Mind Milton Friedman, a Nobel-díjas közgazdász, mind Arthur J. Finkelstein, a mindennapjainkra meghatározó befolyást gyakorolt politikai tanácsadó zsidó származású, kiváló képességű, és brooklyni születésű. Egyiküknek a felmenői kapcsolódnak Magyarországhoz és nemrég egyetemet neveztek el róla Budapesten, másikuk ma is hat Magyarországra például úgy, hogy tanítványai egyetemet tessékelnek ki Budapestről. Az egyik ragaszkodott az elveihez, és ez idővel sikert hozott megbízójának, a másik ahhoz ragaszkodott, hogy valami, mindegy hogy mi, sikert hozzon, és ezt ajánlotta megbízójának. Az egyik jobbá tette a világot, a másik rosszabbá.
Nem egyformán gazdálkodtak a tehetségükkel.
Milton Friedman
Mindkét szülője az Osztrák-Magyar Monarchiában, ezen belül a történelmi Magyarország területén, közelebbről Kárpátalján, a ma Ukrajnához tartozó Beregszászon született. Maga Friedman mindig magyarnak tartotta a szüleit.
1878-ban született apja az asszimilációra kész és zsidóságukhoz is ragaszkodó szüleitől – a Saul mellé egy tipikus – magyar keresztnevet is kapott, így lett Jenő is. Édesanyja, a három évvel később született Landau Sára Etelka 1895-ben követte korábban kivándorolt három nővérét az Egyesült Államokba, ahol varrónőként dolgozott, és közben a bevándorlók számára létrehozott esti iskolában tanulta meg új hazájának nyelvét.
A két beregszászi fiatal Brooklynban találkozott. Négy gyermekük született, az első három, Tillie, Helen és Ruth lány volt, negyedikként látta meg a napvilágot Milton.
A család a kisfiú 13 hónapos korában, 1913-ban Brooklynból a New York-tól 20 mérföldre található Rathway-ba költözött. A szülők, a gyerekek miatt, otthon is igyekeztek az angol nyelvet használni, de egymás közt (különösen, ha valamit nem akartak a gyerekek orrára kötni) magyarul társalogtak – a gyerekek ezért csak néhány szót tudtak magyarul. Édesanyjának kis boltja volt abban a házban, ahol laktak, édesapja pedig vállalkozásokba fogott, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A családi jövedelem kicsi és bizonytalan volt, de – mint azt a Nobel-díj alkalmából készített önéletrajzában kiemelte – a családi légkör meleg és támogató volt.
Az okos és szorgalmas fiú már 16 évesen a New Brunswick-i Rutgers egyetem hallgatója lett; megélhetését a tanulás mellett vállalt részállásokkal, valamint üzleteléssel maga teremtette elő. Egyetemi tanulmányait követően 1932-ben a Chicagói Egyetemre került, az ottani Közgazdasági Intézetben tanított és végzett kutatómunkát. Itt találkozott majdani feleségével, a szakmai munkában is haláláig nagyszerű társának bizonyuló Rose Directorral (Rose még Oroszországban, Volhíniában született).
A világháború idején előbb a pénzügyminisztériumban a háborús adópolitika területén dolgozott, majd a Columbia Egyetemen matematikai statisztikusként a fegyvertervezéssel és a katonai taktika problémák megoldásával foglalkozott. 1946-ban visszatért Chicagóba, ahol aztán 30 éven át tanított az egyetemen. A köré szerveződött iskola több tagja Nobel díjat kapott, 1976-ban maga Milton Friedman is. 1977-ben nyugdíjba ment, feleségével haláláig San Francisco mellett élt.
Mint igazi konzervatív és jobboldali ember gazdasági, politikai és társadalompolitikai értelemben egyaránt a szabadság iránt mélyen elkötelezett ember volt. Szerinte a társadalom gazdasági ügyeit a kollektív hatalomgyakorlás kizárásával az egyéni döntésekre kell bízni. Meggyőződése volt, hogy az egyénnek csak a képességei határozhatják meg a lehetőségeiket, nem pedig a születési helye, az állampolgársága, a neme, a vallása vagy a bőrszíne. Hangsúlyozta, hogy a legális és illegális bevándorlás pozitív hatással van az amerikai gazdaságra, de azt is javasolta, hogy a bevándorlók ne férhessenek hozzá a jóléti rendszerhez. Több száz közgazdász mellett ő is aláírta a marihuana tilalmáról az őszinte vitát szorgalmazó nyílt levelet. Nem volt híve az azonos neműek házasságának, de elítélte a melegek elleni diszkriminációt.
A vitákban kertelés nélkül, egyesek szerint kíméletlenül fejtette ki általában sarkos véleményét, és ez konzervatív, jobboldali politikai-gazdasági nézeteivel párosulva nem tette közkedveltté. Kivételes tudományos teljesítményét ugyanakkor senki nem vonta kétségbe.
Milton Friedman az 1960-as évek elejétől kezdett politikusoknak gazdasági tanácsokat adni. 1964-ben Barry Goldwater sikertelen, négy évvel később Richard Nixon sikeres elnökválasztási kampányát segítette gazdasági tanácsadóként, 1981-től pedig Ronald Reagan elnök munkáját segítette.
Első látásra nehezen feloldható ellentmondás, hogy a gazdasági (és mindenféle más) szabadság odaadó híve egy diktátorral kerüljön munkakapcsolatba, mégis ez történt. A közvélemény mint Pinochet chilei elnök/juntavezér tanácsadóját ismeri Milton Friedmant – jórészt alaptalanul. A diktátorral – vele volt a junta több vezetője is – egyetlen alkalommal találkozott, és nekik sem mondott mást, mint bárki másnak szokott: gazdasági szabadság és szabad piac minden előtt. Pinochet kérésére később egy levélben fejtette ki, szerinte mit kellene tenni a gazdaságban, és idővel a kényszerek rávették a chilei vezért, hogy ezekből ezt-azt megfogadjon. Már a diktátor bukása után egy nyilatkozatában Chile csodájának és az ország későbbi sikerei titkának azt nevezte, hogy egy katonai junta hajlandó volt ellentmondani alapelveinek és támogatni egy szabadpiaci gazdasági rendszert. Friedman azon a véleményen volt, hogy a gazdasági szabadság idővel elhozza, kikényszeríti a politikai szabadságot. Igaza lett.
Arthur J. Finkelstein
Nem szerette a nyilvánosságot – nem adott interjút, nem írt cikkeket, nem tette közzé tapasztalatait. Szüleiről, gyermekkoráról, felnőtt életéről is keveset tudni, fotó alig készült róla. Annyi bizonyos, hogy Brooklynban született 1945-ben, alsó-középosztálybeli zsidó családban nőtt fel, apja taxisofőr volt. Felsőfokú tanulmányait a Columbia Egyetemen végezte, és már ezalatt dolgozni kezdett közvélemény-kutatóként és választási kampányokban.
Pályája elején Milton Friedmanhoz hasonlóan Finkelstein is a Republikánus Párt politikusainak dolgozott. 25 évesen érte el első sikerét James L. Buckley konzervatív szenátor kampányában, majd demográfiai elemzéseket készített a győztes Nixon-kampányhoz. Nixon főtanácsadója, John Ehrlichman hivatala elhagyása után nyíltan beszélt arról, hogy már a kampányban azon dolgoztak, hogy ellenérzéseket keltsenek a háborúellenes balosokkal és a feketékkel szemben. A fő üzenet elég egyszerű volt: a hippik füvet szívnak, a feketék meg heroinoznak. „Ezzel teljesen összezavartuk őket. Letartóztattuk a vezetőiket, feloszlattuk a gyűléseiket, becsméreltük őket a hírekben estéről estére. Hogy tudtuk-e, hogy hazudunk a drogokról? Persze hogy tudtuk.” Ezek voltak Finkelstein iskolaévei.
Később Reagan elnök tágabb környezetében dolgozott, mindeközben több konzervatív szenátort segített választási győzelemhez. 1989-től főként new yorki politikusok kampányát vezényelte, például a számos etikai problémával küzdő, és ezért a sajtó által erősen támadott D’Amato szenátorét. Finkelstein agresszív, gazdagon finanszírozott ellenkampányt indított, és bár D’Amato 1992-es újraválasztási kampánya kezdetben esélytelennek látszott, de a kampányfőnök kíméletlen, a tényekre fittyet hányó harcmodora, végül is sikert hozott.
A 90-es évek közepétől előbb zömmel Izraelben majd Kelet- és Közép-Európában vállalt megbízásokat. Izraelben Aríél Sáron, Avigdor Lieberman és Benjámín Netanjahu kampányait vezette, kulcsszerepe volt a jelenlegi miniszterelnök politikai sikereiben. Szerepe volt a Likud jobbratolódásában. Netanjahu barátjaként és mentoraként tiszteli, mióta 1996-ban segítségével meg tudta verni Simon Péreszt.
Finkelstein kemény kampányairól lett ismert, amelyek tartalma gyakran mindössze egyetlen, sokszor ismételt üzenet. Szakmai munkáját teljesen függetlenítette saját személyétől. Első komolyabb ügyfelei közül Jesse Helms szenátor az ő tanácsait követve keményen ellenezte a melegek egyenjogúságát, miközben Finkelstein Donald Curiale nevű párjával élt együtt, akivel két gyermeket is neveltek, majd amikor erre a liberális jogalkotás lehetőséget teremtett, össze is házasodtak. Egy másik kampányban keményen „rádolgozott” a demokrata ellenfél zsidó származására. Kidolgozta azt az üzenetet, hogy az ellenfél külföldön született zsidó, aki nem hisz Jézus feltámadásában, de ezt a „vádat” nem saját jelöltje szájába adta, hanem közvetett úton juttatta el a választókhoz.
Egy 2011-ben, Csehországban rögzített előadásában kifejtette, hogy meggyőződése szerint a választópolgárok alapvetően ösztönös-érzelmi alapon hoznak politikai döntéseket, és a politikus dolga pedig nem más, mint valahogy túljárni az eszükön. „Mondj előbb igazat, hogy aztán elhiggyék, ha kamuzol” – ez volt az egyik tételmondata. A választók mindenekelőtt fizikai, egzisztenciális biztonságot keresnek, erre épül rá a politikai és egyéb közösséghez való tartozás igénye, ami a globalizmus előretörésével csak erősödik. Ez hozza magával az identitáspolitikák, a nacionalizmus és a protekcionizmus reneszánszát. Közel 50 éves pályafutását összegezve Finkelstein oda lyukadt ki, ahova az autoriter-nacionalista vezetők szoktak: „Ha arról beszélsz, hogy ebben a hét pontban akarom megreformálni a nyugdíjrendszert, soha nem fogsz nyerni, viszont ha azzal kampányolsz, hogy ezt vagy azt a csoportot kidobod az országból, inkább lehet esélyed.”
Netanjahu ajánlására 2008-tól kezdve dolgozott a Fidesznek, később a mai magyar kormány által erősen támogatott horvát HDZ, a macedón Nikola Gruevski és a szlovén Janez Janšá is Finkelstein ügyfelei lettek.
Minden jel szerint Finkelstein nem csak hatalommegszerzési- és megtartási tanácsokat adott, hanem hatása volt nagyobb horderejű politikai döntésekre is. Alig valamivel azután, hogy a magyar kormány kerítésépítésről döntött a szerb határon, Izrael bejelentette ugyanezt teszi a jordániai oldalon. A Likud és a Fidesz bevándorlás- és Soros-ellenes politikája között is kísérteties a hasonlóság, és ezek a folyamatok nagyon hasonló forgatókönyv szerint zajlanak Izraelben, mint Magyarországon. Kísérteties a hasonlóság a magyar és izraeli civilellenes politika motívumai között is.
Finkelstein tanítványa és egyben cégtársa, George E. Birnbaum egy svájci lapnak adott interjújában részletesen beszélt arról, hogyan találták meg Soros György személyében az ördögöt.
Finkelstein javaslata elsőre furcsa volt. Kampány valaki ellen, aki nem politikus, nem él Magyarországon, egy idős mecénás ellen, aki a rendszerváltás előtt az ellenzéket támogatta a kommunistákkal szemben, majd orvosi műszereket, gyerekeknek iskolai étkezéseket adományozott, felépítette Budapest közepén Kelet-Európa legjobb egyetemét? Igen. Amit Finkelstein és Birnbaum felépített, az tökéletesen kapcsolódik a nyugati világ ősi antiszemita témájához: a gonosz, zsugori zsidó, aki uralni akarja a világot. Bár a Soros-ellenes kampányban nem ejtették ki a „zsidó” szót, a választók agyában dolgozni kezdett a jelrendszer és kiegészítették a kampány üzenetét. Logikus, hogy ezután Dávid-csillagok tűntek fel a Soros-plakátokon.
„Senki nem volt fontosabb Orbán politikája számára, mint Finkelstein, és Finkelsteinnek sem volt még soha jobb tanítványa Orbánnál” – mondta a svájci lapnak egy magyarországi bennfentes.
„Meg akartam változtatni a világot, és ezt meg is csináltam. Rosszabbá tettem” – a már idézett prágai előadásában összegezte így saját munkásságát.
A „mocskos kampányok” atyamesterét egyébként kedélyes embernek ismerték.
#