele az angyalföldi lakásába, ahol kisfia haldoklik. „Apuka kérem, tessék elhívni hozzám Zolit a cirkuszból és én akkor nagyon boldog leszek”. Így kérte apját a nagybeteg kisfiú. Művész Úr, ne tessék rám haragudni, tudom a fellépését meg szokták fizetni, de nekem nincs miből. Nekem nincs semmim, csak a kisfiam, Gabi, aki reggelre meg fog halni. Megkérem a Művész Urat kivételesen, tessék eltekinteni a fellépti díjtól és tessék velem eljönni Gabihoz, akinek ez az utolsó kívánsága.

Mint írja, a férfivel elment az angyalföldi nyomorúságos proletár lakásba, ahol a petróleum fénye mellett a beteg gyereknek komédiázott.

E nehéz percekben eszembe jutottak a legsikeresebb számaim. Elbolondoztam a beteg gyermeknek azokat, miközben sírni szerettem volna, tudva, hogy a gyermek reggel örökre elmegy. Bolondozásom közepette egyszer csak Gabi halkan felnevetett, majd újabb kacagás és a dunyha alatt a beteg gyermek velem bolondozott, velem élt, velem komédiázott. A fél éjszakát a kisfiú ágya mellett töltöttem, mindaddig, amíg a kisfiú el nem aludt. Másnap nehéz szívvel mentem a cirkuszba, a kisfiúra gondoltam, aki már nem él. A bejárat előtt a kopott sovány alak várt. „Művész Úr, maga csodát tett. Gabi jobban van. Délben eljött az orvos és azt mondta, Gabi meg fog gyógyulni”.

Torz alakja, esetlen tréfái itthon és a világban sok embert, gyereket megkacagtatott mindaddig, amíg a kirekesztő zsidótörvény, 1942-ben, le nem parancsolta a porondról. Attól kezdve már nem léphetett fel. Hogy jövedelemhez jusson, ekkor jelentette meg memoárjait „Kis ember nagy élete” saját kiadásában. Talán még rá lehet egy-egy megmaradt példányra bukkanni antikváriumokban. „Sokat bánkódottam kis termetem miatt, sok keserűség volt a szívemben” – írja. De a sors különös kegye, talán kárpótolta azzal, hogy torz alakjával, esetlen járásával meg tudott nevettetni oly sok embert. Zoli bohóc neve ma már szinte teljesen feledésbe merült.

Valamikor, 1944 tavaszán, tiltott könyvárusítás miatt és szabálytalan nagyságú sárgacsillag viselése miatt internálták. Azzal védekezett: Azt hittem, kérem, hogy a törpének kisebb csillag is elég”. Zoli bohóc Auschwitzban vesztette életét.