Kezdőlap » Remény » 2015. 3. szám » Kecskemét és a magyar zsidó képzőművészet a 20. század első felében

Kecskemét és a magyar zsidó képzőművészet a 20. század első felében

Magyar Holokauszt Emlékév

Kecskemét és a magyar zsidó képzőművészet a 20. század első felében

Válogatás a Kecskeméti Katona József Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményéből

Erdős Renée Ház Muzeális Gyűjtemény és Kiállító terem (1174 Budapest, Báthory u. 31.)

Kurátor: ifj. Gyergyádesz László művészettörténész

Kecskemét egyik ékessége az 1902-1903-ban épült Cifrapalota. Itt található a Kecskeméti Katona József Múzeum Képzőművészeti Gyűjteménye, mely kategóriájában az egyik legnagyobb és legjelentősebb Magyarországon. Fő gyűjtési területévé a 20. század első felének magyar művészete vált, miután olyan kiemelkedő magángyűjtemények anyagai lettek a részévé, mint Nemes Marcellé és Wolfner Józsefé (Farkas István és Glücks Ferenc által is folytatva). Maguk az említett műgyűjtők is zsidók voltak, így talán nem is annyira meglepő, hogy általuk, illetve a későbbi vásárlások nyomán számos magyar zsidó festő és szobrász alkotása került a kecskeméti múzeumba.

„Annak tisztázására, mit jelent a magyar zsidó képzőművészet, attól a kortól kell kiindulni, amikor kettéválik a zsidó vallás művészete és zsidó származású művészek világi tárgyú festészete. A magyarországi zsidó vallás művészete ugyanúgy része a magyar művészettörténetnek, mint a magyarországi katolikus, református, evangélikus, unitárius, a szerb, görögkeleti vagy az erdélyi szombatosok művészete. A probléma a világi képzőművészeti műfajok elterjedésével kezdődik.” (S. Nagy Katalin) Bár a magyar zsidó művészet mibenlétéről sokat vitatkoznak, a fogalom pontos definiálhatóságának hiánya ellenére is számos olyan alkotót sorolhatunk fel (pl.: Ámos Imre, Anna Margit, Bálint Rezső, Bokros Birman Dezső, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Farkas István, Fényes Adolf, Iványi Grünwald Béla, Perlott Csaba Vilmos, Pór Bertalan, Zádor István, Ziffer Sándor), akinek a kecskeméti gyűjteményben őrzött műveit szakmai színvonala alapján (is) méltónak találhatunk arra, hogy agy a kulturális értékekre hangsúlyt fektető holokauszt megemlékezés keretében bemutassuk.

A kiállításhoz kétnyelvű (angol-magyar) könyvkatalógus jelent meg, mely az összes kiállított mű színes reprodukcióját tartalmazza, illetve az ifj. Gyergyász László művészettörténész által írt részletes tanulmányban olvashatunk a magyar zsidó festészet aranykoráról, a kecskeméti képzőművészeti gyűjteményről és annak alkotóiról, remekműveiről, sőt emellett bepillantást nyerhetünk a kecskeméti zsidóság múltjába, megismerkedhetünk egykori zsinagógáikkal, s kiemelten a magyar zsidó építészet Kecskeméten látható századfordulós-szecessziós emlékeivel, így például a Cifrapalotával. A Magyar Holokauszt Emlékév alkalmából megjelent 104 oldalas, igényes kivitelezésű kiadvány 67 színes reprodukciót, köztük 43 archív felvételt is tartalmaz.

A kiállításon megtekinthető művek listája:

  1. Ámos Imre: Kék önarckép, 1940 körül (vászon, olaj, 49,5×39 cm, Ltsz.: 89.86.)

  2. Ámos Imre: Önarckép, 1941 (papír, tus, 300×270 mm, Ltsz.: 88.99.)

  3. Ámos Imre: Rabbi kakassal, 1938 (vászon, olaj, 46×38 cm, Ltsz.: 84.105.)

  4. Anna Margit: Fej, 1947 (papír, akvarell, 28×22 cm, Ltsz.: 92.14.)

  5. Anna Margit: Kendős fej, 1940-es évek eleje (papír, tempera, 61×46 cm, Ltsz.: 89.102.)

  6. Bálint Rezső: Kecskeméti tér, 1912 (papír, pasztell, 68×100 cm, Ltsz.: 56.125.)

  7. Basch Andor: Csendélet, 1910 (vászon, olaj, 48×62 cm, Ltsz.: 56.64.)

  8. Basch Gyula: Krisztusfej, 1908 vagy előtte (vászon, olaj, 59×45,5 cm, Ltsz.: 56.21.)

  9. Berény Róbert: Szőlőevő, 1935 körül (vászon, olaj, 75,5×100 cm, Ltsz.: 83.109.)

  10. Bokros Birman Dezső: Aszfaltozó, 1943 (bronz, M:21 cm, Ltsz.: 84.107.)

  11. Bruck Miksa: Tájkép (vászon, olaj, 40,5×50 cm, Ltsz.: 56.77.)

  12. Czigány Dezső: Ady-portré, 1907 (vászon, olaj, 48,5×36,5 cm, Ltsz.: 2003.6.1.)

  13. Czigány Dezső: Nevető önarckép, 1912-1914 (vászon, olaj, 75×62 cm, Ltsz.: 2003.7.1.)

  14. Czóbel Béla: Kastélypark, 1905 (papírlemez, olaj, 61×69 cm, Ltsz.: 56.130.)

  15. Diener Dénes Rudolf: Cigányputri, 1912 (vászon, olaj, 51×44 cm, Ltsz.: 68.192.)

  16. Erős (Erbstein) Andor: Kecskeméti látkép (A görög temető), 1913 (vászon, olaj, 91×100 cm, Ltsz.: 56.74.)

  17. Faragó Géza: Virágok között, 1911 (vászon, olaj, 96,5×46,5 cm, Ltsz.: 56.114.)

  18. Farkas István: Fiatal részeg költő az anyjával, 1932 (fa, tempera, 143×115 cm, Ltsz.: 84.90.)

  19. Farkas István: Önarckép (Fej profilból), 1928-1929 (papír, szén, 540×400 mm, Ltsz.: 82.836.)

  20. Farkas István: Úton (Közelednek), 1938 körül, (papír, akvarell, 600×880 mm, Ltsz.: 84.102.)

  21. Farkas István: Vége (Nagymama és unokája), 1941 (fa, olaj, 64×99 cm, Ltsz.: 84.92.)

  22. Farkas István: Vörös asztal (Vörös asztal körül), 1931 (fa, tempera, 115×145 cm, Ltsz.: 84.89.)

  23. Fényes Adolf: Terítés, 1908 ((vászon, olaj, 96×88 cm, Ltsz.: 87.151.)

  24. Gráber Margit: Akttanulmány, 1916 (papír, olaj, 67×25,5 cm, Ltsz.: 74.397.)

  25. Gráber Margit: Cigányváros, 1919 (papír, szén, 450×600 mm, Ltsz.: 74.400.)

  26. Hermann Lipót: Mitológia (Perszeusz és Androméda), 1911 (papír, akvarell, 30×36 cm, Ltsz.: 56.35.)

  27. Hermann Lipót: Szerelem kapuja, 1912 körül (vászon, olaj, 56×69 cm, Ltsz.: 56.94.)

  28. Iványi Grünwald Béla: Kecskeméti táj, 1910 körül (vászon, olaj, 50x61cm, Ltsz.: 56.78.)

  29. Iványi Grünwald Béla: Kofák a hóbuckák között, 1912 (papírlemez, olaj, 65×70 cm, Ltsz.: 56.95.)

  30. Jávor Pál: Csendélet (Vásárfia), 1911 előtt (vászon, olaj, 67×70 cm, Ltsz.: 56.63.)

  31. Kádár Béla: Városi jelenet (hátoldalán: Fiú kutyával), 1940 (papír, fekete tempera, 245×210 mm, Ltsz.: 95.23.)

  32. Kohner Ida: Játszó gyerekek, 1920-as évek (papír, pasztell, 60,5×70 cm, Ltsz.: 82.870.)

  33. Magyar-Mannheimer Gusztáv: Pulyka, 1905 körül (papír, olaj, 20×16 cm, Ltsz.: 56.26.)

  34. Márk Lajos: Parkban ülő nő, 1907-1909 körül (vászon, olaj, 127×75 cm, Ltsz.: 56.24.)

  35. Perlott Csaba Vilmos: Csendélet, 1910 körül (vászon, olaj, 72×59 cm, Ltsz.: 56.96.)

  36. Perlott Csaba Vilmos: Kálvária, 1911-1912 (vászon, papír, olaj, 100×80 cm, Ltsz.: 68.191.)

  37. Perlott Csaba Vilmos: Krisztusfej, 1921 (papír, litográfia, 570×430 mm, Ltsz.: 72.222.)

  38. Perlott Csaba Vilmos: Sirató asszonyok (Bibliai alakok), 1922 (papír, litográfia, 700×500 mm, Ltsz.: 72.223.)

  39. Pólya Tibor: Fivérem hegedül, 1911 (papírlemez, olaj, 74,5×71 cm, Ltsz.: 56.58.)

  40. Pór Bertalan: Csendélet, 1907 (vászon, olaj, 67,5×84 cm, Ltsz.: 91.88.)

  41. Pór Bertalan: Önarckép, 1910 (vászon, olaj, 63,5×50 cm, Ltsz.: 56.69.)

  42. Zádor István: Flórenci kép, 1910 (vászon, olaj, 50×40 cm, Ltsz.: 56.49.)

  43. Ziffer Sándor: Önarckép, 1920-as évek (vászon, olaj, 79×68,5 cm, Ltsz.: 81.798.)

A kiállítást köszönti: Mák Kornél Kecskemét MJV alpolgármester és Fohsz Tivadar Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának alpolgármestere. A kiállítást bemutatja és megnyitja: ifj. Gyergyádesz László. Közreműködik: Nagy Judit fuvolaművész és Fedoszov Júlia zeneakadémista.