Ezerkilencszázötvennyolcban, hét kerek hónapon át tanította Scheiber Sándor az Országos Rabbiképző Szemináriumban az Énekek énekét. Az igazgató úrnak nyolc hallgatója volt mindössze, köztük Dán Róbert is, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem később oly megrázóan korán elhunyt tanszékvezető professzora.
Scheiber Sándor a bibliai héber szöveget szavanként tanította. Egy-egy szónál napokig elidőzött; könyvtárnyi háttérismeret-anyagot zúdítva tanítványaira. Etimológia, összehasonlító nyelvészet, történelem, folklór, földrajz, zeneesztétika, költészettan, filozófia egyszerre volt jelen ezeken a csodálatos órákon. S persze a szellem sajátos humora is; anekdoták Heller Bernátról, bölcs mondások Goldziher Ignáctól, csipkelődő megjegyzések nagy rabbikról, világhírű tudósokról.

Azt gondolom, nem árthat a mondandómnak, ha közhellyel kezdem: A Biblia a világirodalom legbecsesebb darabja, hozzá foghatót nem hozott létre az emberi elme.
Nem véletlen, ha ezt a tökéletes csodát Isten művének tekintik a vallásos emberek. A Tóra szerzőjeként ugyan Mózest jegyezzük, de ő is azt írta le, amit az Örökkévaló sugalmazott, diktált neki. Az egyes bibliai könyvek szerzője vagy ismert, vagy ismeretlen, de általánosan elfogadott, hogy még az ismert szerzők esetében is történt sugalmazás az Örökkévaló részéről, tehát a világirodalmi csoda nem is csoda, hiszen Isten művének tökéletességét lehet megcsodálni, de csodálkozni nem lehet, mert csak a mi nézőpontunkból csoda, hogy tökéletes, az Örökkévaló alkotásaként a tökéletesség természetes állapot, nincs rajta csodálkozni való. Az egészet lehet természetesen csodálni, vallásos hittel és tisztelettel is, de csodálkozni nem indokolt.

„Nem minden órában történik csoda..."

(Megillát 7 b)

I. A csoda a Tánáchban

A csodát a héber Bibliában legalább nyolcféle szó fejezi ki: ót, mófét, gevurá, gedullá, nifláót, nész és a pele szavak. A görög fordítású Septuagintában a szémejosz és a terász a megfelelőjük, elsődlegesen az ót - mófét páros fordításánál.

A héber Biblia a mi csoda szavunk értelmében tágabb jelentésű szót használ, a „pele" és a „nifláót" szavakat. A csodáknak egy bizonyos fajtáját bibliai fogalomnak lehet tekinteni, mivel saját terminus technicusukkal jelölik. Ezek a jelek, az ót és a mófét; vagyis rendkívüli vagy meglepő események, amelyeket Isten azért küldött, hogy demonstrálja hatalmát és aka-ratát bizonyos helyzetekben, amikor az embert valamiről meg kellet győzni.

A humánumról és a törődésről a Füst Milán Páholyban

A Füst Milán Szellemi Páholy estéit mindeddig a hallgatók - mintegy 400 érdeklődő - különleges figyelme kísérte. Így volt ez akkor is, amikor Donáth László evangélikus lelkész és Csányi Vilmos etológus professzor volt a vendégünk. Mondjuk úgy: Csányi Vilmos a teremtett világ avatott ismerője, míg Donáth László a teremtő isteni Ige tudósa. A beszélgetést Benedek István Gábor vezette. Kivételesen szomorú kérdés került szóba: a halál. Pontosabban az a tény, hogy Donáth László a legutóbbi időben három olyan jelentős személyt kísért utolsó útjára - Bossányi Katalint, újságírót, Simó Sándor és Schiffer Pál filmrendezőket -, akik szabadgondolkodású, liberális elkötelezettségű emberek voltak, távol álltak a tételes vallástól, a zsidó kultúrától is, nem voltak evangélikusok sem; mégis a végső búcsúnál Donáth László állt a sírjuknál.