Szécsi József

Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem, egyetemi adjunktus
Jegyzetek a Tízparancsolathoz1
A parancsok okairól - táámé há-micvót

Dr. Takács Ilona
pszichológus

Húsz éve hunyt el Szondi Lipót
Ösztöndiagnosztika és sorselemzés

„…az elme tudomásul veszi
a véges végtelent,
a termelési erőket odakint s az
ösztönöket idebent.”
/József Attila/

A mögöttünk hagyott 20. század nagy tudományos irányzata volt a mélylélektan, a pszichoanalízis. A diagnosztikai, gyógyító értékén túl mély hatást gyakorolt a művészetekre és az irodalomra. A mélylélektani pszichoanalitikus irányzathoz kapcsolódott a világhírű magyar tudós, Szondi Lipót. Az ő nevéhez fűződik a sorselemzés és ösztöndiagnosztika. Ennek alapelvei nyomán dolgozta ki a nevét viselő, 48 arcképből álló híres tesztet. A kísérleti ösztöndiagnosztikával és sorselemezéssel elsőként állította föl az ösztönlélektant, hidat alkotva a szellem- és a természettudományos lélektani irányzatok között.

Hrotkó Larissza

150 éve született Sigmund Freud

A dinamizmus és a kreativitás – két olyan tulajdonság, amely ősidők óta ösztönzi a zsidó szellemet a feltétlen önmegvalósításra. A kreatív zsidó költő, a tudós, egy-egy brilliáns pénzügyi szakértő, vagy fáradhatatlan üzletember – mind rabjává válik saját tehetségének, amelyet nem is mindig koronáz a mérhető siker. Sigmund Freud ilyen őstehetség volt. Életműve napjainkban ismét aktuálissá válik. Alkotásai 1991-ben – hosszú szünet – után újra megjelentek magyarul. Persze, a lélekgyógyászat sohasem „írta le” őt, bármennyire is ambivalens volt a pszichoanalízis szakmai elfogadása. A múlt század 60-80-as éveiben Sigmund Freud nem volt divatos. Jellemző arra az időre Jürgen Habermas, a Frankfurti Iskola második generációjához tartozó filozófus és szociológus értékelése, aki 1968-ben1 azt írta Freudról, hogy saját tudományának státusával sem volt teljesen tisztában, „kezdettől fogva a szcientista önfélreértés foglya volt”.

Oláh János

Jóna/Jónás könyvéhez
A próféta kötelessége

Jóna könyvének írásbafoglalási idejéről, körülményeiről és szerzőjéről a könyv szövege nem tájékoztatja olvasóját. Kevés adattal, támponttal rendelkezünk ahhoz is, hogy teljes bizonyossággal következtetni tudjunk erre. Ehhez fogódzó lehet Jóna személye és Ninive városa. Egy Jóna nevezetű próféta, a Királyok II. könyve szerint, 1 Gát-héferből származott, Ámittáj fia volt, és megjövendölte II. Jerobeámnak: Izrael királyának, hogy győzni fog, sőt megnagyobbítja országát. II. Jerobeám ante 783-743 között uralkodott.

Szécsi József
ORZSE-MTA Zsidó Vallástudományi Kutatócsoport

Börésisz

A semmiből és a meglévő anyagból való teremtés problémája a zsidó gondolkodásban a Talmudtól a modern korig

1.1 A talmudi kor

A „máásze berésít”-et, a „teremtés aktusát” a talmudi időszakban – különösen a tannaiták korszakában – úgy tekintették, mint ami az ezoterikus tudományok körébe tartozik. A Misna1 állítja, hogy „Nem kell a nyilvánosság előtt magyarázni !”. A Jeruzsálemi Talmud 2 azonban elmondja, hogy ez Rabbi Ákivá véleménye volt, míg Rabbi Izmáel megengedte magyarázatát. Valójában azonban a Genezis első verse, ami a talmudikus kozmogónia alapját képezi, vitás kérdés volt a két rabbi között 3, melyből kiderül, hogy Rabbi Ákivá visszautasította azokat a gnosztikus nézeteket, melyek szerint Isten nem egyedül teremtette a világot, és látható hogy a tannaiták 4 időszaka alatt a kozmogóniai viták a gnosztikus és egyéb, az anyag örökkévalóságát valló, vagy Isten egyedüli teremtő voltát tagadó, eretnek nézetek visszautasításáról szóltak. Mindez világosan kitűnik a Misna-traktátusnak egy másik bekezdésből: „A filozófus azt mondta Rabban Gamaliel-nek, hogy Isten jó anyagot talált, amit felhasznált a világ teremtéséhez, „tóhú, bóhú”, sötétség, víz, szél és a mélység, amire Gamaliel élénken így válaszolt: „Jaj annak az embernek! A teremtés kifejezése kifejezetten ezekre használatos.” 5 Ez a válasz mindkét állítást, az anyag létezését, és Isten egyedüli teremtő mivoltának visszautasítását, elutasítja.

Rosenzweig és Lévinas a zsidó identitásról

Hannah Arendt nem sokkal halála előtt mesélte el a következő történetet egy francia rádiónak. Szülővárosában, Königsbergben kislánykorában rendszeresen járt talmud-tóra órákra. Egy napon azt mondta a rabbinak: „Elvesztettem a hitemet”. A rabbi ezt felelte: „És ugyan ki kéri rajtad ezt számon?” A litván származású francia filozófus, Emmanuel Lévinas a következőképp kommentálta a történetet: „A válasz jellegzetes. Ami számít, az a »cselekvés«, és nem a hit. A cselekvés itt kétségkívül morális életvezetést jelent, de magára a rítusra is vonatkozik. Ami a többit illeti: vajon különbözik-e hit és cselekvés? Mit jelent az: hinni? Miből is áll a hit? Szavakból? Eszmékből? Meggyőződésekből? Mivel is hiszünk mi voltaképpen? A teljes testünkkel! Valamennyi csontunkkal!* Amit a rabbi mondott, az a következőt jelenti: »jót tenni annyi, mint hinni«. Ez az én következtetésem is” 1.