MÚLTUNK
Makó
Köszöntjük az izraeli Schnapp Lea írónőt
Számomra elég ez az egyetlen szó és máris zengenék, mesélnék, írnék a volt kedves városról, Édesanyám születésének helyéről. Már sokszor írtam-beszéltem gyermekkorom szép emlékeiről, a Maros vizéről, nagyszüleimről, rokonaimról, unokatestvéreimről, barátokról. A szép napokról, a szorgalmas makói zsidókról. A makói zsidóság szenvedéséről...

TISZAESZLÁR
Deutsch Gábor
A késleltetett robbanás
Sándor Iván írói útja

Torda István

Professzorok, redaktorok, kalandorok

Megígértük, hogy szólunk még hasábjainkon a K. und K. Kiadó gondozásában egy most megjelent remek könyvről, amelyben több zsidó vonatkozású írás is helyet kapott.
A Remény az alábbi fejezetet választotta ki T. Olvasóink gyönyörködtetésére:

Kisujja körme alatt száz Victor Hugo

Nézzék meg alaposan Hugó Károly arcképét. Bármennyire idealizálta is vonásait a rajzoló, szemében ott a téboly szikrája.
Hugó futóbolond volt, bár nem teljesen alaptalanul tartotta magát zseninek.
Amikor a portré készült, Pest ünnepelt színpadi szerzője volt. 1846 júniusától 1847 novemberéig négy darabját mutatta be a Nemzeti Színház. Világ színjátéka című drámájának premierje után Jókai Mór ezt írta az Életképekben: „Ki Hugó viharos életének fázisaival megismerkedett, tudni fogja, hogy minden taps, mely őt honunkban fogadja, elégtétel egy, a sorskönyvébe adósságul felrótt méltatlan szenvedésért…” (Tegyük hozzá, Jókai csak mint színműírót becsülte Hugót, lírai kísérleteiről így nyilatkozott: „Ily rossz verseket Tinódi Sebestyén óta nem olvasott a magyar közönség.”)

„A magyar zsidó papok mintaképe volt Lőw Lipót, ki hazájának és felekezetének, a közművelődésnek és a vallástudománynak leghívebb szolgálatában töltötte el eredményekben gazdag életét.” Ekképpen értékelte a magyar zsidóság történetének egyik jeles kutatója a 130 évvel ezelőtt, 1875. október 13-án elhunyt szegedi főrabbi életművét.

Lőw Lipót a híres prágai rabbi, Judah Loew Becalel kései leszármazottjaként a morvaországi Czerna Horán született 1811. május 22-én. Német anyanyelve mellett a falu tanítójától csehül is megtanult, héberre pedig házitanítója tanította. Gondos nevelésben részesült, élete során az olasz, a francia, a latin és a görög nyelvet is elsajátította, miközben hegedült, zongorázott és fuvolázott is. Tizenhárom évesen hagyta el a szülői otthont, hogy Talmud-iskolába menjen. 1829-ben Perles Mózes hallgatójaként Kismartonban kezdett magyarul tanulni. 1830-ban Prossnitzban a Bibliát és a Talmudot tanította, közben a helyi főrabbi mellett tanulmá-nyait is folytatta, miközben a val-lásreformáló hírében álló aradi főrabbival is levelezett... Mivel nem remélhetett rabbiokleve-let a vallásreformerekkel nem szimpatizáló illetékes morvaországi főrabbitól, Magyarországra jött. Nevelőként kezdett dolgozni, közben keményen tanult, és 1835-ben sikerült megszereznie a rabbi-képesítést. Több felsőoktatási intézményben is tanult, keresztény teológiai végzettséget és főelemi iskolai tanítói oklevelet is szerzett. 1841-ben Szombathelyen tartotta élete első prédikációját, majd hamarosan helyettes rabbi lett Nagykanizsán, ahol munkájának elismeréseként 1842-ben főrabbivá választották. Lőw Lipót az első tudományosan képzett magyarországi rabbik közé tartozott. Hamar felismerte: a hazai zsidóság számára elengedhetetlen a magyarosodás. Szónoklataival, írásaival harcolt a magyar zsidóság emancipációjáért. A magyar nyelvű igehirdetést is meghonosította Nagykanizsán: már 1844-től magyarul prédikált a zsinagógában. Szinte szállóigévé váltak egyik prédikációjának buzdító szavai: „Bátran tehát, barátaim! Honosítsa a zsinagóga a magyart, s reméljük, hogy a magyar honosítandja a zsinagógát!” Nagykanizsai működése idején szólalt meg először egy magyarországi zsinagógában orgona. 1842-ben Pesten feleségül vette Schwab Arszlán pesti főrabbi Leontin nevű művelt leányát, aki hét gyermeket szült. 1844-ben indította el későbbi híres folyóiratának előfutárát, a Ben Chananját. 1846 nyarán Pápára került főrabbinak, ahol reformjai megosztották az ortodox hitközséget. Kossuthtal folytatott nevezetes hírlapi vitájában amellett állt ki, hogy a zsidóság jogegyenlőségének biztosítását nem szabad összekapcsolni a vallási szokásaik megreformálásával. A szabadságharc idején követte híveit a harcba, és tábori lelkészként vállalt szerepet. 1849 májusában a pápai zsinagógában a többi felekezettel együtt ünnepelve nevezetes beszédet mondott a függetlenség proklamálásakor. Egy regényes életrajz szerint a szabadságharc végnapjaiban Táncsics Mihállyal együtt a szegedi Zsótér-házban tett hitet a megvalósuló egyenjogúság mellett. Az összeomlás után Lőw Lipót sem kerülhette el a számonkérést: börtönbe zárták, felségsértéssel és lázítással vádolták. Báró Sina György közbenjárására 1849 decemberében szabadon engedték, de egy ideig még figyelték. A szegedi zsidóság 1850 végén választotta rabbijává és iskolája igazgatójává. 1851-ben elhunyt első felesége, 1853-ban újból megnősült: az ókanizsai szabadságharcos özvegyet, Redlich Babette-et vette el, akitől ugyancsak hét gyermeke született. Köztük 1854-ben Lőw Immánuel, akit később „a földkerekség legtudósabb rabbijának” tartottak.Lőw Lipót a szegedi zsinagógában magyar nyelven bevezette a királyért, a hazáért és a városért mondott imát, zsidó leányiskolát alapított, létrehozta a zsinagógai énekkart és vezetésére ké-pesített kántort alkalmazott. 1868-ban az igazságügy-miniszter véleményt kért tőle a szégyenletes középkori „zsidó eskü”-ről, mire ő egész tanulmányt írt „A zsidó eskü múltja, jelene és jövője” címmel. Ennek hatására törölték el a megalázó esküformát. Az ortodoxiával szemben reformokra törekedett, de igyekezett a reformmozgalmat a vallástörvényi hagyományokkal is összeegyeztetni. AĘmagyar zsidó sajtó egyik kezdeményezője volt, 1858-ban újraindított folyóirata, a Ben Chananja Szegedet egy évtizeden keresztül a zsidó tudomány egyik európai központjává avatta. Szaktudósként nemzetközi hírnévre tett szert a talmudi régiségek tudományában. Közéleti és tudományos tevékenysége révén nagy tekintélyre tett szert, tagja volt Szegeden a városi közgyűlésnek is. Amikor 1875. október 13-án elhunyt, az első részvétnyilvánítások egyikét a Torinóban lakó Kossuth Lajostól kapta a Lőw család.

1986. késő tavaszán, egy esős napon, nem tudom hányadszor, ismét olvasgattam egyik kedves könyvemet a “Folklór és tárgytörténet”-et. Mindig rendkívül nagyra becsültem az áldott emlékű Scheiber Sándor professzor hallatlanul értékes munkáját, amely sokrétű és gondolatgazdag.

Örömmal találtam rá újra Kohlbach és a zsidó néprajz című írására, pontosabban arra az adatra, hogy Kohlbach Kaposvárott tanár és egyben a Somogy vármegyei Múzeum őre volt 1897-1908 között.

A kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban dolgozom 1984-től, és úgy véltem, jól ismerem múzeumom történetét. Kohlbach nevével nem találkoztam csak Scheiber professzor írásában. Ismételten megnéztem valamennyi múzeumtörténeti forrást, de nem akadtam Kohlbach nyomára. A Somogy Megyei Levéltárban átnéztem a gimnázium iratait, amelyek az előbb említett időszakból származtak.

Herzog Emil: A zsidók története Liptó Szt-miklóson címmel 1894-ben megjelent könyvét ekként kezdte: „Megírtam ez igénytelen művecskét, hogy egy késő nemzedék nevében áldást és hálát mondjak azoknak szent porai fölött, kik nagyot alkottak és még nagyobbat akartak.” Nekem, 21. századunk elején, e mottót sajnálatosan ki kell egészítenem azzal, hogy legyen ez az írás emléke a liptószentmiklósi néhai zsidó közösségnek.

Először néhány szót Liptószentmiklósról, a jelenlegi észak-szlovákiai Liptovský Mikulasról, annak is zsidó közösségéről. 1720-tól datálható a zsidók megtelepedése e Liptó vármegyei városkában, amikor is több Morvaországból, Holeschau (Holesov) városából származó zsidó család letelepedési engedélyt kapott a város földesurától, Pong-rácz Sámueltől. A zsidó hitközség 1730-ban, a szukotot követő szombat „kimenetele” után alakult meg hivatalosan. Első rabbija 1740-1772 között Mose hakohen volt, ki nagy tiszteletnek örvendett. (Fiai, a II. József által elrendelt „név-választás” során, 1783-ban, a Magyar vezetéknevet választották, de ezt a rendelet értelmében nem lehetett, így Unger néven éltek tovább városukban.) Második rabbijuk Kunitz Lőb, ki 1776-ban jesivát alapított itt. (Csak érdekességképpen: Bloch Mózes, a budapesti Rabbiképző első igazgatója is járt e jesivába.) A közösség tagjai két zsinagógát is építettek, amelyeket többször bővítették, át- illetve /két tűzvész után/ újjáépítettek. Az egyik zsinagógát 1906-ban, Baumhorn Lipót tervei szerint, amely még napjainkban is áll. A zsidó hitközségnek 1845-től elemi iskolája volt, 1860-tól 15 éven át pedig úgynevezett alreáliskolája is. Ide jár többek között: Bacher Vilmos, a budapesti Rabbiképző második igazgatója; Baneth Eduárd korotschini (a lengyelországi Krotoszyn, Poznan melletti) rabbi, majd a berlini Lehranstalt für Wissenschaft des Judentums híres, generációkat felnevelő Talmud tanára; Diner-Dénes József, művészettörténész, publicista, politikus, a Károlyi- és a Berinkey-kormány külügyi államtitkára; Fischer Sámuel, a világszerte ismert S. Fischer Verlag könyvkiadó megalapítója (Thomas Mann köteteinek gondozója); Goldstein Sámuel, az első zsidó ügyvéd Magyarországon és Sturm Albert, az 1800-as évek vé-gének közismert újságírója. A 20. század közepén itt is bekövetkezett a tragédia, a liptószentmiklósi zsidó hitközség tagjait, megközelítőleg ezer embert, 1942-ben a szlovák kormány jóváhagyásával, aktív közreműködésével deportálták és legyilkolták. Napjainkban nincs zsidó hitközség Liptovský Mikulason.

Scheiber Sándor professzor – nyugodjon – egyszer halkan megjegyezte, a Rabbiképzőt akár főrabbi képzőnek is lehetne nevezni… Nem volt ebben semmi bántó, hiszen az intézet főrabbik hosszú sorának adott tudást, amely aztán a cím elnyeréséhez vezetett.

Az ortodoxok már ennél óvatosabbak voltak. Bár Schück Jenő írásából tudjuk, hogy az ortodox budapesti hitközség első rabbija a pozsonyi Szuszmann családból származó Chájim Szófer viselte ezt a címet. Az őt követő rabbizsenit, Koppel Reichet ugyancsak így tarthatták számon, de 1929-ben bekövetkezett halála után 36 évig székét nem töltötték be. Hivatkozva arra, hogy a vilnai Gáon halála után vagy 150 évig senkit nem részesítettek e megtiszteltetésben: érzékelve az űrt, amit a tudós maga után hagyott.

Péter László irodalomtörténész, a város díszpolgára azt javasolja, hozzanak létre Lőw Immánuel Intézetet Szegeden a tudós főrabbi nemzetközi jelentőségű életművének kutatására.

Elszomorító eredményre jutott Péter László irodalomtörténész, nyugalmazott egyetemi tanár, amikor megkérte az Országos Széchényi Könyvtárat (OSZK): nézzék meg, hazánkban hol férhetők hozzá Szeged nagy fiának, a nemzetközi ismertségű kiváló judaista, orientalista, folklorista, botanikus tudósnak, az 1854-ben született Lőw Immánuel főrabbinak alapművei. Az 1924 és 1934 között Bécsben és Lipcsében kiadott négykötetes Die Flora der Juden ma csak az OSZK-ban, a szegedi és a debreceni egyetemi könyvtárban, az akadémiai könyvtárban és a kertészeti egyetem könyvtárában érhető el. A Fauna und Mineralien der Juden csak az OSZK-ban, de ez sem eredeti példány, hanem csupán fotomechanikai utánnyomás. A Studien zur jüdischen Folklore az OSZK-n és a debreceni egyetemi könyvtáron kívül csupán a budapesti néprajzi múzeum könyvtárában található meg. Péter László úgy véli, tűrhetetlen, hogy Szegeden ne lehessen hozzáférni Lőw Immánuel életművéhez. „Komoly igényű életrajzának” megírása, amelyet Bálint Sándor már 1948-ban sürgetett, elodázhatatlan.