Corelli Gréta

Titkos lányok voltunk

Félálmomban a magasban utazó tisztások egyikén ültem. Hajnalodott az akkor ismert világban, az ébredés előtti agyi állapot érzékenységében lebegtem. A reggel az ajtó előtt ácsorgott tényszerűen, ám még hárítható és halogatható távolságban.

Hrotkó Larissa

A lajnolás

A Tóra-olvasás dallama, története

A zsidó zene a Tóra, a Próféták könyvei és a Megillák szövegeinek felolvasási hagyományában gyökerezik. A Tóraolvasás, vagyis a lajnolás mai problémái a „lajnolással” kezdődnek. Mit jelent ez a szó, honnan származik és alkalmazható-e a mai zsinagógai liturgiában, anélkül, hogy valamilyen divatjamúlt, sőt szegényes zsargonra gondolnánk?

Zórád Ernő
Kalandozások egy régi fiákeren
Írta és szerkesztette: Verő László

1933-ban meghalt a Tabán. Manapság már kevesen járnak köztünk, akik annak idején még koptatták a budapesti Mpntmartre girbe-gurba utcácskáinak hepe-hupás macskaköveit, a Poldi bácsi Mélypincéjébe igyekezvén. A rác gazdák kiváltsága volt abban az időben, hogy engedély nélkül – az adózástól mentesen – mérhették boraikat.

Hrotkó Larissa

Rozi férjhez megy

Egy szép epizód a 19. századból1

Az itt leírt történet a sok türelmet és kitartást igénylő kutató munka kicsiny lelete. Ez a derűs pillanatok egyike, amiért érdemes kutatni! Íme a történet:

Hrotkó Larissa
120 éves a budai „Frankel”

1. A budai zsidók viszontagságai

A budai „Frankel” (régi nevén: Újlaki zsinagóga) 1888. augusztus 8-án kezdte meg működését. Persze, a mai közösség nem hasonlít az egykori budavári zsidóságra. Közelebb áll hozzánk a 17-18. századi budai zsidóság, noha ahhoz képest is sokat változtunk. Az akkori budai zsidókat az üzleti, a rokoni és a hivatali kapcsolatok inkább Bécshez kötötték. Viszont a vallási kérdésekben Buda csatlakozott Speyer, Worms és Mainz dönt-

Három ok is motiválta, hogy beszélgetésre kértük Dessewffy Sándort, egy tisztes ősi család sarját. A személyes motivációt talán első személyben mondom el: évtizedek óta látogatom – az utóbbi évtizedekben folyamatosan – a Dessewffy utcai zsinagógát. Héderbe – héber kisiskolába – is ide jártam, mégis a legutóbbi időig helytelenül ejtettem ki az utca nevét. Dezseffit mondtam, amikor a helyes kiejtés Dezsőfi. A helyesírás: Dessewffy.
A második kérdés, ha valaki kötődik egy utcához, mert ott született, oda járt iskolába, vagy templomba hosszú ideig, akkor érdekli, ki lehetett az a személy vagy jeles család, akinek nevét utcaként is őrzi az emlékezet. A harmadik ok az arisztokrácia közül számosan, megnevezésükhöz méltóan, felelősen igyekeztek cselekedni a sorsfordulók idején (az arisztokrata szó eredetileg kiválóságot jelent). Ezért a háborús időkben akár zsidóbérencséggel vádolthatták őket, a háború után származásuk miatt általánosítással kiszorítva a szellemi életből, iskolákból, hivatalokból, gyakran kitelepítés vagy internálás jutott nekik osztályrészül. Akiket az igazságtalanság nagyon is megérintett, az minden általánosítást, tömegbüntetést el kell, hogy ítéljen.

A török és az arab nyomdászat megteremtője

Zsidó volt? Protestáns? Szombatos? Titkok II. Rákóczi Ferenc tolmácsáról

Közismert tény, hogy a török kultúra kiemelkedő alakja, az első török nyomda megalapítója, Ibrahim Müteferrika magyar származású volt. Ezt a tényt maga is hangsúlyozta, amikor Riszále-i iszlámije címen ismert, kéziratban maradt memorandumát1 ezekkel a szavakkal kezdi: „Én igénytelen, szegény szolga, Magyarországon, Kolozsvár városában születtem”. Eletének korai szakaszáról azonban vajmi keveset tudunk. Voltaképpen azt sem sikerült még tisztázni, hogyan került Törökországba. A legelterjedtebb életrajzi változat szerint a kálvinista protestáns papnak készülő ifjú 1693-1694 körül, tizennyolc éves korában, utazás közben egy portyázó török csapat fogságába esett, majd miután nem volt senki, aki váltságdíjat fizessen érte, az isztambuli rabszolgapiacon eladták. A tehetséges ifjú gyorsan megtanult törökül, majd arabul és perzsául, megismerkedett az iszlám alapelveivel, hamarosan muszlimmá lett, így visszanyerte szabadságát.

Sok évnek kellett eltelnie addig, amíg a törökök kiűzetését követően a zsidók – letelepedési szándékkal – újból megjelentek Buda és Pest környékén.1 Olyan helyet kerestek itt, ahol ki tudták elégíteni a kor szabta létszükségleteiket. Az igények minőségét és mértékét bizonyára a külső világ eseményei határozták meg. A „haza”, „az anyanyelv”, a „nemzetiség”, a „nemzet” fogalmak még nem foglaltak el olyan helyet a köznapi nyelvi – társadalmi – forgalomban, mint napjainkban.
Mind Pest, mind Buda a közlekedési útvonalak miatt igen vonzóak voltak a jövevények számára. És ebbe beleszámított Duna is, akár a személy-, vagy az áruszállítás, akár Ausztria és Magyarország más adminisztratív részeivel való gyors összeköttetés miatt. Budát az ott működő országos kormányzó szervek és persze katonák tették előnyössé a letelepedni vágyók szemében. Pesten is állomásoztak katonák, akiknek ellátásából lehetett profitálni, és ezenkívül itt voltak a raktárak, amelyek nélkül nem volt nagykereskedelem.

Ismerkedjünk: A jiddis ezeréves nyelv (Salomo Birnbaum), a ’jiddis’ szó maga jiddisül ’zsidó’-t jelent, és a nyelv jelzőjeként csak hozzávetőleg száz éves használatra tekinthet vissza. Addig a nyelvet ’jüdisch’ azaz zsidó-nyelvnek, ’Juden-Deutsch’-nak, azaz zsidó-német nyelvnek, illetőleg a maskilim (aufklärista) szóhasználatban ’Jargon’-nak nevezték. A zsidók maguk nyelvük meghatározására a ’Taitsch’, (’loschn Aschkenas’) esetleg, ritkán ’Jiddisch’, leginkább a ’Mameloschn’ szavakat használták.
Jiddis – a Lexikon des Judentums (1967) meghatározása szerint – Kelet-Európa és Amerika zsidóságának a középkorban, a német zsidóság körében keletkezett népnyelve (un. ’Volkssprache’). Innen került Csehországba és Lengyelországba, illetve terjedt el Közép- és Kelet-Európában, ahol az askenázi zsidóság profán nyelvévé fejlődött, a mai napig megőrizve – a szláv nyelvi környezet ellenére is – az eredeti idiómát, a középfelnémet szó- és formakészletet. Németországban a haszkala és az emancipáció folyamatával megszűnt a jiddis használata, Kelet-Európában viszont ez lett az anyanyelv, a mame-loschn, a hétköznapok nyelve, a Lashon haKodesh, / loschn kodesch – a szent nyelv mellett. A soáig tartott ez a virágzó korszak.

Szilágyi György

A tolsztojánus Feinsilber
(Róbert bácsi regénye)

1917 tavaszán már látótávolságba került az első világháború forradalmakba torkolló vége, az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása.

*

Budapesten dühöng a nyomor. A Duna-partról rőzsenyalábok alatt görnyedő nők és férfiak cipelik haza a „fővárosi rőzseakció” ajándékát. A város szegényei a Cséry-féle szeméttelepet, „Budapest Kaliforniáját” rohamozzák meg, hogy kikaparjanak maguknak vödörnyi kokszot a betonkeményre fagyott szemétdombok alól. A Központi Vásárcsarnok bejáratához már este odafekszenek az emberek, és dideregve várják a hajnalt, míg meg nem nyitják az ajtókat és megjön a kenyér.