Kezdőlap » Remény » 2015. 2. szám » Varga-Kovács Klára: 70 éve történt…

Varga-Kovács Klára: 70 éve történt…

A rohonci mészárlás emlékére

A szív memóriája a rossz emlékeket kiveti magából, a jókat pedig felnagyítja, s ezzel a csalafintasággal érjük el, hogy el tudjuk viselni a múltat.” /Gabriel García Márquez/

1. Történelmi előzmények

1944 márciusában a németek megszállták Magyarországot. Májustól kezdődően több mint 437ezer zsidót deportáltak. Közülük 300 ezret Auschwitzban gyilkoltak meg, további százezreket pedig a Német Birodalom koncentrációs táboraiba szállították.

Mintegy 60 ezer zsidó kényszermunkást a mai Ausztria területére, kényszermunkatáborokba hurcoltak, ahol ipari- és kézműves üzemekben, a mező- és erdőgazdaságban, vagy éppen a nácik grandiózus terveit kiszolgáló, Pozsonytól délre tartó és Magyarországon is áthaladó erődvonal, az ún. „Délkeleti Fal” (Südost Wall) építésénél dolgoztak gyilkos körülmények között – miután a demoralizált magyar és osztrák civilek tömegesen bújtak ki a munkakötelezettség alól. A katasztrofális egészségügyi- és élelmezési körülmények következtében tízezrek vesztették életüket a táborokban.

1945 márciusának utolsó napjaiban a szovjet csapatok előrenyomulása miatt, a katonai szempontból értelmetlennek bizonyuló fal teljes hosszában kiürítették a munkatáborokat. A visszavonulást megelőző utolsó órákban az őrség a járóképtelen, beteg zsidók százait végeztette ki Pozsonyligetfalunál, Balfon és Nagycenken, míg a féléves rabszolgamunka túlélőit elsősorban Mauthausenbe és altáboraiba deportálták. (1944 októbere és 1945 márciusa között Magyarországon és a határ közvetlen közelében mintegy 20-30 ezer magyar zsidót gyilkoltak meg a magyar és német hatóságok emberei.)

2. A rohonci tragédia – 1945. március 24.

1945 tavaszán – a kőszegi kiürítést követően – 600-1000 magyar zsidó munkaszolgálatost vezényeltek a Kőszegtől mintegy 14 km-re, nyugatra elhelyezkedő Rohonc (Rechnitz, ma: Ausztria (Burgenland tartomány, felsőőri járás) környékére. A várkastély pincéjében elszállásoltakat a Gestapo helyi főnöke, a szadista Podezin kénye-kedve szerint ütlegelte és lőtte agyon, amit − a helyiek szerint – a kastély tulajdonosa, Batthyány Margit grófnő előszeretettel nézett végig.

A front közeledte ellenére Margit asszony nem hagyta el Rohoncot. 1945 húsvétján már csak 15 kilométerre voltak a szovjet csapatok, amikor a vár úrnője búcsúpartit rendezett. Erre hivatalos volt vagy 40 fő, közöttük náci vezetők, SS, Gestapo és Hitlerjugend tagok. Az este kilenckor kezdődött ivászat és táncmulatság másnap hajnalig tartott. Éjféltájban a részeg társaság szórakoztatására mintegy 180 félhulla zsidót további munkára alkalmatlannak nyilvánítottak és teherautón a közeli Kreuzstadlba, a város határában szabadon álló kereszt alakú pajtába vitték. Podezin egy raktárba kísérte Margitot és 15 vendégét, ahol fegyvert és lőszert adott nekik, majd – kvázi az est programpontjaként – „néhány zsidó leölésére” invitálta őket. A munkaszolgálatosoknak megparancsolták, hogy vetkőzzenek le, majd a részeg vendégek éjfélkor Podezin Orstgruppenführer parancsára agyonlőtték, agyonverték a céltáblaként használt legyengült, beteg zsidókat. A mészárlást – a helyiek beszámolója szerint – Batthyány Margit és Podezin együtt nézték végig.

A társaság ezután visszatért a kastélyba, és hajnalig folytatta a tivornyát. A meggyilkolt zsidókat 15 (vagy 18) társuk temette el, akiket Oldenburg, a birtok intézője és Podezin az elhantolás után agyonlőtt. (Megjegyzés: Rohoncon vesztette életét március 26-án, negyvenhárom évesen a Budapestről elhurcolt Fenyő László költő, műfordító és kritikus is.)

Podezin 1945-ben – feltehetően a grófnő segítségével – eltűnt, szemtanú pedig nem akadt. Az osztag egyetlen életben maradt tagját ’46-ban meggyilkolták. Az ügyben a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ is felemelte a szavát, követelve a tömeggyilkosság teljes és pontos feltárását. Az intézet szerint a korábbi nyomozásokat furcsa módon leállították, vádat senki ellen sem emeltek, a burgenlandi település lakosai pedig nem voltak hajlandók részt venni a vizsgálatokban. A feltételezett tettesek közül néhányat 1948-ban népbíróság előtt elítéltek, de a fő gyanúsítottakat nem találták meg. A holttesteket rejtő tömegsír utáni, részben az osztrák belügyminisztérium támogatásával folytatott eddigi kutatások nem jártak sikerrel.

A cikken belül, keretbe:

Néhány szó a Thyssen-Bornemisza családról és benne Batthyány Margitról

Batthyány Margit apja, a hadiiparban dolgozó német Heinrich Thyssen, az első világháború alatt módfelett meggazdagodott, a vagyon mellől azonban hiányzott a megfelelő társadalmi pozíció. Ezt házasságkötésével pótolta: 1907-ben feleségül vette báró Bornemisza Margitot. Ezzel – a magyar állampolgárság mellett – megkapta a bárói címet, melyhez birtok is dukált, ezért megvásárolta a rohonci várat.

1911-ben megszületett Margit lányuk (Margareta Thyssen Bornemisza). 1938-ban, az Anschlusst követően, Thyssen a várkastélyt Margit lányára íratta, ő maga pedig Svájcba költözött a Lugano-tó partjára, és a Villa Favorita-ból irányította németországi bányáit, gyárait, amelyek a náci birodalomnak szállították a szenet, az acélt és a hadifelszereléseket, elsősorban a tengeralattjárókat. Thyssen báró baráti viszonyt ápolt Göringgel és a náci titkosszolgálattal, akiknek nemzetközi bankkapcsolatokat szerzett, ill. biztosított. A család berlini bankján, az August Thyssen Bankon, keresztül 400.000,- birodalmi márkát adott a rohonci várkastély renoválására, melyet időközben az SS vett birtokba.

Margit továbbra is Rohoncon maradt, és apja németországi tulajdonában lévő Thyssengas-on keresztül nagyvonalú támogatásban részesült. A gáz-üzletág alkalmazottja és náci párttag Joachim Oldenburg lett a birtok intézője, akivel − a helybéliek szerint − Margit viszonyt folytatott. Tette mindezt annak ellenére, hogy házas volt, méghozzá az elszegényedett gróf Batthyány Iván hitvese, akivel 1933-ban kötött házasságot. De gyengéd szálak fűzték a helyi Gestapo-főnökhöz, a rohonci náci pártszervezet vezetőjéhez, Franz Podezinhez is. (keret vége).

3. A tömegmészárlás után…

A szájhagyomány szerint, a Vörös Hadsereg – amely a gyilkosságokat követő 12. napon átlépte a város határát – gyújtotta fel a rohonci várkastélyt. Egy szemtanú azonban arról számolt be, hogy menekülő SS-katona tette, mivel a környék borospincéinek felszabadítását követően, a település utcáin randalírozó részeg szovjet katonák megjelenésekor már lángokban állt a kastély. Az SS megpróbálta visszafoglalni Rohoncot – sikertelenül. Több mint ezer halottat hagytak maguk után. A város 10 évre szovjet megszállás alá került. A szovjetek megérkezését követően rögtön fény derült a tömeggyilkosságra, amiről jegyzőkönyv készült, és ’45 április 12-én megjelent a Vörös Hadsereg lapjában is, a Krasznaja Zvezda-ban (Vörös Csillag). Az osztrákok ezt rosszindulatú propagandának tekintették. 1946-ban a szovjet (megszállási) övezetben is felállították a „népbíróságokat”. A vádemeléshez néhány sírt feltártak, és a sírhelyek pontos helyszínrajzát elküldték, letétbe helyezték az oberwart-i (Felsőőr) bíróságon, ahol a dokumentumoknak nemsokára lába kelt. Közben két koronatanút meggyilkoltak, egy másiknak a háza égett le, és az ott tárolt bizonyítékok a tűz martalékává váltak. Ilyen előzmények után, jelentősen lecsökkent az érdemleges tanúvallomások száma. Érthető, hogy a néhány perbefogottra enyhe ítélet várt, és nagyon hamar szabadlábra kerültek. A náci körzetvezető Eduard Nicka lett az egyik fővádlott, aki bizonyítani tudta, hogy a mészárlásnál nem volt jelen, sőt, tanúk állították, hogy a náci uralom idején emberséges viselkedést tanúsított.

Gróf Margareta Thyssen Bornemisza, valamint Podezin és Oldenburg Svájcba szökött. Margit egy apartmant bérelt Podezin számára Luganóban, ahol románcuk folytatódott, Oldenburg pedig visszatért Németországba.

Később Margit Németországba települt át, és a Bad Homburg melletti családi birtokon lótenyésztéssel foglalkozott. 1955 után még visszatért Rohoncra. Az asszonyt soha sem fogták perbe, de még csak meg sem gyanúsították a rohonci tragédiával kapcsolatban. Férje, Batthyány Iván, 1985-ben, Margit grófnő pedig 1989-ben, Svájcban halt meg.

4. In memoriam…

A kilencvenes évek közepén film és színdarab is született – emléket állítva a rohonci tömegmészárlásnak. A Totschweigen (Agyonhallgatva, 1994.) című dokumentumfilm a tömegsír kereséséről szól, míg a Március 24. Egy valóban megtörtént tömeggyilkosság fiktív feltárása című, 1995-ben, Oberwartban bemutatott színdarab a kastélyban lezajlott mulatság és az azt követő események rekonstruálása.

A 2004-ben irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett, Ausztriában élő, zsidó származású Elfriede Jelinek 2008-ban, a görög tragédiák szellemében írta Rohonc – Az öldöklő angyal (Rechnitz – Der Würgeengel) című színművét. A darab tudatosan épít a filmtörténet egyik klasszikusára, Bunuel spanyol filmrendező, ’62-ben bemutatott Az öldöklő angyal című filmjére, illetve Euripidész Bakkhánsnők című drámájára. A mű a 2008/2009-es évad legjobb darabja lett Németországban, melyet a müncheni Kammerspiele 2009-ben vendégjátékként mutatott be a Budapesti Őszi Fesztiválon, a Thália színházban. A darab 2010-ben debütált osztrák színpadon, melynek nyomán a Batthyány-család két Bécsben élő tagja a Die Presse című folyóiratban megjelentetett nyílt levélben bírálta a szerzőt – lévén a darab Batthyány Margitot egyértelműen tömeggyilkosként állítja be. Dominik és Ladislaus Batthyány levelében hangsúlyozta, hogy a grófnő részvétele a tömeggyilkosságban nem bizonyított. Emellett vitatták a történteknek azt az elterjedt megközelítését is, mely szerint a vendégek szórakozásból ölték meg a kényszermunkára Ausztriába hurcolt deportáltakat, miközben a szerzőt szenzációhajhásznak titulálták.

Ugyancsak 2008-ban jelent meg német kiadásban a neves brit történész, David R. L. Litchfield A Thyssen-dinasztia című, hiánypótló könyve. „Szégyen és botrány a családban. Mi az igazság a mítosz mögött?” – áll a könyv ismertetőjében. Litchfield szerint a Thyssen-család története egyedi abból a szempontból, hogy a közismerten nácibarát famíliát soha sem vonták felelősségre második világháborús tetteikért.

A rohonciak RE.F.U.G.I.U.S. néven, 1992-ben emlékezet-ápoló egyesületet hoztak létre. A szervezet kiemelten támogatja a tömegsír felkutatását célzó munkálatokat. A kereszt alakú pajtánál emlékhelyet alakítottak ki, ahol minden évben a meggyilkoltakra emlékeznek. 2012-ben a rohonci áldozatok előtt is tisztelgő, szabadtéri emlékmúzeumot avatott fel az Osztrák Köztársaság elnöke – ígéretet téve arra, hogy mindenképpen megkeresik az elrejtett sírokat.

A rohonciak idén, a mészárlás 70. évfordulóján is megemlékeztek. Az eseményen – amely az egykori rohonci zsidó közösség felújított emlékútjának hivatalos megnyitója is volt – első alkalommal vettek részt Ausztria vezető politikusai. Hans Niessl, Burgenland tartományfőnöke erkölcsi kötelességnek nevezte a túlélőktől való bocsánatkérést, míg a mezőváros polgármestere, Engelbert Kenyeri köszönetet mondott a RE.F.U.G.I.U.S egyesületnek az emlékút (2012.) tervezéséért és megvalósításáért. A rajta elhelyezett táblák segítségével Dél-Burgenland legrégebbi zsidó közösségéről tájékozódhatnak az érdeklődők.

1. Ábra: gróf Batthyány-Thyssen Margit


2. Ábra: A rohonci kastély egy megmaradt fala

 

3. Ábra: Emlékmű a rohonci tragédia helyszínén

 

4. Ábra: Kreuzstadl Memorial