Kezdőlap » Remény » 2015. 3. szám » Keller Tibor: Az Izraeli Szimfonikus Zenekar rövid története

Keller Tibor: Az Izraeli Szimfonikus Zenekar rövid története

Broniszláv Hubermann, korunk egyik legkiemelkedőbb hegedűművésze agyában született meg a merész terv. Maga Hubermann tízéves korában indult el a világhír útján, amikor Joachim figyelmét magára vonta nagyszerű játékával. A Bécsi Zeneakadémia hegedűmester-képző osztályának az igazgatója volt, amikor a náci hatalom kezdett szétterpeszkedni Németországban. Mint ember, és mint művész egyaránt megdöbbent a nyers erőszak intézményes fellépésén. Levelet írt Furtwänglarnek, a Harmadik Birodalom akkori zenei királyának és mélységesen elítélte a barna veszedelmet, kijelentvén, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel és alkalommal élni fog, hogy küzdhessen ellene.

Két év múlva, 1935-ben már életre is kel a Palesztinai Szimfonikus Zenekar. Hubermann kemény elhatározottsággal hajtotta végre terveit, nem maradt meg az álmodozásnál. Szándékait így jellemezte:

– Azt akarom elérni, hogy Palesztina népe hozzájusson a jó és igaz zenéhez. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, a többi fontos szempontot, Palesztina és a külföld szociális viszonyait, valamint a zsidóság nemzeti és világpolitikai helyzetét sem. Nem szabad lekicsinyelni a hatást, melyet véleményem szerint ez a zenekar a világ minden művelt országában gyakorolni fog a zsidó törekvések elismerése és megbecsülése terén.

A legjobb zenekart akarta összeállítani: rendelkezésére álltak a világ legkitűnőbb muzsikusai, legalább egy tucat különböző országból, legtöbbjük a náci elnyomás és üldözés elől menekült. De még ezzel sem elégedett meg: elhatározta, hogy a legelső palesztinai hangversenyt nem kisebb nagyság, mint Arturo Toscanini fogja vezényelni.

Meglátogattam hivatalában Shlomo B. Levertoff főtitkárt, a zenekar egyik szervezőjét és vezetőjét. Éppen a tízedik évforduló hangversenyeinek előkészítésével bajlódott, mert az ünnepségek olasz karmesterének, Molinarinak útja elé váratlan akadályok gördültek. Panaszkodott, hogy nincs elég tágas hangversenyterem a nagy zenei események közönségének befogadására. Büszkén mesélte, milyen nagyszerű eredményeket ért el a zenekar működése első tíz esztendejében. Mendelssohn, Meyerbeer, Bloch és sok más világnagyság zenéje igazolja, hogy a muzsika a zsidó lélek egyik fő alkotóeleme, a zene megbecsülése pedig egészen magától értetődő, természetes dolog a zsidók szemében. Levertoff felesége, dr. Elsa Thalheimer képzett zenetörténész, már rengeteg adatot gyűjtött össze a palesztinai zenekar tízéves történetéből. Különösen a kezdeti, már valóban történetinek tekinthető esztendők eseményei érdekesek, sokszor izgalmasak vagy éppen mulattatóak.

El lehet képzelni, milyen furcsa helyzet állt elő, amikor 1935-ben Hubermann a világ minden részéből összeválogatta zenekarának hetven tagját. Voltak közöttük magyarok, oroszok, lengyelek, németek, hollandok, angolok, olaszok és amikor együtt voltak, minden nyelven beszéltek, csak éppen héberül nem. Legtöbben pont a zenekar megalakulása előtt érkeztek meg Palesztinába és még erősen hatás alatt álltak megváltozott életkörülményeiknek, a szokatlan környezetnek és a még szokatlanabb éghajlatnak…

Az új zenekar nem követhette a megszokott hagyományokat. Tagjai, kik között sok volt Hubermann-tanítvány, csaknem valamennyien szólisták voltak, talán nem játszottak még zenekarban. Majdnem lehetetlen feladatot vállalt Hans W. Steinberg, a frankfurti opera volt zeneigazgatója, amikor ezt a világ minden részéből összeállt zenekart előkészítette Toscanini számára. Az aggályoskodó palesztinai közvélemény nem is hitte, hogy Toscanini megérkezik, sőt a pesszimisták kijelentették, hogy ha el is jönne, az első hangverseny után nyomban visszafordul, megijed, a szedett-vedett társaság láttára.

Toscanini mégis eljött. Az arab zavargások a legnagyobb hevességgel dúltak, nap-nap után bombák robbantak, nyílt utcán lövöldöztek, embereket raboltak, revolvercsaták folytak stb. Toscanini pedig maradt, sőt nagy megelégedettséggel fogadta Steinberg alapvető munkáját. hihetetlen, szinte leírhatatlan jelenetek előzték meg az első Toscanini-hangversenyt, mert időközben a palesztinaiak ráébredtek, mi mindent jelent országuk, és az egész zsidóság számára az újonnan szervezett zenekar.

A hangverseny jegyei iránt olyan óriási érdeklődés nyilvánult meg – mesélte mosolyogva Levertoff -, hogy a rendőrség segítségét kellett igénybe venni az előkészítő zenei bizottság tagjainak megvédelmezésére. Minden lehető és lehetetlen módon igyekeztek egy-egy jegyet megkaparintani, még a lopástól sem riadtak vissza. Aki valami kapcsolatban állt a rendezőséggel, attól a boltokban nem akartak pénzt elfogadni, követelték, hogy hangversenyjegyekkel fizessen.

Az előadócsarnok belsejét újra meg újra át kellett rendezni, hogy még több embert helyezhessenek el benne. A hangverseny estjén pedig nem csak az ülőhelyeken szorongott kétszerannyi ember, mint ahány jegyet kiadtak, még a tetőn is lógtak a zene rajongói. Nyolc hangversenyen több mint tizenötezer ember lelkesedett, tapsolt Toscanininek és az új zenekarnak, amely azután négy estét adott Kairóban és Alexandriában is, kirobbanó sikerrel.

Hubermann álma beteljesedett. Tíz év alatt a zenekar egész sor új művet mutatott be, elsősorban zsidó szerzőktől. Hosszú művészi körutakat tett a zenekar Európában és Közép-Keleten. Vendégművészei között olyan kiválóságok is voltak, mint oda Slobodskava, Friedmann Ignác, Harriet Cohen, Benno Moisevitsch, Adolf Busch, az egyes hangversenyeket pedig Toscanini, Dobroven, Michael Taube, Malcolm Gargent, Szenkár Jenő, Felix Weingartner, és Molinari vezényelték. A háború alatt Közép-Keleten állomásozó katonai csapatok számára is adott hangversenyeket a zenekar. Nem egy művész több ezer mérföldet utazott, hogy minél több katona élvezhesse a klasszikus zenét. Egy alkalommal közvetlenül a front mögött hangversenyeztek, amikor Rommel csapatai El Alameinnél állottak.