Müller Ferenc

Kétezer nap*

Mottó:
E könyv lapjai őrizzék drága, szeretett
Édesapám emlékét, aki engem csak jóra,
szépre és bölcsességre tanított.

Feljegyzéseim az Oroszországba hurcolt zsidó munkaszolgálatosok, illetve az orosz fogságba került hadifoglyok nehéz életét – és sokak halálát – örökítik meg

Részlet a könyvből:

Moskovits Miklós debreceni évei

Mojse Moskovits fél tanéven át (egy zemán) a szatmári jesíva bóherja volt. Meglepetésnek számított, hogy jó eredménye ellenére a cívis városba költözött és beiratkozott a debreceni zsidó gimnázium V. osztályába. A rendelkezésünkre álló kazettákból most a debreceni évekkel kapcsolatos élményeit gyűjtöttük öszsze. Kissé szerteágazóan, de mégis a témához tartozóan mondta el monológját. Közben a feltett kérdésekre is válaszolt. (D.G.)

Amikor Szatmárra utaztam, érdekelt az ottani tanítási metódus, és az is, hogy vajon én meddig jutottam el a Talmud ismeretében. A negyvenes években járunk, a határok megnyitása után az emberek tódultak Erdélybe. De akkor már tudtam, hogy a következő állomásom Debrecen lesz. Odaérkezésem a gimnáziumba kellemes izgalmat keltett bennem. Szatmári bóher ritka madár volt arrafelé. Az ortodoxia vegyes érzelmekkel fogadott, a hitehagyott elnevezés is elhangzott. Csak amikor péntek délutánonként megjelentem a mikvé-ben, oldódott a hűvös hangulat. A dáján meg is jegyezte: aki nem feledkezik meg sábesz előtt a rituális fürdőről, az nem lehet hitehagyott.