Kezdőlap » Remény » 2015. 2. szám » Egervári Vera: Szembenézés

Egervári Vera: Szembenézés

 

 

 

Budapesten, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Oktogonális termében Júda Berkovits, a Netanján élő, ma 82 éves vészkorszak-túlélő „Néhány élményem Birkenautól Buchenwaldig” című könyvének bemutatására rendezett megható előadáson, egyben különleges találkozón vettem részt. A bemutatót Simonyi Andrea angoltanárnő, a Segítség az Élethez Alapítvány vezetője irányította. Az Alapítvány feladatául tűzte a keresztények általi bocsánatkérést a Vészkorszakban a zsidók ellen elkövetett nehéz bűnökért. Egy németországi közösség is jelen volt ezen a találkozón. Részt vett a náci rémtetteket elkövető németek unokáit összefogó közösség vezetője, Jobst Bittner is, akinek „A hallgatás leplének szétszakítása” című könyvének fülszövegében ez olvasható:

„A Menetelés az Életért Magyarország 2014. szervezői különleges élményben részesültek, mert személyesen találkozhattak a náci rémtetteket elkövetők unokáival és a mozgalmukat mély bibliai hittel, teológiai megalapozottsággal vezető Jobst Bittnerrel, a jelen könyv szerzőjével. „Ez a hit hit a Személyes Istenben”.

A tübingeni Jobst Bittnernek komoly mondanivalója volt Júda számára. A pódiumon melléülve, németül, Herbert Dóra tolmácsolásában ezt mondta:

– Köszönöm ezt a megtiszteltetést, hogy itt szólhatok, és Júda oldalán ülhetek. Sokat jelent nekem. Tudom, hogy a német nyelv, az elkövetők nyelve, a parancsok nyelve, amit Júda is ért. Tudom, hogy könyvében mit írt a halálmenetekről, hiszen olvastam a könyvet, mert németül is megjelent. Tudom, hogy 45 tavaszán megpróbálták a haláltáborokat felszámolni. Hihetetlenül kemény volt a tél abban az évben. A halálmenetekben 450 ezer emberből 250 ezer maradt ott. Az utak szélén hevertek a hullák. Az elfüggönyözött ablakok mögül a település teljes lakossága látta, mi történik. Mindez a hallgatás leplét jelképezi. Gyűlölet, antiszemitizmus, közöny vett körül. Említette, hogy a házak egyikéből, behúzott függönyök mögül, valahonnan felhangzott Verdi Nabucco című operájából a zsidó rabszolgák áriája… Sajnos, ma is egyesek behúzzák a függönyt. Sokan közönyösen szemlélik az eseményeket.

Számomra fontos, hogy olvassuk ezeket a könyveket, mert nem szabad elfordítani a fejünket, mint korábban. Ezért létezik a mi mozgalmunk is: Menetelés az Életért. Azoknak az embereknek, akik ebben az időkben őrök, altisztek, tisztek voltak, és fiaik, unokáik most végigjárják ugyanazt az utat, ahol a halálmenetek vonultak, és megteszik, amit őseik nem tettek meg. A mi felelősségünk, hogy meghajoljunk és bocsánatot kérjünk. Nem szabad hallgatnunk, úgy, mint azokban az időkben. Nem tudjuk eltörölni a történelmet. De azt, hogy bocsánatot kérünk, azt is jelenti, hogy felelősséget vállalunk. Barátként akarunk Izrael oldalára állni, meg akarjuk tisztelni a holokauszt túlélőit.

Háromszáz városban, tizenkét országban jártunk, és milliók hallgatták üzenetünket. Hálásak vagyunk mindazoknak, akik elmesélik ezeket a történeteket. Nyilván nem könnyű ezekre a szörnyűségekre visszaemlékezni. Öntől is bocsánatot kérek, Júda. Bár kevesen vagyunk, de a mi kötelességünk továbbadni, hogy mindez soha, de soha nem történhessen meg! Ehhez Isten áldását kérem.

 

Simonyi Andrea szavai Jobst Bittnerhez kapcsolódtak:

– Tudjuk, hogy nemcsak a németek voltak vétkesek. Mi, magyarok is. Az én dédnagyszüleim is Kassán éltek. Tudni szeretném, keresztény magyarokként hogyan viselkedtek, de semmit nem tudok a történetükről. Nem tudom mit tettek, amíg te, Júda, otthonodból eljutottál a kassai téglagyárba. Ha nem tettek semmit sem, akkor is van miért bocsánatot kérni.

Az előadás során, a két fiú – mindketten a Radnóti Gimnázium tanulói – részleteket olvasott fel Júda könyvéből.

Júda életéről még a könyv megjelenése előtt Simonyi Andrea és Bánki Miklós filmet készített, amit 2013-ban Kassán 200 ember előtt mutattak be először egy konferencián. Nem sokkal később Roóz Zoltán, a Dániel csoport vezetője, ami a Segítség az Élethez Alapítvány társszervezete, szorgalmazta a könyv megjelenését és finanszírozását Magyarországon.

A filmből részleteket láthattunk. Júda mesélt. Egyszerű szavakkal mondta el a hihetetlen valóságot. Megemlítette azt a mesebeli botot is, amelyet édesapja vitt magával az auschwitzi vagonba, s amelyért cserébe megmenekülésük titkát kapták mindketten.

Berkovits Júda köszönetet mondott mindazoknak, akik elősegítették a könyv megjelenését, és keresetlen szavakkal emlékezett vissza néhány lágerben töltött jelenetre, közöttük arra, hogy az idők távlatából nem tudta már, hogy egyes történetek csak hallucinációk voltak, vagy a valóságot tükrözték. Erre kapott választ az Új Kelet című izraeli napilap korabeli hasábjain: minden igaz volt.

Dobos Ágoston református lelkész, akinek nagyapja a Vészkorszak alatt zsidók mentésében vett részt, elmondta, hogy nagyapjától örökölt egy könyvet, amely az izraeli Yad Vasem által kitüntetett Világ Jámborai névsorát tartalmazta. Örömmel látta, hogy szép számmal voltak olyanok is, akik nem hallgattak, tettek is. Beszéde után gyönyörű hegedűszólót játszott, ezzel köszöntötte Júdát.

Most egy katolikus iskolában tanít. Nemrégen Simonyi Andrea és a világtalan Láng Edit a pap egyik hittanóráján a 13-14 éves fiúknak bemutatta a könyvet, hangsúlyozva, hogy a szomorú történet idején, Júda maga is ebben a korban volt…

Júda története annyira átitatta Láng Edit lelkét, hogy úgy érezte, Kimaj Jánossal, egy békésszentandrási fafaragó mesterrel elkészíttet egy gyönyörű botot, jelképesen „visszaadva” azt a botot, amit a Berkovits családtól Auschwitzban vettek el. A botra rávésette Kassa címerét az angyallal, liliomokkal a kezében, középre egy fiút. Aki – mint Júda egykor – a hátán viszi édesapját, a felső részére Júda oroszlánját Jeruzsálem felirattal, amely egyben Jeruzsálem címere is. A boton a Messiás jelképe is látszik, és egy fa, amelyet hét ágú menórává kifaragtak ki.

A gyönyörű bot elkészült.

E bot átadása képezte az ünnepség végső fénypontját, amely megható emlékként él bennem és valamennyi résztvevőben egyaránt.